Tanúk! Szerintetek melyek Magyarországon a legelterjedtebb, legnépszerűbb hamis vallások, melyek Sátán eszközei?

Folytatás

Mit mond erről a Biblia?

Iz 33,14

Rémület fogta el Sionban a bűnösöket, az istenteleneket félelem szállta meg: Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?

Iz 66,24

És amikor kimennek, látni fogják azok holttestét, akik fellázadtak ellenem. Férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki. Iszonyodni fog tőlük minden ember.

Jer 15,14

Ellenségeid rabszolgájává teszlek olyan országban, amelyet nem is ismersz. Mert haragom fellángolt, mint a tűz, és égni fog fölöttetek.

Jud 16,17

Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Úr, a Mindenható megbünteti őket az ítélet napján. Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak.

Dán 12,2

Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.

Mt 13,47-50

Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Jn 3,3-5

Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába.

Mk 3,29

De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.

Mt 3,12

Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.

Lk 3,17

Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.

Mt 25,33

A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.

Mt 25,34

Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!

Mt 25,41

Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.

Mt 25,46

Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.

Mk 9,47-48

Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.

Jn 5,28-29

Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.

2Tessz 1,6-9

Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától

Zsid 6,2

a keresztségről, a kézföltételről, a halottak feltámasztásáról és az örök ítéletről szóló tanítás megalapozását.

Júd 1,6-7

Az angyalokat is, akik nem becsülték meg méltóságukat, elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartja. Ugyanígy Szodoma és Gomorra, valamint a szomszédos városok, amelyek hozzájuk hasonlóan kicsapongó életet éltek, és természetellenes gyönyöröket hajhásztak, intő példák a számunkra: az örök tűz lett a büntetésük.

Jel 14,11

Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.

Jel 20,10

A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.

Jel 20,15

Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Jel 22,5

Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

Mt 23,33

Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?

1Tessz 4,13

Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.

Jel 3,5

A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.

Jel 17,8

A vadállat, amelyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan. A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.

Jel 21,27

Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.

Mt 22,14

Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Jel 21,16

A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.

Lk 13,23-25

Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok.

Mt 26,24

Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.

Mk 14,21

Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.

Jn 17,12

Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás.

Továbbá

A lélek halálának érvei, illetve cáfolatuk

Mt 10,28

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani (= apollumi)!

Mt 10,6

Forduljatok inkább Izrael házának elveszett (= apollumi) juhaihoz!

Mt 10,39

Aki meg akarja találni életét, elveszíti (= apollumi), aki azonban elveszíti (= apollumi) értem életét, az megtalálja.

Lk 15,6

hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett (= apollumi) bárányomat!

Lk 15,9

És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett (= apollumi) drachmámat!

Lk 15,24

hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett (= apollumi) és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.

Jn 3,16

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen (= apollumi), hanem örökké éljen.

Jn 18,9

Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el (= apollumi) azok közül, akiket nekem adtál.

1Kor 3,17

Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja (phtheiró). Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.

1Kor 15,33

Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja (phtheiró) a jó erkölcsöt.

2Kor 7,2

Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk (phtheiró), senkit rá nem szedtünk.

2Kor 11,3

Félek azonban, hogy a kígyó, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja (phtheiró), és akkor vége Krisztushoz való őszinte ragaszkodásotoknak.

Ef 4,22

Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt (phtheiró).

Júd 1,10

Ezek pedig káromolják azt, amit nem ismernek; azok meg, amiket mint az oktalan állatok, ösztönösen ismernek, romlásukra válnak (phtheiró).

Jel 19,2

mert igazak és igazságosak ítéletei! Elítélte a nagy kéjnőt, aki megrontotta (phtheiró) a földet paráznaságával és megbosszulta rajta szolgái vérét, melyet keze ontott ki.

ApCsel 3,23

„Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.”

Csel 3,23

Leszen pedig: hogy minden lélek, mely azt a prófétát nem hallgatja, kiírtatik a nép közől (KB)

MTörv 18,15-19

Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok. Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.

Ter 1,24

Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt.

Ter 2,7

Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.

Ter 2,19

Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket -- mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. (KNV)

1Kor 15,45

Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.

Jel 16,3

A második a tengerbe öntötte csészéjét. Erre az a halottak véréhez vált hasonlóvá, és minden tengeri élőlény elpusztult.

Róm 1,32

Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.

Róm 6,21

Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál.

