Az Isten mit érez mikor gyötrődök? Hidegen hagyja, vagy talán sajnál, vagy azt gondolja hogy a végén úgyis a segítségemre szorulsz te nyomorék?

Javaslom olvasd el János evangéliuma 11. fejezetét.

Ott Jézus - aki az ősi keresztény hit szerint Isten volt - annyira együtt tudott érezni a gyászolókkal, hogy el is sírta magát.

Nem bánt lekezelően az emberekkel, hanem megértette a fájdalmukat.

Aki a Jóistenben hisz (mint pl én) az úgy gondolja hogy velem együtt szenved.

Aki Jézus Krisztusban hisz, az azt hiszi, hogy érte szenvedett kereszthalált, és a gyötrelemben az ember tud erre gondolni és ebből erőt meríteni (hogy valaki ennyire szerette őt.)

Aki abban hisz, hogy őt az Isten személyesen akarta (és ezért teremtette), az segítséget tud tőle kérni a gyötrelmek idején (vagy esetleg, szó mi szó, megkérdezni hogy MIÉRT kell ezt... és sok esetben, választ is kap.)

Ha válságban van a hite, akkor meg igen, felrémlik benne hogy nem végtelenül jó, hogy szívat stb. de ezek általában a megpróbáltatás része... ha már ezt a fajta kísértést legyőzi az ember, már sokkal jobban van.

Ezt kérdezed a gyakorin? De hát Isten nem gyakorizik. Minket meg hidegen hagy egy ismeretlen ember nyavalygása.

A nagy költőkhöz fordulj, ők isteni ihletben elmondják, amit erről embernek tudni lehet. Ady például:

Az Úr Illésként elviszi mind,

Kiket nagyon sujt és szeret:

Tüzes, gyors sziveket ad nekik,

Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan

S megáll ott, hol a tél örök,

A Himaláják jégcsucsain

Porzik szekerük és zörög.

Ég s Föld között, bús-hazátlanul

Hajtja őket a Sors szele.

Gonosz, hűvös szépségek felé

Száguld az Illés szekere.

Szivük izzik, agyuk jégcsapos,

A Föld reájuk fölkacag

S jég-útjukat szánva szórja be

Hideg gyémántporral a Nap.

*

Vagy ez, Ady szintén:

Oszlik lelkemnek barna gyásza:

Nagy, fehér fényben jön az Isten,

Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,

De Nap-szemét nagy szánalommal

Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,

Ő járt, az Isten járt előttem,

Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked

S az ő bús »Ádám, hol vagy?«-ára

Felelnek hangos szívverések.

Szivemben már őt megtaláltam,

Megtaláltam és megöleltem

S egyek leszünk mi a halálban.

Kérdező:

Én kb. ugyanilyen helyzetben vagyok mint te, csak már jobb állapotban a hit szemszögéből. Mivel olvastam néhány könyvet, aminek köszönhetően elmélyedtem a teológiai témakörben, főleg lelki szempontból, és tisztábban látok valamennyire.

Számos dolog van még viszont még, amit nem értek, de amit igen, azt próbálom hasznosítani. Az életben a próbák pedig a jellemfejlődés velejárója, ez Isten eszköze. Nézd meg a Mózes első könyvében József életét: eladták a testvérei, igazságtalanul börtönbe jutott... Ezek nagy próbák voltak az életében, de végül minden jóra fordult.

9? Mi a baj kérdező? Nem mondtam, hogy nem kérdezhetsz - csak azt, hogy nem érdekel a nyavalygás. Nem te szenvedsz egyedül a világon, mindenki szenved. És mindenki megkeresi a létszemléletét, és Istenhez a közeledést.

Jak4,8 "Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok."

*

engem érdekel a vallás, az összehasonlító vallástörténet, a költészet - és még sok más. Az is, hogy lehet segíteni, aki segítségre szorul és KÉRI. A te istenképedet nem tudom kialakítani, az a te feladatod.

(Nem vagy "jóságos szívű", annyi kiderült rólad, sokkal több nem.)