Hogy tudják még mindig a béke vallásának nevezni az iszlámot?
Al-Kaida, ISIS, Hamász, Hezbollah, Talibán, ARSA, Al-Shabaab, stb.
És kíméljetek a 'mInDeN vAlLáS eGyFoRmÁn RoSsZ' szövegtől, Szíriában az Iszlám Állam gyilkolt ártatlanokat, nem a Buddhista Állam, nem a Hindu Állam, nem a Keresztény Állam, stb.
"Valamiért nem nagyon vannak keresztény radikálisok akik gyilkolnak fűt fát,"
Ez egy tipikus keresztény hazugság. Mindig is volt és jelenleg is vannak radikális keresztény szervezetek, terroristák. Nemrég történt a christchurchi mészárlás amiért egy keresztény terrorista felelős. A hétvégén például az USA-ban két vérfürdő is volt, az elkövetők pedig keresztények.
"A keresztes háborúkat tényleg csak maguknak köszönhetik, addig támadták a keresztény Bizánci birodalmat hogy a császár a pápától kért segítséget, az összes keresztes államot olyan területen hozták létre amit a keresztényektől vettek el a muszlimok."
Ez is hazugság amit keresztények terjesztenek. Először is keresztes hadjáratokat mindenfelé indítottak, nem csak muszlimok ellen, és közös jellemzőjük hogy a más vallásúak kiirtására irányult, mint például Európában a pogánynak ítélt vallások követői ellen, de gyakori volt hogy a más keresztény irányzatot követők ellen is indítottak. Sőt, az egyik keresztes hadjárat célpontja Bizánc volt. A muszlimok és Bizánc kapcsolatában pedig Bizánc volt aki először kirobbantotta a háborút. Ugyanis a keresztények meggyilkolták a muszlim követet.
"A muszlimok és Bizánc kapcsolatában pedig Bizánc volt aki először kirobbantotta a háborút. Ugyanis a keresztények meggyilkolták a muszlim követet."
Linkelnél valami forrást, hogy ez pontosan mikor történt?
Persze. Az első összecsapás a muszlimok és keresztények között a Mutai csata volt 629-ben. Előzménye, hogy Mohamed próféta követet küldött a Gaszanida keresztényekhez, akik megölték a követet.
" Meanwhile, Muhammad had sent his emissary to the ruler of Bosra. While on his way to Bosra, he was executed in the village of Mu'tah by the orders of a Ghassanid official"
"the Muslims planned to launch their attack on a feast day. The local Byzantine Vicarius learned of their plans and collected the garrisons of the fortresses"
Ez alapján én nem Bizáncot nevezném az agresszornak. Ünnepnapon támadni már az ókorban is aljasságnak számított. A görögök például egyes ünnepek idejére a háborúkat is felfüggesztették.
"Bizánc önként csatlakozott a muszlimok elleni háborúhoz."
Önként? Ha Bizánc egyik vazallusát támadás éri, akkor kötelessége volt csatlakozni és megvédenie az agresszoroktól.
"úgy látod hogy a muszlimok az agresszorok"
Ha valakik több ezer fős sereggel felvonulnak egy ország ellen, akkor igen, én azt annak nevezem.
"Az pedig egyáltalán nem biztos hogy szándékosan ünnep idején támadtak vagy hogy egyáltalán tudtak az ünnepről."
Már a barbár vikingek is ezt a módszert alkalmazták, akik elég keveset tudtak a kereszténységről. Nem gondolom, hogy az arabok, akik szinte keresztény kultúrkörben éltek akkoriban, hiszen a közel-kelet nagy része keresztény volt, ne lettek volna ennyivel tisztában. Legalábbis elég hülyének kellett volna lennie a támadó muszlimoknak, de én ilyet nem feltételeznék róluk.
"És a követ meggyilkolását minek neveznéd?"
Követek meggyilkolása valóban nem helyes lépés. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy milyen ajánlatot vittek a követek, ami ezt az erős lépést kiváltotta. Mert általában az ókorban tisztelettel fogadták a békét és jóhírt hozó követeket, viszont a görögök is megölték az arcátlan perzsa követeket, akik behódolást követeltek.
"Követek meggyilkolása valóban nem helyes lépés. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy milyen ajánlatot vittek a követek, ami ezt az erős lépést kiváltotta. Mert általában az ókorban tisztelettel fogadták a békét és jóhírt hozó követeket, viszont a görögök is megölték az arcátlan perzsa követeket, akik behódolást követeltek."