Róm 6,23

Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Jak 1,15

Aztán a kívánság, ha már megfogant, bűnt szül, a bűn meg, ha elkövetik, halált szül.

Róm 5,12

Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek...

Fil 1,28

és hogy semmiben sem rettentek vissza ellenkezőitektől; mi nekik veszedelmökre (apolia), nektek pedig üdvösségtekre van, és ez az Istentől; (KB)

Fil 3,19

Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják.

Zsid 10,39

Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére. (KNV)

Mt 26,8

Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás (apolia)?

Mk 14,4

Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni (apolia)?

Jel 17,8

A vadállat, amelyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan (apolia). A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.

Zsid 10,27

hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat.

Zsid 6,2

a keresztségről, a kézföltételről, a halottak feltámasztásáról és az örök ítéletről szóló tanítás megalapozását.

Egy kis dogmatika:

1. A pokol létezése

1. A SZENTÍRÁS ÉS A SZENTHAGYOMÁNY TANÚSÁGA

Az Ószövetségben a hellénizmus korában írt könyvek képviselik elsô ízben azt a gondolatot,

hogy a gonoszokra büntetés vár a túlvilágon (Dán 12,2; 2Makk 6,26; Bölcs 4,19; 5,3-13; vö. az ebbôl

a korból származó ún. Izajás-apokalipszist: Iz 14,11; 24,21-22). Egyes próféták szerint a Hinnóm

völgyébe jutnak, ahol férgük meg nem hal és tüzük ki nem alszik (Iz 66,24; vö. Jer 7,32; 19,6). Ez a

völgy (Gé-Hinnóm, ebbôl származik a gehenna szó) Jeruzsálemtôl délre volt, és ott valamikor

emberáldozatokat mutattak be máglyán elégetve; késôbb a szemetet hordták ide és égették el.

Jézus a korabeli apokaliptikus irodalom nyelvén el nem pusztuló férgekrôl meg ki nem alvó tűzrôl

beszél, továbbá külsô sötétséget, jajgatásokat, fogcsikorgatást és örök kínokat emleget (Mk 9,43; Mt

8,12; 18,8). Figyelmeztet, hogy nemcsak a sátán sorsa ez (Mt 25,41; vö. Mt 5,29; 13,42; 22,13).

Szent Pál örök romlásról, pusztulásról, kárhozatról ír (1Tesz 5,3; 2Tesz 1,9; Róm 9,22; Fil 3,19; 1Tim

6,9), továbbá elveszettekrôl szól (1Kor 1,18; 2Kor 4,3). Hogy ezek a kifejezések mit jelentenek, egyéb

kijelentéseibôl tudjuk: Isten a megátalkodottakat örökre távoltartja magától (2Tesz 1,8-9), kín és

gyötrelem lesz sorsuk (Róm 2,9), életült nem élet, hanem inkább halálnak mondható (Róm

6,16.21.23; 8,6.13), mert ki vannak zárva Isten országából (Gal 5,21; 1Kor 6,9; Ef 5,5), amely

igazság, béke és öröm a Szentlélekben (Róm 14,17). A Jelenések könyve Szodoma és Gomorra

sorsára emlékeztet: tűzzel és kénkôvel történô kínzatásról, továbbá kénkôvel égô tüzes tóról ír

(14,10; 19,21; 20,10-15; 21,8), Szent János pedig örök halálról, amely ellentéte, negatív formája

annak az örök életnek, amelyen ô a Krisztusban való boldog részesedést érti (1Jn 5,16-17).

Az egyházatyák már az elsô század óta kevés kivétellel azt írják, hogy a pokol nemcsak az utolsó

ítélet után, hanem a halál után rögtön megkezdôdik. Késôbb Alexandriai Kelemen, majd Origenész

hellénista hatás alatt úgy vélték, hogy a pokol nem örökkévaló, hanem évezredeket átfogó korszakok

után meg-megszűnik. Ezt a gondolatot olyanok is átvették, mint Hilarius, Ambrosius, Nyssenus, az

543-ban tartott konstantinápolyi tartományi zsinat azonban elvetette (DS 409; 411), és a zsinat ítéletét

a tanítóhivatal magáévá tette. Keleten Aranyszájú Szent János, Nyugaton Szent Ágoston voltak a

pokol örökkévalóságának leghatározottabb képviselôi, bár megengedték, hogy a hívôk közbenjárása

némi enyhítéseket eredményezhet a kárhozottak szenvedésében. Az ide vonatkozó tételek végleges

megfogalmazása és köztudatba vitele Nagy Szent Gergelyre (+ 604) megy vissza, továbbá XII.

