Valóban hívőket kérdezem, hogy az orális szex elfogadható és normális dolog vallási szempontból?
4-es, egy kicsit szarul mondod. Hiába van ez, meg ez írva a bibliába. A keresztény ember egyáltalán nem ilyen. Elmondanám neked, hogy teljesen ugyan úgy vannak a szex-el, mint az ateisták. Ezzel én is így vagyok, és nem bűn. Amíg te úgy vagy együtt valakivel, hogy nem erőszakolod, addig akárhogy megy a szex, nincs vele baj, és egy cseppet sem bűn.
Hívő vagyok, de a szex sehogy sem bűn, mehet akárhogy.
Ellen véleményes vagyok. Még házasságban sem elfogadható.
Isten a szaporító szerveknek meghatározta a helyét.
Ez nem vallási szempont, hanem Isten természetes elrendezése. Hogy vallásilag ezt is megosztják mint mást dolgokat is, az egy dolog. Isten egyféleképpen gondolkodik ebben is.
"Hiába van ez, meg ez írva a bibliába."
Hiába?
Egy valóban keresztény életet élő, nem veszi félválról Isten szavát.
Aki Isten szaváról így vélekedik, az ellene megy Isten üzenetének, és máris az a hiába való, hogy kereszténynek nevezi magát.
A keresztény nem alkuszik.
Isten szavából csúfot űzni? Vajon mit gondolhat erről?
(1Korintusz 4:6) . . .„Ne menjetek túl azokon, amik írva vannak”,. . .
Isten folyamatosan emlékeztet bennünket, hogy ami írva van, azon nem mehetünk túl. Jézus is tekintélyként utalt Isten szavára az emberek szájhagyománya ellen.
Ezért tesznek engedményeket sokan abban is amit Isten halálos bűnnek tart. A szelektálásnak nem lesz jó a vége.
Isten nem állított fel szabályokat mindenre, viszont az alapelvek irányítják a jó ítélő képességet, egy keresztény ember életében.
Elfelejtik, vagy talán szándékosan figyelmen kívül hagyják, hogy a paráznaságot jelentő bibliai szó felöleli mindezeket a gyakorlatokat, ami ellene megy az Isten által felállított erkölcsi elveknek.
A „paráznaságnak” fordított görög por·neiʹa szónak meglehetősen tág a jelentéstartalma. Olyan emberek szexuális kapcsolatára utal, akik nem házastársak, és a lényege a nemi szervek helytelen célú használata. A por·neiʹa fogalomkörébe tartozik a szájon és a végbélen át történő közösülés, valamint egy másik személy nemi szervének az izgatása, vagyis olyan tettek, amelyeket általában a bordélyházakkal hoznak összefüggésbe. Aki azt gondolja, hogy az ilyesmi nem számít paráznaságnak, az becsapja magát, és Sátán egyik csapdájába esett
"nemi szervek helytelen célú használata"
Hmmm...
az állatvilágban ez teljesen általános.
Akkor az állatok mind bűnösök?
"Isten a szaporító szerveknek meghatározta a helyét"
Tehát szerinted kizárólag szaporodás céljából élhet nemi életet az ember?
"kizárólag szaporodás céljából élhet nemi életet az ember?"
Nem,
Azonban az örömszerzés természetessége meg kell, hogy maradjon. A nemi szervek a salakanyag eltávolítására, és a szexuális életre vannak a házasságban.
Más szervek használata, és itt nem a kezekre gondolok, terészet ellenes.
"Azonban az örömszerzés természetessége meg kell, hogy maradjon"
Egyrészt ilyesmit Isten sosem írt elő.
Másrészt mégis mi alapján jelented ki valamiről hogy nem természetes, csak mert neked nem tetszik?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!