Hogyan lehet az, hogy a teremtésnek nem maradt semmilyen nyoma?
Ha Isten teremtette a világot, valamiféle nyomot kellett volna hagynia, hogy transzcendencia áll a mindenség mögött. Erre azonban nincs bizonyíték. A Világegyetem keletkezését vissza tudjuk tekerni a ha jól tudom, a legelső másodpercig, de Istennek nincs semmiféle nyoma. Szándékosan teremtett így, hogy próbára tegye az emberek hitét?
Eddig csak fundamentalista előadók terjesztik azt, hogy "a tudomány felfedezte Istent", de az elismert tudományos-folyóiratok (Pl. Nature), vagy tudományos-ismeretterjesztő írók (Cox, Gribbin, Hawking, stb...) nem írtak arról, hogy bizonyíték lenne arra vonatkozóan, hogy a Világegyetem mögött valamiféle felsőbbrendű hatalom áll. Ettől természetesen lehet, csak nagyon fura, hogy ennek nincs nyoma.
Mit gondoltok?
Isten úgy határozott, hogy ne lehessen bizonyítani Őt. Pont.
Döntsd el kedves kérdező, hogy bizonyíték kell vagy hinni szeretnél. A hit bizalom Istenben és a beszédében.
1Kor 1:21 Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
Már eldöntöttem. Semmiféleképpen sem szeretnék hinni. Világnézetemet tényekre szeretném alapozni, ezért amire nincs bizonyíték, azt nem fogom készpénznek venni.
Egyébként ha isten valóban ilyen, mint amilyennek te állítod, az arról árulkodik, hogy nem egy bölcs isten, hiszen a teremtményeit nem racionális gondolkodásra akarja nevelni, hanem hiszékenységre. Az istenkérdésben számomra ez fel is veti annak a lehetőségét, hogy talán létezik egy olyan Isten, aki még nála is sokkal bölcsebb, csak agnosztikus módon viszonyul a világhoz.
A másik lehetőség az, hogy az egész istenkérdés humbug, és nem teremtette senki sem a világot.
Ha én valamit készítek, annak az a bizonyítéka, hogy az a létezik. Nem feltétlen szükséges aláírni.
"A Világegyetem keletkezését vissza tudjuk tekerni a ha jól tudom, a legelső másodpercig"
Tudtommal addig nem tudjuk, de lehet én tévedek, vagy több álláspont is létezik, és egyik se bizonyított (erre tippelek). A különbség az, hogy te az első néhány másodpercig mész vissza, a keresztények pedig ez elé, a 0. másodperchez, az idő kezdőpontjához, s azt mondják, hogy csak úgy a semmiből nem keletkezik egy szinte végtelen energiájú sűrű valami, amiből az egész univerzum létrejött, hanem egyfajta "isteni szikraként" fogják fel.
"a kérdezőnek ott kéne kezdeni hogy definiálja "Istent""
Egy személyt képzelek el a név mögött.
" ... egy személyt képzelek el..."
Hát itt kezdődik a "probléma" (szerintem).
Az első nagyon kicsi töredékmásodpercig vissza lehet követni a világot, és ezen kívül 𝐧𝐞𝐦 a semmiből keletkezett.
A kérdező nagyon jól leírta, hogy az olyan isten, aki nem hagy semmiféle nyomot maga után, az hiszékeny híveket akar.
Éppen ezért a keresztények istene nem létezhet, hiszen az egy végtelenül jó és igazságos isten (lenne).
Még Zeusz is gyakran megmutatkozott, és pl. lement az emberek közé igazságot tenni.
Úgy kellene kinéznie, hogy a tudomány számára vizsgálható legyen, és az következzen belőle, hogy egy felsőbb intelligencia műve.
Ha Isten létezik, és mindenható, tudott volna 1-2 ilyen nyomot hagyni.
Erre nem hagyott mást, mint a többféleképpen is értelmezhető Bibliát. Köszönjük...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!