Benedek apostoli konstitúciójára (DS 1002), mely utóbbit a firenzei egyetemes zsinat megerôsítette

(DS 1306). A pokolnak mint büntetésnek létezését már az 500 körül keletkezett Damasus féle

hitvallás (DS 72) is leszögezte, ez tehát dogma.

2. KIK JUTNAK A KÁRHOZATRA?

A kinyilatkoztatás szerint azok, akik súlyos bűnökben megátalkodva halnak meg. A súlyos bűn

azonban feltételezi az isteni törvény világos ismeretét és szabad akaratú elutasítását. Nincs tehát

súlyos bűn ott, ahol a szabad akaratú döntés hiányzik. Hasonlóképpen, akik önhibájukon kívül nem

jutottak el Isten elismerésére, vagy akik jóhiszemű tévedésben vannak Isten törvényeirôl, de keresik

a jót és önzetlenül szolgálják azt, amit igaznak és jónak ismertek, azoktól ,,Isten nem tagadja meg

üdvözítô kegyelmét'' (E 16).

Nem mentesek a bűntôl, akik nem követik lelkiismeretük szavát (EM 19). Az Isten szeretete elleni

vétkekkel egy sorban említi a Szentírás a felebaráti szeretet súlyos megsértését, különösen az

irgalmasság cselekedeteinek szándékos elmulasztását (Mt 25,41-46; 1Jn 3,14-18). Szent Pál több

olyan bűnt sorol fel, amely kizár a mennyek országából (1Kor 6,9-10; Gal 5,19-21; Kol 3,5-6; Ef

5,5-6). Ilyen bűnökrôl olvasunk a Jelenések könyvében is (21,8).

3. A pokol örökkévalósága

1. A KINYILATKOZTATÁS ADATAI

Általános jelzôje a kárhozatnak az örök (aióniosz) melléknév. Ez azonban a Bibliában néha csak

hosszabb idôtartamot jelent, éppen ezért ebbôl még nem következik a pokol örökkévalósága. De ha

hozzáveszünk néhány egyéb kijelentést, látjuk, hogy az aióniosz a pokollal kapcsolatban a

végnélküliséget jelzi. Több helyen találkozunk ugyanis olyan adatokkal, amelyek kétségtelenül a

végnélküliséget bizonyítják: a) Jézus megismétli Izajás szavait: férgük el nem pusztul, és tüzük ki

nem alszik (Mk 9,48 párh). -- b) Örök tűz helyett több ízben ki nem alvó tűzrôl (pür aszbeszton) van

szó (Mk 9,43; Mt 3,12; Lk 3,17), vagy arról, hogy füstje örök idôkön át (in saecula saeculorum = eisz

tusz aiónász tón aiónón) száll. -- c) Jézus olyan bűnrôl tesz említést, amelyre nincs bocsánat sem

ezen a világon, sem a jövendôben (Mt 12,32), a bűnösöket konkolyhoz (Mt 13,40) és elszáradt

szôlôvesszôhöz (Jn 15,6) hasonlítja, amelyet tűzre vetnek és elégetnek. Végleges elutasítással

végzôdik a tíz szűzrôl (Mt 25,12) és az ünnepi lakomáról (Lk 14,24) szóló példabeszéde (vö. még Mt

13,49; 25,30). -- d) Ide vehetôk olyan bibliai helyek, amelyek halálnak mondják a bűnös végsô sorsát,

pl. ,,...van halált jelentô bűn is; nem az ilyenrôl mondom, hogy könyörögjön érte'' (1Jn 5,16).

2. ÉRTELMI MEGFONTOLÁSOK

Az örök büntetéstôl annyira fél az ember, hogy szívesen elhiszi, ha annak ellenkezôjét akarják

bizonyítani. Részvétre és segítésre kész hajlamaink is rokonszenveznek a tagadással. Nem csoda

tehát, hogy az ókereszténységben még jónevű hittudósok egyike-másika is hitelt adott az

origenizmusnak, figyelmen kívül hagyva a Biblia félreérthetetlen tanítását (lásd 127. §. 1. 1. pontot).

És nem csodálkozhatunk, ha a ma embere is különféle formákban veti fel a kérdést: hogyan sújthat

örök büntetéssel valakit Isten, aki maga a szeretet és irgalom?

