A Biblia Isten Igéje? Isten Igéje Jézus Krisztus, illetve Isten kimondott és teremtő szava.
Hivatkozik valaha a Biblia úgy magára, mint Ige (Logosz)?
Pl. János evangéliuma elején ott a Logosz-himusz, de nem hozza összefüggésbe a Bibliával.
Isten Szava, amivel teremtett, azaz Jézus Krisztus azonos lenne valamiféle írásos kinyilatkoztatással?
Sok keresztény úgy használja az Ige szót, mint ha az a Biblia lenne. Bibliaversekre mondják, hogy találtam egy jó igét.
Vagy ezt írja az ige "Azután a maga házát építé Salamon tizenhárom esztendeig, a mely alatt elvégezé az ő házát egészen. Megépíté a Libánon erdő házát is, melynek hossza száz sing vala, szélessége ötven sing, magassága harmincz sing; építé azt négy rend czédrusoszlopon és az oszlopokon czédrusgerendák valának."
Ez például történet leíró írásos kinyilatkoztatás, nem Isten teremtő Szavának, azaz Jézus Krisztusnak egy darabja.
Amikor az Újszövetség írói, az evangélisták vagy Pál Apostol idézi az Ószövetségi írásokat, pl. Mózesi törvény, prófétai könyvek, akkor ők sosem a Logosz (Ige) szót használták, hanem a grafi (írás) szót.
"Ez például történet leíró írásos kinyilatkoztatás, nem Isten teremtő Szavának, azaz Jézus Krisztusnak egy darabja."
De mivel az ÚSZ kijelenti, hogy a teljes írás ihletett, a történet leíró részek sem emberi eredetűek, és éppen ezért pontosak, tévedhetetlenek és csalhatatlanok.
Róm 3:1 Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?
Róm 3:2 Minden tekintetben sok. Mindenek előtt, hogy az Isten reájuk bízta az ő beszédeit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!