Az baj ha én örülnék az apokalipszisnak, amiről Isten beszélt?
" Azok örülnek neki a legjobban, akik még ebben az életben se értek el semmit és amúgy sem hiányoznának senkinek, így sok veszítenivalójuk sincs. "
És te ezt mi alapján döntöd el,hogy azok mind nem értek el semmit és nem hiányoznának senkinek? Te valami látnok vagy, vagy ingyen osztogatták valahol a Tesco gazdaságos jósgömböket? Elég promitív bunkó dolog így nyilatkozni számodra ismeretlen emberekről.
"Az baj ha én örülnék az apokalipszisnak, amiről Isten beszélt?"
Nem baj, kezdő hívőként én is vártam. Majd, ahogyan haladsz előre a megszentelődésben, fokozatosan leszoksz erről.
Felesleges várnod, mert lehet előbb csap el egy autó. Nem véletlenül mondja az Írás, hogy úgy fog eljönni, mint éjjel a tolvaj, amikor senki sem számít rá, álljunk mindig készen.
Hiszen minden ember életében eljön a világvége, ha máskor nem, amikor meghal. Halála pillanatát, amikor Isten elé kell majd állnia, senki sem tudhatja.
Ahogy Rachel említette, nem mindegy az öröm oka.
Az apokalipszis lovasai pedig már "vágtatnak".
A keresztény ember azért örül, mert Isten az imával összhangban megszenteli a nevét, és helyreállítja az eredeti szándékát.
Isten sem örül a bűnös halálának, így akik utánozni szeretnék, azok sem.
Aki annak örül, ha eljön a tökéletes világ, az egy normális ember.
Aki más bajának örül, az pedig beteg.
Azt minden normális ember tudja, hogy ezt sem siettetni, sem késleltetni nem lehet.
Egy ateista ezeken kívül annak sem örül, hogy az isten ilyen kétbalkezes és ráadásul kegyetlen módszert választott.
Viszont egy beteg és gonosz hívő azért FÉL ettől, mert tudja, hogy ez az ő végét jelenti. Akik ide írnak, azok között sok ilyen van.
"És te ezt mi alapján döntöd el,hogy azok mind nem értek el semmit és nem hiányoznának senkinek?"
Nem kell hozzá tudósnak lenni, hogy rájöjj, de azért elmagyarázom. A tag várja a világvégét. A világvége alkalmával a halottak feltámadnak és megítéltetnek. A kritériumok:
"A test kívánságát ne teljesítsétek... A test cselekedetei nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát."
Eszerint nem sokan lesznek majd a mennybéli bulin, tehát mindenki megy a kárhozatba. Ő is. Te is. Én is. Ezt várja. Na ez alapján döntöm el, hogy ez hüle, barátja nincs egy se, nem ért el semmit amit féltenie kellene és még ÍGY IS megy a pokolba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!