Általánosságban azt kell válaszolnunk, hogy a pokol azért végnélküli, mert a súlyos bűnben

meghalt ember bűne is végnélküli, hiszen azt megbánni és jóvátenni nem lehet. A pokol

örökkévalósága nem annyira Istenen múlik, mint inkább azon az emberen, aki a soha jóvá nem

tehetô sértésben konokul megmarad élete utolsó pillanatáig. Voltaképpen nem utólag,

megtorlásképpen rója ki Isten az emberre, hanem azt éli meg ott a teremtmény, amit maga szabadon

választott.

a) De miért nem akadályozza meg Isten, hogy bűnében megátalkodva haljon meg az ember?

Mert Isten kegyelme sohasem hat kényszerítô erôvel, nem szünteti meg a személyes

szabadságot. Az ember szuverenitását, vagyis önrendelkezését tiszteletben tartja Isten akkor is,

ha saját vesztünket okozzuk vele.

b) Miért nem érvényesülhet a személyes szabadság a másvilágon, miért nem eszközölheti ki

ott a megtérést és megbocsátást?

A metafizikai értelemben vett szabadság (vagyis a jó és rossz közti választás szabadsága

mint képesség) hozzátartozik természetünkhöz, azért ez a másvilágon is megmarad. Az ún.

egzisztenciális szabadság olyan formájához azonban, hogy azzal üdvösségre beszámítható

tetteket vigyen véghez valaki, a metafizikai szabadságon kívül a kegyelem is nélkülözhetetlenül

szükséges, -- mint ahogy a kegyelemtan bizonyítja. A kárhozottak azonban már nem kapnak

kegyelmet, ennek következtében képtelenek a megtérést eszközlô üdvös cselekedetekre. Hogy

miért nem kapnak kegyelmet a kárhozottak, nem tudjuk. A kegyelmi rend Istennek teljesen

ingyenes ajándéka evilágon is. Kifürkészhetetlen akarata szerint ezt az ajándékot csak olyanok

kaphatják meg a másvilágon, akik az evilágon számtalanszor felkínált kegyelmet nem utasították

vissza, illetve nem ilyen visszautasítás állapotában távoztak a világból. ,,Mily kifürkészhetetlenek

Isten szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott

neki?'' -- írja Szent Pál, amikor errôl elmélkedik (Róm 11,33-34).

A kegyelem titkát nem tudjuk megérteni, de a jelen esetben némileg talán megközelíthetjük,

ha arra gondolunk, hogy a megátalkodottsággal együtt jár, hogy az ilyen ember nem hajlandó

belátni saját hibáját, tehát hiába kapna további kegyelmet, nem működne közre vele. A

megátalkodást az hozza létre, hogy a maga ura akar lenni az ember, nem akar felelôsséggel

tartozni senkinek, és nem akar más boldogságot, mint amit maga megszerezhet magának.

c) Nem ellenkezik-e Isten igazságosságával, hogy örökké büntessen egy pillanatnyi bűnért

vagy akár hosszú bűnös életért, amely az örökkévalósághoz képest arasznyinak sem mondható? Bűn és bűnhôdés közt tartam tekintetében nem kell fennállni egyenlôségnek. Így van ez a

földi igazságszolgáltatásban is: percek alatt lejátszódó gyilkosságért életfogytiglani büntetés

járhat. Ezt mutatja az életben érvényesülô immanens következetesség is: pár percnyi

gyilkosságnak vagy öngyilkosságnak soha jóvá nem tehetô következménye, hogy meghal az

áldozat; pillanatnyi baleset vagy fertôzés egész életre nyomorékká tehet valakit stb.

Ha tekintetbe vesszük a felkínált kegyelmeket és a megtérésnek az élet utolsó percében

felkínált lehetôségét, akkor nem látjuk pillanatnyinak az örök büntetés okát. Véletlenül senki sem

kárhozik el, a kárhozat csak a tudatos és szabad akaratú szembefordulásban való

megátalkodottságnak lehet következménye. Tragédiának sem lehet felfogni a kárhozatot, mert

tragédiáról ott beszélhetünk, ahol jószándékú igyekezete ellenére éri az embert a csapás.