Egy követ megölése undorító aljas tett, bármi is legyen az üzenet. Ez a világon mindenhol hadüzenetnek számít. Szerencsére Mohamed próféta levelei megmaradtak így tudjuk mi állt a levélben. Ez például a Bizánci Császárnak címzett levele:
In the name of God, the Most Merciful, the Bestower of Mercy
From Muhammad, son of Abdullah to Heraclius the Leader of the Romans:
Peace be upon he who follows the guidance.
Furthermore, I invite you with the invitation of Islam. If you submit then you will find safety and God will double your reward. If you turn away, you will bear the Arians’ sins.
"O People of the Scripture! Come to a common word between us and you: that we shall worship none but God, and that we shall ascribe no partner unto Him, and that none of us shall take others for lords beside God. And if they turn away, then say: Bear witness that we are they who have surrendered (unto Him).
— Quran, Chapter: Aal Imran 3:64
Tehát semmi hadüzenet vagy agresszió nem áll a levélben csak invitálás az iszlám vallásra.
"Önként? Ha Bizánc egyik vazallusát támadás éri, akkor kötelessége volt csatlakozni és megvédenie az agresszoroktól."
Vagy megpróbálhatta volna békés eszközökkel megoldani. Például úgy hogy megbünteti a gaszanidákat és kártérítést fizet a muszlimoknak, de nem ezt tette hanem belépet a háborúba.
"Ha valakik több ezer fős sereggel felvonulnak egy ország ellen, akkor igen, én azt annak nevezem."
Aha. De nem ártana figyelembe venned a meggyilkolt követet ami egy hadüzenet. Szóval akkor megkérdezem újból. Ki az agresszor?
"Már a barbár vikingek is ezt a módszert alkalmazták, akik elég keveset tudtak a kereszténységről. Nem gondolom, hogy az arabok, akik szinte keresztény kultúrkörben éltek akkoriban, hiszen a közel-kelet nagy része keresztény volt, ne lettek volna ennyivel tisztában. Legalábbis elég hülyének kellett volna lennie a támadó muszlimoknak, de én ilyet nem feltételeznék róluk."
Ahogy írtam a keresztények meggyilkolták a muszlim követet ami egy hadüzenet. Hogy ez pont egy keresztény ünnepre esett nem a muszlimok hibája. Egyébként áruld el kérlek hogy szeptemberben milyen keresztény ünnep van? Mert a csata akkor volt. Mondjuk ha tényleg ünnep volt sokat elmond hogy keresztények követeket gyilkolásznak egy keresztény ünnep alatt.
Persze én megértem hogy ez most sokkolt téged, mert egész életedben azt mondták neked hogy a gonosz muszlimok támadtak szegény keresztényekre, de mint látod nem igaz. Sőt, magyar vonatkoztatásban is ugyanilyen történelemhamistás folyik. A közhiedelemmel ellentétben nem a törökök voltak először agresszorok a magyarokkal szemben. A magyar fél indított először támadást.
Nem kellene az iszlámot a terrorizmussal azonosítani, de azért védeni sem kellene. Végülis amig a kereszténységben az adakozó, gyógyitó és megbocsátó Jézus a központi alak, addig az iszlámban Mohamed, a gyilkos hadvezér a 9 éves feleséggel, aki szerint a nők be sem juthatnak a mennybe.
Viszont az ISIL-t vagy az Al-Shabaab-ot felhozni példának nagyon nagy butaság.
Irak és Szíria is tönkre lett téve a nyugat által, míg Szomáliában a polgárháború anarchiába vezette az országot.
Biztos vagyok benne hogy ha az Iraki államnak lett volna ideje és ereje rá, akkor az ISIL még csírájában el lett volna folytva.
A szegénység és a tájékozatlanság más, teljesen békés vallású országokat is szörnyű tragédiákba sodorhatja, ahogy a békés Buddhisták is nagy erőkkel irtották/irtják a muszlim kissebbséget Mianmar-ban.
"És kíméljetek a 'mInDeN vAlLáS eGyFoRmÁn RoSsZ' szövegtől, Szíriában az Iszlám Állam gyilkolt ártatlanokat"
- Remélem az megvan, hogy az ISIL áldozatainak legalább fele Szíriai és Iraki MUSZLIM ember volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!