Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Jézus második eljövetelekor...

Jézus második eljövetelekor miért pusztítja el az emberiség 1/3-át ahelyett, hogy megváltaná őket?

Figyelt kérdés

2019. szept. 18. 00:18
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Kérdező.

A megváltást, valóban mindenkiért tette, de nem mindenki él a lehetőséggel, és nem fogadják el.

Azért mert Jézus meghalt, az nem jelenti azt, hogy az életében az embernek úgy kell élnie ahogy személyesen látja jónak. Ez kihatással van a társadalomra, ami hanyatlásnak indul, ha némelyek nem tartják be az Isten által felállitott erkölcsi elveket.


Azt kell tudomásul venni, hogy a megváltást, nem szabad magától értetődőnek venni, mint ami jár mindentől függetlenül. Ellenben, nem adott volna kegyelmi időszakot, hogy az ember változtasson a gondolkodásán és az életén.

Az emberek többsége azért fog meghalni, mert egyénileg ők döntöttek igy maguk felett. Ahogy Noé idejében élőknek is lehetősége lett volna a bárkába menni, de nem tették, és nem hitték el, hogy lesz változás, amihez nekik is alkalmazkodniuk kell.

amikor ez az idő letelik, akkor vége a lehetőségeknek.

2019. szept. 18. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
13%
Ha mindenkit megváltana, akkor ezzel jönnétek: "nem tudta a bűnösöket kárhozatra küldeni? Akkor nem mindenható"
2019. szept. 18. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:
87%

Nem az egyharmadát csinálja ki az Isten, hanem az emberiség zömét, mert keskeny az ösvény, csak kevesek tudnak rajta átmenni, meg a tevének sem gondolom, hogy olyan könnyű lenne átbújni a tű fokán, márpedig pont ezek a hasonlatok szerepelnek a Bibliában ezzel kapcsolatosan.

Ostobaság az egész, mert Istennek hatalmában állt volna, hogy csak azokat az embereket teremti meg, mégpedig pont olyanra, mint akik üdvözülni fognak majd, így semmi értelme a keresztény hitvallásnak, mivel az Isten, ha létezne, egyből a Mennyországba teremtette volna a lelkeket, kihagyva ezt a földi siralomvölgyet a procedúrából, aminek semmi értelme nincs, ha időleges és egyszer úgyis megszűnik.

Isten simán kezdhette volna a végítélet utáni állapotokkal, ha úgyis az a célja, semmi szükség nincs erre a bűnös világra a hívőkkel és a hitetlenekkel egyetemben, semmi szükség nincs a papokra sem, vagy a Bibliára, mert a Mennyekben már senkit nem fog érdekelni, hogy mi történt két évezrede Júdeában, vagy utána a végítéletig.

Minek ez a felesleges macera?

Hát hiányzik ez valakinek?

Mondjuk talán Istennek?

2019. szept. 18. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 anonim ***** válasza:
12%

"Ostobaság az egész, mert Istennek hatalmában állt volna, hogy csak azokat az embereket teremti meg, mégpedig pont olyanra, mint akik üdvözülni fognak majd"

Ez megint kiüti a szabad akaratot. Senki nem akar felprogramozott gépként "szeretni" valakit, hanem önszántából, saját akarattal.

Másrészt meg mi hívők hogyan tanultuk volna meg, hogy az Isten hiánya, a bűn milyen mocskos?

2-0


De te pl. nyugodtan beállíthatod a számítógéped, hogy óránként "i love you" szöveget nyomasson, és örülhetsz, hogy mennyire szívből szeret a PC-d

2019. szept. 18. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/35 anonim ***** válasza:
100%

Miért ütne az bármit is, ha az Isten nem teremti meg ezt a bűnös világot, amit egyszer majd úgyis megszüntet, hanem egyből a mennyországot és benne azokkal a lelkekkel, akik majd üdvözülni fognak?