Arra is kell gondolnunk, hogy az Egyház mindig tanította a kárhozat lehetôségét, de csak a

sátán és angyalai elkárhozását mondotta biztosnak, senki másét nem. A hittudósok nagy része

Júdás elkárhozását is kétségbevonhatónak tartja. Még a láthatóan megátalkodott elhunytról sem

tudhatjuk, hogy megátalkodottságának okai mennyiben voltak szabad akaratúak, és hogy élete

utolsó pillanatában, részünkrôl nem észlelhetô formában nem kapta-e meg a megtért lator

kegyelmét. Isten igazságossága nem kérlelhetetlen gépiesség formájában, hanem

irgalmasságával karöltve működik.

Aki viszont teljes szabadsággal elutasítja az irgalmat, és véglegesen az Istentôl való

távollétet választja, azzal szemben éppen az igazságosság erénye kívánja meg, hogy akarata

szerint járjon el Isten. Régi elv: volenti non fit iniuria = aki azt kapta, amit akart, azzal szemben

nem történik igazságtalanság.

d) Hogyan engedheti meg magának a végtelen Szeretet, hogy kedvét lelje egyesek örök

kínlódásában? Istennek nem telik kedve a kínokban, ô csak megengedi a kárhozatot, amint a

bűnben sem telik kedve, azt is csak megengedi. Láttuk már, hogy a pokol voltaképpen nem Isten

műve, hanem a megátalkodottságra képes emberé.

Isten bôséges jelét adta irántunk való szeretetének a megtestesüléssel, megváltással,

kegyelemadományozásokkal, Egyházzal és mindazokkal az eszközökkel és alkalmakkal,

amelyekkel hívogatja és megtartja az igazakat, és szüntelenül megtérésre szólítja fel a

bűnösöket. Ennek a szeretetnek határtalansága azokkal szemben mutatkozik meg, akik

üdvözülnek. De éppen irántuk való szeretete kívánja meg azt is, hogy ne legyen azonos sorsa

annak az embernek, aki teljes tudatossággal és áldozatok árán ôt választotta, és annak, aki

teljes tudatossággal elutasította. Ugyanezt kívánja Istennek az örök értékek iránt való szeretete

is: a pokol vitathatatlanul hirdeti, hogy az értékek az ember tetszésétôl vagy nemtetszésétôl

független érvénnyel bírnak.

e) Van-e értelme a kárhozatnak akkor, ha a kárhozott képtelen már a megtérésre?

Kétféle büntetés van: gyógyító és megtorló jellegű.

A gyógyító jellegű büntetés (poena medicialis) azt szolgálja, hogy a bűnös magába szálljon

és teljesen megváltoztassa érzületét és magatartását.

A megtorló jellegű büntetést (poena vindicativa) az államok is alkalmazzák: ilyen az

életfogytiglani börtön és a kivégzés. Ezt azért teszik, hogy a közösségre káros és a megtérés

szempontjából reménytelen egyéneket elkülönítsék, ártó hatásukat a többiektôl távol tartsák.

Istent nem ilyen cél vezethette, amikor a poklot megalkotta, hanem az igazság, a szeretet, az

igazságosság és egyéb értékek abszolút jellegének biztosítása. Aki ugyanis ezeket az értékeket

szabad akarattal véglegesen elutasítja, annak sorsa felkiáltó jel: örökké hirdeti, hogy ezek az

értékek nem relativizálhatók, vagyis érvényük független a mi akaratunktól, az Isten által

megszabott értékrendet nem lehet büntetés nélkül felforgatni. Ennek a ténynek következtében

Isten abszolút hatalmát és sértetlenségét is hirdetik a kárhozottak, pusztán azzal, hogy ilyen

sorsra jutottak. Nem mintha Isten erre rászorulna, hiszen dicsôsége akkor is teljes volna, ha azt

senki el nem ismerné. Éppen ezért bosszúvágy vagy hatalmának megmutatása sem vezetheti

Istent, csakis az, hogy meglegyen az erkölcsi rend szankciója: a jó megkapja jutalmát, a

gonoszság pedig a büntetését. Ezt a mindenható és szent Isten léte követeli meg, továbbá a

bűnben való megátalkodottság immanens logikája. Ugyanez a logika eredményezi, hogy a

kárhozottak léte, akaratuk ellenére is, Isten hatalmát és az erkölcsi rend komolyságát hirdeti.

