Noé részegen, meztelenül feküdt. Miért haragudott meg Kámra és miért dícsérte az őt betakarókat Jáfetet és Sémet?

Honnan volt a bor?

Noé a bárkán állatokat szállított (növényekre nem vonatkozott az utasítás), a szőlőtőkék pedig nem igen igen bírhatták ki sok hónapig a tenger alatt.

Szia,

Nyilván a Biblia nem részletezi Kám jellemét csak egy apró dolgot jegyez fel róla, miszerint csúfot űzött az apjából, két testvére, Sém és Jáfet viszont igyekezett eltakarni apjuknak szégyenét. Maga az elbeszélés csak expozíció, bevezető a 25–27. versben levő áldó, illetve átkozó mondásokhoz, amelyek személy szerint Nóé fiaira szólnak, mégis a 10. rész sémájára gondolva, népekre, fajokra vonatkoztatva értendők. Kám Kánaán ősatyjaként tekintendő és ennek megfelelően mindazt a szégyentelenséget, ami a történetben Kám rovására van írva, az író a kánaániakra vonatkoztatja, akikről köztudomású volt, hogy még kultuszukban is a bor féktelen orgiák felidézője volt.

Kám - a Szentírás szerint - erkölcstelen dolgot művelt, ami azt tanúsította, hogy a gyermeki tisztelet már rég kihalt lelkéből és leleplezte kegyetlen és becstelen jellemét. Ezek a bűnös jellemvonások átöröklődtek Kánaánba és utódaiba, akik folytonos vétkezésükkel magukra vonták Isten ítéletét.

Ugyanakkor Noé részegsége ugyan magában véve még nem jelenti „elbukását”, sátrában öntudatlanul fekve nem követett el semmi rosszat, de botránkozás tárgyává vált.

Üdv. Péter

Nem haragudott meg, csak elítélte.

Kám tiszteletlen volt az atyjával szemben, mert nevetség tárgyává próbálta tenni (a betakaráshoz nem kellettek volna a testvérei).

A történet egy példázat. Ha az apádat nem tartod tiszteletben a hibáival együtt, akkor önmagad teszed szolgává. És itt az apa alatt az apa szellemét kell érteni, vagyis a kultúrát, amit megörökölsz a felmenőidtől.

Elég csak megnézned, mi történik velünk itt, a világ nyugati felén. Folyamatosan megvetés tárgyává tesszük a kultúránkat, korrupcióval, romlottsággal és elnyomással azonosítjuk, és ezzel elveszítjük azt az erőt, amivel ellenálhatnánk olyanokkal szemben, mint az Iszlám fundamentalizmus, ami minden kegyetelensége mellett tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi ő mit akar.

A kritikának a lényege az volna, hogy elválasszuk a jót a rossztól, hogy a jót megőrizhessük és tovább törekedhessünk rá, nem pedig az, hogy porig romboljunk mindent, amit őseink felépítettek. Igen, a kultúránk tökéletlen, de ez nem igazolja azt, hogy nevetség tárgyává tegyük.