Talán nem képes olyan lényeket teremteni, akik majd azok lesznek, akik üdvözülni fognak?

2019. szept. 18. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:
10%

"Miért ütne az bármit is, ha az Isten nem teremti meg ezt a bűnös világot, amit egyszer majd úgyis megszüntet, hanem egyből a mennyországot és benne azokkal a lelkekkel, akik majd üdvözülni fognak?"

Hát ezt írtam le az előbb:)


"Talán nem képes olyan lényeket teremteni, akik majd azok lesznek, akik üdvözülni fognak?"

Azt hiszel, ami jólesik, saját életed, saját felelősséged. Bár én azt szoktam javasolni, hogy érdemes meggyőződni arról, hogy igaz-e, amiben hiszel. Mert az abszolút igazság akkor is igaz marad, ha senki nem hisz benne. De elvileg ezt is mindenki tudja

2019. szept. 18. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
86%

"mi hívők hogyan tanultuk volna meg, hogy az Isten hiánya, a bűn milyen mocskos"


Nem kell sem bűn, sem hívő, hát nem érted?

Nem kell ez a világ, a mennyország kell és benne azok az lelkek, akik odavalók.

Isten, ha lenne, ezzel kezdte volna, nem fölösleges kitérővel, aminek semmi értelme.

2019. szept. 18. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 anonim ***** válasza:
10%

"Nem kell sem bűn, sem hívő, hát nem érted?"

Nem érted, hogy akkor nincs szabad akarat?

Ha nem tudsz Isten és az istennélküliség közt választani, az nem szabad akarat.

Az istennélküliség viszont a bűn, az Isten hiánya.


így mi szabad akarattal Isten mellett döntünk azért, mert tudjuk, hogy ez a lehető legjobb döntésünk.


Nem tudod megérteni? Persze ez költői kérdés, nem is akarod megérteni. Ezzel kizárólag magadnak lősz egy öngólt.

Még szólok, jóindulattal, hogy ezekkel a kifogásokkal nem tudod megúszni az ítéletet. Gondolj bele, ha én könnyedén cáfolom az összes ateistát, az Isten milyen könnyedén teszi meg. Csalás nélkül, igazsággal.


Egyszerűbb, ha megtértek, az nektek is jó

2019. szept. 18. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:
73%

"Nem érted, hogy akkor nincs szabad akarat?"

Miért ne lenne?

Én se tudom eldönteni hogy mostantól 2 méter magas kosaras leszek. Akkor a logikád alapján nincsen szabad akaratom?


"Az istennélküliség viszont a bűn, az Isten hiánya"

Az emberiség nagy része a keresztény Isten nélkül él, mégsem bűnözők egytől egyig. Ahogy a keresztények sem egytől egyig bűntelenek. Szóval ezt a gyakorlat egyértelműen cáfolja.


"Gondolj bele, ha én könnyedén cáfolom az összes ateistát"

Láttalak már jó párszor megpróbálkozni egy-egy vitával, de mindig felmosták veled a padlót. Mit sikerült valaha is megcáfolnod és mivel? Tudnál egyetlen példát is mondani?

2019. szept. 18. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 Anahystor ***** válasza:
67%

"Mit sikerült valaha is megcáfolnod és mivel? Tudnál egyetlen példát is mondani?"


Jó kérdés!

Az elmúlt évek alatt egyetlen példát sem sikerült soha mutatnia!

(pedig kérve lett rá igen sokszor!!)

Mindig csak megemlíti a hősi múltat, de bizonyíték rá csak az ő igencsak nullához közelítő szavahihetősége!!!

(pedig egy egyszerű link valamelyik emlegetett győzelemre elég lenne, csak hát ugye ...)


Most is sértődötten elhúz majd innen, anélkül, hogy bármi konkrétumot tudna mutatni.


Persze ezt is úgy említi majd később, mit egyet a sok "győzelme" közül.

2019. szept. 18. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!