4. A kárhozottak nem egyenlôképpen szenvednek

Mivel az ún. halálos bűnök súlyossága nem egyforma, büntetésük sem lehet ugyanaz. A

kinyilatkoztatás szerint mindenkinek a tettei szerint fizet Isten (Mt 16,27; Róm 2,6). A farizeusokról ezt

mondotta Jézus: ,,Felfalják az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Annál súlyosabb

ítélet vár rájuk'' (Lk 20,47; vö. Lk 12,47-48; Jel 18,6).

Az Istennel való szembehelyezkedésnek objektív és szubjektív szempontból különféle fokozatai

lehetnek. Már az ószövetségi bölcs hangoztatja ezt (Bölcs 6,6). Jézus így korholja Korozain és

Betszaida lakóit: ,,Tirusznak és Szidonnak elviselhetôbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint a tiétek.

És te Kafarnaum!... Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még

ma is állna... Szodoma földjének elviselhetôbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.'' (Mt

11,22-24).

Valószínű, hogy az egyenlôtlenség az érzéki szenvedéseken kívül a cél elvesztésének

átélésében is megvan, vagyis mindenki olyan mértékben éli át a hazatalálás és a teljesség hiányát,

amilyen mértékben elfordult az élet forrásától.

Attól azonban óvakodnunk kell, hogy Dante fôműve vagy egyes festôművészek ábrázolása

nyomán a ,,ki miben vétkezik, abban bűnhôdik'' elv alapján képzeljük el a kárhozottak kínjait. Az

ember ugyanis hajlamos arra, hogy saját elfojtott agresszivitásának kivetítése folytán antropomorf

formában képzelje az örök kínokat. Annak az állításnak sincs alapja, hogy a kárhozottakat ördögök

kínozzák, vagy hogy ôk maguk egymást gyötrik. Annál kevésbé, mert igen valószínű vélemény

szerint az ördögök is, meg ôk is teljes elszigeteltségben élnek.

Mivel a kinyilatkoztatás szerint a kárhozat a reménytelenség állapota, arról sem lehet szó,

hogy bizonyos szent idôkben vagy az értük történt közbenjárás hatására valamelyest is

csökkennének vagy éppen szünetelnének a kárhozottak kínjai.

Mivel továbbá a halállal lejár az érdemszerzésnek és a gonosz-érdemek halmozásának

ideje, lényeges súlyosbodásra sem gondolhatunk. Ha létezik ,,anima separata'', akkor a világvégi

feltámadás hoz ugyan változást, de ez nem jelent lényeges súlyosbodást.

Ha te itt nem is, nagyon sokan vádolták már a Tanúkat azzal, hogy szó szerint értelmezik az Írásokat. Vagyis, ez egy gyakori HAMIS és következetlen érv a sok közül, hiszen amikor olyan a téma, amire ezt rá lehet húzni, akkor nyomják ezt a mantrát, de tudatos amnéziában szenvednek akkor, amikor az egyházak ősi pogány tanairól és babonáiról van szó, mert ehhez az kell, hogy ténylegesen szó szerint vegyék az egyébként, a teljes Biblia fényében KIZÁRÓLAG jelképesen értelmezhető szövegeket!

Ilyen pl. a szó szerinti pokol gyötrelmes helye vagy állapota.

De amint mondtam már, ez a hamis, nem bibliai tan egy másik ősi pogány hazugságra épül, a lélek halhatatlanságára. Ezek egymásra rakódnak és dominószerűen dőlnek le, ha az elsőt a sorban megcáfolják.

Ezen tanok nem bibliai voltát egyébként már csak az egyre szűkebb körű elfogult és vakbuzgó egyházi emberek támogatják és erőltetik, mint szerintük bibliai "igazságot" (hiszen minden fontos tanításuk erre épül, ettől nem tudnának megválni, mert összeomlana az egész kártyaváruk), de a pártatlan tudományos világ már számtalanszor és számtalan formában leszögezte a valódi igazságot ezen hazug, nem biblia tanokkal, mítoszokkal kapcsolatban.

Most először mégis a pokolt állítólagosan "bizonyító" egyik Ézsaiás verssel foglalkoznék, a 66:24-el:

„kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek” (Ézsaiás 66:24).

Jézus Krisztusnak valószínűleg ez a prófécia járt az eszében, amikor arra buzdította a tanítványait, hogy éljenek egyszerű életet, és a Királyság-érdekeket tegyék első helyre az életükben. Ezt mondta: „ha a szemed visz botlásba, dobd el; jobb fél szemmel bemenned az Isten királyságába, mint hogy két szemmel vessenek a gyehennába, ahol a férgük nem pusztul el, és a tűz nem oltatik el” (Márk 9:47, 48; Máté 5:29, 30; 6:33).

