Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy Jézus feltámadt a halálból?
Mohamedről meg azt írják, hogy egy szárnyas lószerű állaton szárnyalt fel a mennybe.
Ugyanúgy le van dokumentálva mint a feltámadás.
Szia
Óóóóó "milyen bizonyítékok"?? nem is eggyet kérsz:-)
Szóval honnan veszed egyáltalán Krisztus létezését? Ahonnan veszed azt, hogy Ő élt, ugyan onnan veheted a bizonyítékát a halálának, és a feltámadásának, amelynek legalább 500 szemtanúja volt anno. Erre szükség lehetett abban az időben is, mivel már akkor tagadták a feltámadását. Viszont ennyi ember "tanúvallomását" nem tudták a szőnyeg alá söpörni. A Máté 28:5,6; Márk 16:6; Cselek. 1:21-26 is ír erről.
Pálnak, aki nem volt jelen a feltámadásánál, vajon miért ennyire erős a hite Krisztus feltámadásában?
„Ha csakugyan nincs feltámadásuk a halottaknak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor bizony hiábavaló a prédikálásunk, és hiábavaló a hitünk. Sőt, az Isten hamis tanúinak is találtatunk . . . hasztalan a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Valójában azok is elvesztek, akik Krisztussal egységben merültek halálalvásba” 1Korintusz 15:13–18.
Az apostol egy olyan kijelentéssel kezdte az érvelését, melyet nem lehetett vitatni: Ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadhatott fel. És mi következik abból, ha Krisztus nem támadt fel? Akkor hiábavaló a jó hír prédikálása, sőt az egész egy nagy hazugság. Elvégre Krisztus feltámadása a keresztényi hit alapköve, és elválaszthatatlanul összefügg a Biblia más alaptanításaival, mint amilyen Isten uralkodási joga, a neve, a Királysága, és az emberek megmentése. Ha Krisztus feltámadása nem történt meg, a Pál és a többi apostol által hirdetett üzenet nem lenne más, csupán üres szavak.
De említett még valamit. Ha Krisztus nem támadt fel a halottak közül, a keresztényi hit hasztalan lenne, és hazugságon alapulna. Továbbá Pál és a többi keresztény nemcsak Jézus feltámadásáról hazudtak volna, hanem arról is, aki állításuk szerint feltámasztotta őt, vagyis Jehova Istenről. Sőt, az sem lenne igaz, hogy Krisztus „meghalt a bűneinkért”, hiszen ha maga a Megmentő nem lett kiszabadítva a halál fogságából, ő sem tud megmenteni másokat 1Korintusz 15:3. Ez azt jelentené, hogy a keresztények, akik már meghaltak, olykor mártírokként, tévesen dédelgették azt a reménységet, hogy majd fel lesznek támasztva.
„TEHÁT AZ ATEISTA RENDŐR, MENTŐS, TŰZOLTÓ, ORVOS, AKÁRKI, AKI NEM HAJLANDÓ KUTATNI ERRŐL, MERT KISEBB GONDJA IS NAGYOBB ENNÉL, NEKED ÉRTÉKTELEN. HA A GYEREKED EGYSZER (NE LEGYEN ÍGY) BAJBAN LESZ, KÍVÁNOM, HOGY AZ ATEIZMUS ATYJA/ANYJA SEGÍTSE MEG ŐT, AZTÁN RÁJÖSSZ, HOGY NEM ETTŐL LESZ VALAKI ÉRTÉKES VAGY ÉRTÉKTELEN.”
86%-osnak mondom: Idejössz Jézus feltámadásával kapcsolatban fikázni egy kijelentést, amiről fogalmad nincsen, hogy milyen alapja van, mert az univerzumot fölépítő anyagnak és az azt vezérlő törvényeknek az eredetéről semmit nem tudsz, ennek ellenére kijelented: „ÉN NEM ÉRTEK NAGYON A TÖRTÉNELEMHEZ, EGYET AZONBAN TUDOK: EGY HALOTT AKKOR TÁMADHAT FEL, HA VALAKI ÚJRAÉLESZTÉST CSINÁL RAJTA, ÉS AKKOR SE BIZTOS... ÉN NEM VAGYOK VALLÁSOS, ÉS NEM HISZEK EL ILYESMIT... SZERINTEM NEMLÉTEZŐ ISTEN...” Ez esetben milyen alapod van Isten létezését és Jézus feltámadását kritizálni? Alap nélkül teszed, amid alap van, az a saját – ahogyan te szereted, ahogyan neked tetszik – mint hogy habbal szeretem a sört vagy anélkül vagy egyáltalán nem. Ennyi alapod van itt megszólalni, meg is szólaltál.
