Mikor teremtődött az ember Ádám elkészítésével, vagy a kiűzetéskor?
Ádám nem volt halhatatlan, a halál az engedetlenséggel jött be az ember életébe. Az ember örökélet lehetősége, nem egyenlő a halhatatlansággal. A halhatatlanságot akkor kapja valaki, amikor felettébb bizonyitott, és ilyet csak Krisztus, és a Társkirályai kapnak.
A Földi ember addig él amig engedelmes.
Az ember pedig tudta mi a jó és mi nem, mert meglett mondva mit szabad és mit nem. Az a kifejezés, hogy "megtudta mi a jó és a rossz" azt jelenti, hogy tapasztalatot szerzett ezen a Téren. Amig ez nem történt meg, addig nem volt tapasztalata, milyen az engedetlenség.
A paradicsomi történet a sumer mítoszokból származik, annak tökéletes elferdítése: "Egymás között ugyan felosztották a földet, az eget, a levegöt és az alvilágot, de később Enlil mégis egyeduralomra tör, hatalma egyre nagyobbá válik. Neve Jehowa lesz…..
Az Ószövetségben Enki szerepét majd átveszi a kígyó, ő lesz a kísértő, az Úr pedig, az Isten az Enlil lesz, akinek terveit mindíg keresztezi ez a kígyó-Sátán
Tehát ez a Qabala írja le, hogy ENKI a kígyó, végülis az igazságot mondta el Ádámnak és Évának, amikor közölte, hogy a gyümölcs ehető. Tehát a Qabala szerint Eloh-Jehova, vagyis Enlil, az őspárt, Ádámot és Évát végül is becsapta és pont ÉNKI, a kígyó volt az , amely felvilágosította őket, vagyis a tudásból, az istenek tudásából engedte őket részesedni. Mivel mindez testvére, ENLIL-JEHOVA, vagyis a bibliai ÚR akarata ellenére történt, ezért itt a Qabala, ha rejtve is, de az istenek között kialakult, alapvető ellentétről is tudósít bennünket…"
A paradicsomi történetben Jehova egy törvényt bocsát az embereknek, hogy a tudás fájáról ne egyenek, ezzel éri el, hogy az emberpár a külső, általa kinyilatkoztatott törvénynek engedelmeskedve szolgálja őt a kertben: művelje, dolgozza a kertet. Jézus azonban kígyó képében az emberpárhoz lopózva elárulja a nagy titkot, hogy a tudás fájáról való evés isteni szintre emeli őket, vagyis önmaguktól is tudni fogják mi a jó és mi a rossz, nem kell ehhez törvényekhez idomulniuk. Szkítákká válnak, akiknek nem kell többé törvényt adni, fegyelmezni, mert természetükből következően tudják mi a jó és mi a rossz! És valóban, az első emberpár szkíták voltak a zsidó hagyomány szerint:"Maga a Talmud is ezt erősíti meg: "..az első ember arámi nyelven beszélt .. eretnek volt .. istentagadó volt (Sanhedrin 38 b. lap). "Azt, hogy a zsidók az arámi nyelven beszélőket ellenségüknek tekintették, bizonyítja a Talmud: (15) "Sose imádkozzék az ember szükségleteiért arámi nyelve, ha valaki a szükségleteiért arámi nyelven imádkozik, akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert ők az arámi nyelvet nem értik (Sabbath 12 b. lap). Vagy (16): Az ember kívánságait ne adja elő arámi nyelven.. " (Sota 33
Korai arámi nyelvet használták a nem semita genetikájú szkíták.
Jézus a gonosz Jehova emberekre kiszabott halálbüntetését magára vállalta, ő szenvedett és lakolt az emberek engedetlenségéért.
Az ördög karmai közül menti ki az emberiséget Jézus azzal, hogy az embereket felvilágosítja, másrészt az emberpár engedetlenségéből fakadó átkot ,- amit felbőszült Jehova-ördög kimondott-, magára veszi, elhordozván a halálbüntetést, sőt még halála után meglátogatja az ördög lakóhelyét, a poklot is, hogy ezzel az embereket a pokoltól is megmentse. Az így felvilágosított emberek tudnak választani a jó és gonosz közül, tehát szolgálhatják tovább a gonosz Jehovát vagy pedig a jót szolgálják és Jézust követik. Ha a gonoszt választják, akkor a gonoszok lakóhelyén a pokolban találhatják magukat földi életük végén.Ha pedig a jézusi szeret költözik szívükbe, akkor nekik majd Jézus készít más jellegű lakóhelyet a mennyekben, ahol szüntelen vigalom, menyegző várja őket!
A zsidó-kereszténység szerint ősszüleink bűnbeesése miatt szorulunk rá mi is a megváltásra. Jehova átkot, átkokat mondott az emberekre, hogy ha esznek a fáról, akkor meghalnak. "mert ha eszel róla, meg kell halnod"(1Móz2,17b) Ezt a meghalást vállalja fel Jézus és a vállaira veszi a keresztet, hogy meghaljon.
"Az Isten büntetése :Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott(!) miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!"1Móz3,17-18
Az ember, ha hasonlatossá válik az Istenhez a fáról való evés után, akkor képes írott törvények nélkül is megkülönböztetni a jót a rossztól, tehát tudja, mi a jó és mi a rossz! Míg ha ezt előtte nem tudta, akkor tényleg csak törvényekkel lehet.
A gonosz Jehova úgysem elégedne meg Jézus váltságával, ő nem ismeri és nem is ismeri el a másokért való meghalás fogalmát, de a halálból Jézus feltámadása révén mi is feltámadunk. Így cselezzük ki a gonosz Jehovát, hogy ne tudja megakadályozni Jézus munkáját. Azt hiszi meghalunk, de valójában feltámadunk és élünk.
Jézus megvált az ördög karmai közül, amely a halál karma a saját életével és halálával vált meg, de ezt az ördög nem fogadja el, ezért Jézus a halálból feltámad, hogy mi is meghaljunk és feltámadjunk, így csapván be az ördögöt, aki csak a halálig tudja követni az eseményeket. A feltámadás kívül esik látókörein!
Klasszikusan Ádám és Éva teremtésekor. Filozófiailag vizsgálva (szellemben) Ádám és Éva az ember. Biológiailag Ádám teremtésével, ide nem kell Évát számítani.
A sátáni ember Ádám bukásával jött létre. Krisztusi ember pedig Krisztus halálával. Az első Krisztusi ember az emberisten Jézus. Utána pedig a megtért hívők. Többiek maradnak sátáni emberek
"Ádám halhatatlan volt valamint nem ismerte a jót és rosszat. Ezen tulajdonságok viszont nagyon is emberiek."
Ez csak nézőpont kérdése, hogy emberiek-e vagy sem. Ha materialista vagy, akkor emberinek számít, ha hívő vagy, akkor tudod, hogy a gonosz nem lett tervezve senkinek a tulajdonságába. A rossz az természetellenes, életellenes.
"sátáni emberek" az isten maga a sátán.
Amúgy a hallucináció szerint a jót ismerte, csak a rosszat nem. Eszerint a roszz megismerése nem minőségi ugrást hanem romlást jelentett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!