Milyen helyet hívnak gyehennának? Ezt már többször megbeszéltük, te is közzétetted a hosszú szövegedben, de mégse esett le a tantusz.

Évszázadokkal ezelőtt David Kimhi zsidó szövegmagyarázó ezt írta: „Ez pedig a Jeruzsálemmel szomszédos földön lévő hely, méghozzá irtózatos hely: tisztátalan dolgokat és tetemeket vetnek oda. Folyamatosan égett ott a tűz is, hogy elégjenek a tisztátalan dolgok és a tetemek csontjai. A gonoszok ítéletét ezért szemléletesen géhinnomnak nevezik.” Ha a gyehennát a szemét és a temetésre méltatlanok holttesteinek gyűjtőhelyére használták — ahogy ez a zsidó szövegmagyarázó utalt rá —, akkor elégetve könnyen megszabadulhattak az ilyen hulladéktól. Amit a tűz nem pusztított el, azt a férgek megették. Milyen találóan jelképezi ez azt, hogy mi lesz a végük Isten ellenségeinek! De most jön a lényeg?

Mivel tetemeket, és nem élő embereket égettek el a gyehennában, ezért ez a hely nem az örök gyötrelem jelképe.

Néhányan, akik hisznek a tüzes pokol tanításában, Jézusnak a Márk evangéliuma 9. fejezetének 48. versében (vagy a 44. és a 46. versben) feljegyzett szavaira hivatkoznak.

Itt meg is állhatunk egy kicsit: A legmegbízhatóbb bibliai kéziratokban nem szerepel a 44. és a 46. vers. A tudósok elismerik, hogy ezeket a verseket valószínűleg később toldották be. Archibald T. Robertson professzor ezt írja: „A legrégibb és legjobb kéziratokban nem található meg ez a két vers. A nyugati és a szír (bizánci) osztályozású kéziratokból származnak, és csupán a 48. vers ismétlései. Ezért a mi verseink számozásánál kihagyjuk a 44. és a 46. verset, mivel nem hitelesek.”

Hasonlítsuk össze Jézus szavait Ézsaiás próféciájának az utolsó versével, a 66:24-el. Nemde nyilvánvaló, hogy Jézus erre az Ézsaiás 66. fejezetében lévő versre utalt? A próféta itt egyértelműen arról beszél, hogy az emberek kimennek „Jeruzsálemből a közeli Hinnom-völgybe (Gehenna) . . . Valamikor itt gyakorlatban volt az emberáldozat (Jer 7,31). Idővel a város szeméttelepe lett” (Jeromos Bibliakommentár, I. kötet). Kétségtelen, hogy az Ézsaiás 66:24-ben megjelenő jelképes ábrázolás nem szenvedő emberekre utal, hiszen tetemekről ír. Amikre pedig úgy utal, hogy nem pusztulnak el, azok a férgek, nem pedig élő emberek vagy halhatatlan lelkek. Mit értsünk tehát Jézus szavain?

Figyeljük meg egy katolikus műnek a Márk evangéliuma 9. fejezetének 48. verséhez fűzött megjegyzését: „A szóhasználat Izajástól (66,24) származik, ahol a próféta rámutat arra a két módra, ahogyan a holttestek rendszerint megsemmisültek: bomlás és égetés által . . . Az, hogy a férgek és a tűz egymás mellett szerepelnek a szövegben, megerősíti a pusztulás gondolatát . . . Mindkét pusztító erő úgy van megjelenítve, mint ami állandó (»nem alszik ki«, »nem pusztul el«): vagyis egyszerűen lehetetlen elmenekülni előlük. Ebben az ábrázolásban a kizárólagos túlélők a férgek és a tűz – nem az ember –, és mindkettő bármit megsemmisít, ami a hatalmába kerül. Ennélfogva ez a leírás nem egy örökké tartó kínzásról szól, hanem egy teljes mértékű pusztulásról, és mivel megakadályozza a feltámadást, egyenértékű a végleges halállal. [A tűz] tehát a megsemmisülés jelképe” (El evangelio de Marcos. Análisis lingüístico y comentario exegético, II. kötet).

Ez a katolikus mű érthető-e neked?