Az hogy aki nem hajlandó kutatni, csak van, annak értéktelensége nem az én értékítéletem szerinti, hanem Isten szemében - amiket a könyvében ki is fejt – hogy ez neked nem jelent semmit, attól még ki van jelentve, hogy minden útjában állhatatlan ember, ha már ateistának vallja magát -
Iz 28,16 Ezért ezt mondja nektek Isten, az Úr: „Nézzétek, egy követ helyezek el a Sionon, egy értékes szegletkövet, egy erős alapkövet. Aki hisz, nem inog meg,
Ez az értékes szegletkő aki feltámadt, aki nem hiszi meginog, nem lehet ugyanolyan értékes. Amikor jön a vihar elsöpri, mert a házát nem erre a szegletkőre építette. A hívők tudják mit mondok, kinek a tanítása ez, de az ateista nem tudja, mert „ MERT KISEBB GONDJA IS NAGYOBB ENNÉL” , de azért arra van esze:
2Pét 3:16 Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a maguk vesztére.
Tehát a tudatlan, állhatatlan, aki az értékes szegletkövet értéktelennek tartja – ebből köv. értéktelen!
„ ARRA TESZEM FEJ AZ EGÉSZ ÉLETEMET, HOGY AZ IMA ÉS A JÉZUSHOZ VEZETŐ ÚT HELYETT AZ ÁLTALAM HELYESNEK VÉLT UTAT...” Meg vagy bukva. Értsd a lényeget. Megteheted, de az utad nem a feltámadt szegletkőre épül. Akiben nem hiszel, az hozza el a vihart, és akik nem a szegletkőre építették az életüket, pusztulnak mind. Ez ki van jelentve, mi tudomásul vettük, az ateisták kiröhögik. Ennyi a különbség és a végeredmény, amit majd tapasztalni fognak!
„SEGÍTEK: NEM VALLÁSOSKÉNT IS TUDOM, HOGY NEM A TE TISZTED MÁS EMBERT FELETT PÁLCÁT TÖRNI VAGY BÁRMILYEN MÓDON ÍTÉLETET MONDANI.” - Erre mondod: „ A TÖRTÉNETTUDOMÁNY ABSZOLÚT AZ EGYHÁZ SZOLGÁLÓLEÁNYA A FILOZÓFIÁVAL EGYETEMBEN, ÉS TUDATOSAN HAZUDIK AZ ÖSSZES TÖRTÉNÉSZ” - A történészeket hazugoknak beállítani az nem pálcát törés más emberekkel szemben? Kinek segítesz, amikor el vagy telve az ateizmusoddal?!!!
„SZÁMOMRA MEGNYUGTATÓBB AZ, HOGY A SZÉTROHADT, FÉRGEK ÁLTAL FELZABÁLT TETEMEMBŐL ÉLŐLÉNYEK TÖMKELEGE DŐZSÖLHET MAJD, ÉS VISSZAKERÜLHETEK ODA, AHONNAN JÖTTEM, ÉS A GYÖNYÖRŰ TERMÉSZETANYÁM VIGYÁZZA MAJD PORAIMAT. HISZEM, HOGY A PORAIM NAGYOBB BIZTONSÁGBAN LESZNEK MAJD A TERMÉSZET KEZEIBEN, MINT LENNE BÁRMILYEN SZERINTEM NEMLÉTEZŐ ISTEN KEZEIBEN.” - A hitvallásod jutalmát meg is fogod kapni, hiszen a hitvallásod része nem csak a szétrothadás megvallása, hanem annak fikázása is, akinek van hatalma a szétrothadástól megkímélni. Nem rád vonatkozik!
'A TESTEM MINDEN RÉSZE ENNEK A GYÖNYÖRŰ, GYÖNYÖRŰ TERMÉSZETNEK „ - Na és mitől gyönyörű, a vak véletlen természeti erőktől, akik neked befűzték az agyhuzalodat hogy a gonosz szíved szerint itten össze-vissza hazudozzál evolúciós vak véletlenekről, amiket bevetnek az ateisták a teremtéssel szemben?! Mert nincs más alternatíva, csak az ateizmus: „A GYÖNYÖRŰ TERMÉSZETANYÁM VIGYÁZZA MAJD PORAIMAT.” - Ja, a természetanya meg felügyeli, hogy az ateisták ne tegyék tönkre a természetet meg nem lopjanak szét mindent maguknak a profit érdekében, nem? A természetanya erkölcse meg is látszik az ateista társadalomban, hogy tombol mindenhol az abortusz meg a meleghullám. Ez lenne a gyönyörű természetanya áldása? Nektek ez, de a teremtésben ez az utálatnak és a megvetésnek a tárgya, ami vonzza a kénköves esőt!
„ENGEM HATALMAS MEGELÉGEDÉSSEL TÖLT EL.” Megkapod a megelégedést. No komment.
#24, hát ez vicces volt. :D Jót röhögtem, míg végigolvastam.
Milyen alapon jövök? A kérdés a következő volt: "Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy Jézus feltámadt a halálból?" Szerintem csak az önérzetedet sérti, hogy valaki másképp merészelni gondolni, mint te. Kérdezem tőled: a kérdésre adható válaszok között van az, hogy "szerintem semmi"? Igen, köztük van és te meg vedd tudomásul, hogy ez egy valláskritikáról szóló kategória, ahol bizony gyakran hangoznak el ilyen válaszok.
Aztán: ja, állhatatlan vagyok, sokat kérdezek. Akik csak önmaguk ámítása miatt hisznek, azokat szokta zavarni, ha valaki nem hisz el valamit csak azért, mert le van írva vagy ki van mondva.
Itt hívnám fel másodszor a figyelmed arra, hogy valláskritikai kategóriában fogsz találkozni a vallásodat kritizáló gondolatokkal, ha a fejed tetején ugrálsz, akkor is.
Oké, meg vagyok bukva. Ne legyen rá soha szükséged, hogy orvosért imádkozz. De ha annyira beteg leszel, hogy a maximálisan adható morfiumtól is fetrengsz a fájdalomtól a saját fekáliádban, mert annyira fáj, akkor majd ezt talán kicsit átértékeled. Soha ne legyen erre szükséged, ha ezen múlik, gondold, hogy meg vagyok bukva. Nem érdekel. Soha ne kelljen olyan fájdalmat átélned.
Te... A pálcát törős, történészes dolog kapcsán megint az intelligenciát említeném. Tudod, egy bizonyos értelmi fölött érteni szokás az iróniát írásban is.
Oké, oké, gonosz a szívem és hazudozom. :D De még mondok jobbat is! Még meleg is vagyok! A pokol tüzén fogok megrohadni. :D
Nézd... Én nem fogom odanyújtani a másik orcámat. Nem szívesen írtam neked ilyen hangemben, de nem fogom eltűrni tőled, hogy személyeskedj és vádaskodj. Ha leállsz, akkor én is normálisan fogok válaszolni.
Kedves #26!
#25 vagyok, és teljesen igazad van. :D Csak hirtelen úgy felhúztam magam, hogy huhúúú... :D
"Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy Jézus feltámadt a halálból?"
Több ezer szemtanú vallomása. Egy bíróság is helyet ad a tanúvallomásoknak.
+ ha a Biblia a másik egymillió dologban igazat ír, akkor feltételezem, hogy Jézus feltámadásában sem kamuzik. + Jézus lelke bennem van és tökéletesen működnek a Biblia áldásai és szellemi törvényei az életemben, tehát saját bizonyosságom is van. Nem is egy
28
"Több ezer szemtanú vallomása."
Az a több ezer szemtanú valójában 12-15 ember. Azért nem tudjuk pontosan, mert a négy evangélium négy külön verzióban meséli el a sztorit.
"Egy bíróság is helyet ad a tanúvallomásoknak."
Persze, ha azok egybecsengenek. Csakhogy a 4 evangélium eltérően meséli ugyanazt a történetet, hogy hányan látták, illetve mit csinált Jézus a feltámadás után. Mivel nem egységesek a tanúvallomások, egy bírság kimondaná, hogy a tanúk hazudnak.
(Amúgy megnézném, melyik bíróság fogadja el hiteles tanúvallomásként, hogy egy háromnapos hulla feltámadt.)
"a Biblia a másik egymillió dologban igazat ír"
Mint például? Noé bárkája? :D
"akkor feltételezem, hogy Jézus feltámadásában sem kamuzik"
Pont ugyanolyan kamu, mint Noé bárkája.
"+ Jézus lelke bennem van és tökéletesen működnek a Biblia áldásai és szellemi törvényei az életemben"
Ezt hívják önszuggesztiónak, nincs benne semmi természetfeletti.
Ugyan milyen bíróság fogadna el egy olyan könyvben szereplő állításokat, amiról semmit sem tudunk, sem azt, kik írták és mikor, vagy hol és a benne megjelenő szereplők mondatai csak annyiban jelentenek valamit, mint bármely regény alakjai, így a Judás, vagy a Jézus csak egy szereplő a többiek mellett, egyetlen valóságos létező elem benne a római katona, csak úgy általánosságban, meg talán a Heródes, mert arról tudni lehet talán, hogy létezett, bár őszintén szólva ebben sem vagyok biztos, nemigen hallottam más vonatkozásban a nevét, szóval marad az, hogy a terület római provincia volt, de semmi más nincs igazolva a bibliai könyvek történeteiből.
Azok a szemtanúk csak egy könyv szereplői, akárcsak a Harry Potter könyvben a kviddics világkupán résztvevők, na igen, a könyv szerint látták a sötét jegyet fellőve az égre és bizonyítják is Voldemort létezését, de ezt senki nem fogja neked készpénznek venni és a Biblia is csak ugyanilyen irodalmi alkotás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!