Mindenkinek, aki tudja, hogy az igaz Isten szerető és igazságos, látnia kell, hogy mennyire ésszerű Jézus szavait így érteni. Ő nem azt mondta, hogy a gonoszok örökké való kínzást szenvednek el, hanem azt, hogy a teljes megsemmisülésnek teszik ki magukat, mely megakadályozza a feltámadásukat.

Miként értsük a Jelenések könyvében említett ’örök gyötrelmet’?

Jel 14:9–11; 20:10, Kat.: „ Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének [görögül: basza·ni·szmuʹ] füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.” „ A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették — itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.”

Milyen ’gyötrelemről’ van szó ezekben az írásszövegekben? Figyelemre méltó, hogy a Jelenések 11:10 (Kat.) utal ’két prófétára, aki gyötrelmére van a föld lakóinak’. A gyötrelem e próféták által hirdetett üzenet megalázó leleplezéseinek a következménye. A Jelenések 14:9–11 (Kat.) azt mondja, hogy akik imádják a jelképes ’vadállatot és képmását’, azok ’kénköves tűzben fognak gyötrődni’. Ez azonban nem utalhat öntudatánál lévő személy halál utáni gyötrődésére, mivel „a holtak nem tudnak semmit” (Préd 9:5, Kat.). Mi okoz akkor nekik gyötrelmet, amikor még élnek? Az, hogy Isten szolgái hirdetik, hogy akik a ’vadállatot és képmását’ imádják, azokra ’a lánggal égő kénköves tó’ által szemléltetett második halál vár. A tüzes megsemmisítésük füstje örökre felszáll, mivel a megsemmisítésük örökre szól, és soha nem merül feledésbe. Mit jelentenek a Jelenések 20:10 (Kat.) szavai, melyek azt mondják, hogy az Ördög a ’kénköves, tüzes tóban fog gyötrődni örökkön-örökké’? A Jelenések 21:8 (Kat.) világosan kijelenti, hogy a ’lánggal égő kénköves tó’ „a második halál”. Ha tehát az Ördög ott fog „gyötrődni” örökkön-örökké, az azt jelenti, hogy soha nem szabadul; örökre korlátozva marad, tulajdonképpen az örök halálban. A „gyötrelem” kifejezés (görögül: baʹsza·nosz) ilyen használata emlékeztet egyebek között a Máté 18:34-re, ahol ugyanezt a görög alapszót alkalmazzák a ’börtönőr’ kifejezésére (ÚV).

Jézus arra figyelmeztette hallgatóit a Máté 10:28-ban, hogy azt féljék, aki „aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában”. Mit jelent ez? Figyeljük meg, hogy itt nem említi, hogy gyötörni fogják őket a gyehenna tüzében, hanem inkább azt mondja, hogy azt féljék, aki „el tudja pusztítani [őket] a gyehennában”. Jézus azzal, hogy a ’lélekre’ külön hivatkozik, itt azt hangsúlyozza, hogy Isten az ember minden életkilátását el tudja pusztítani; így tehát az ilyen ember számára nincs remény a feltámadásra. A „tüzes gyehennára” való utalások tehát ugyanazt jelentik, mint a Jelenések 21:8-ban leírt ’tüzes tó’, vagyis a pusztulást, „a második halált”.

Örök pusztulás: A Biblia szerint nem minden halott fog feltámadni. Jézus következő szavai is ezt sejtetik: „akiket méltónak tartanak arra, hogy elnyerjék azt a világrendszert és a halottak közül való feltámadást” (Lk 20:35). A Máté 10:28-ban feljegyzett szavaiból is az tűnik ki, hogy lesznek olyanok, akik örökre elpusztulnak: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” E bibliaverssel kapcsolatban a The New International Dictionary of New Testament Theology (C. Brown szerk.; 1978, 3. köt. 304. o.) c. mű ezt írja: „A Máté 10:28 nem a lélek lehetséges halhatatlanságát tanítja, hanem a megbánást nem tanúsítók ellen hozott isteni ítélet visszavonhatatlan jellegét.” Ezenkívül a Bauer-féle Greek-English Lexicon of the New Testament (F. W. Gingrich és F. Danker átd.; 1979, 95. o.) szintén az „örök halál” jelentéstartalommal ruházza fel a Máté 10:28-ban használt görög kifejezést, melyet úgy fordítanak, hogy „a lelket is, a testet is [elpusztítja] a gyehennában”. Tehát ha valakit a gyehennára vetnek, az véglegesen elpusztul, és többé már nem támadhat fel.