Miért van minden évben más napokon húsvét, ha egy adott napon történtek a dolgok?
Húsvét vasárnap időpontja:
A tavaszi napéjegyenlőséget (március 21) követő első holdtölte (lásd holdnaptár) utáni vasárnap (hogy vasárnap legyen).
A zsidó naptár holdnaptár, azért van így. Húsvét szempontjából lényeges, hogy a nagypéntek pénteken, húsvét vasárnap pedig vasárnap legyen.
Kedves kérdező te abban a tévhitben élsz, hogy a mi modern, korszerű és meglehetősen pontos Gergely-naptárunk mindig is létezett. Jézus idejében ugyan már létezett a Gergely-naptár kevésbé pontos elődje, a rómaiak által használt Júlián-naptár, de sajnos a zsidók nem ezt használták, hanem az ő sajátos holdnaptárukat.
Azt tudjuk, hogy Jézus a zsidó naptár szerinti Nisszán hó 14-én halt meg, ami éppen péntekre esett. Az viszont megint más kérdés, hogy azt már nem tudjuk teljesen pontosan megállapítani, hogy miként is működött ez a naptár, hiszen a zsidók maguk is változtatták-korszerűsítették a naptárjukat. Elképzelhető, hogy Jézus idejében történetesen maguknak a zsidóknak sem volt egységes naptáruk, hanem lehetett egy galileai és egy júdeai naptár, ami egy nap eltérést okozott a zsidók ünnepében. Ez a feltételezett naptár eltérés lehet az egyik magyarázat arra, hogy Jézus miért csütörtökön fogyasztotta el a húsvéti bárányt (Lk 22,7), amikor a jeruzsálemiek pénteken szándékoztak ugyanezt tenni (Jn 18,28).
Mindenesetre a kereszténység hagyományosan a zsidó naptárat veszi alapul a húsvéti dátum kiszámításánál, ami a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni holdtölte. Hogy ez a Gergely-naptár szerint mindig másik nap? Hát igen, az idők és idő nyilvántartása változik, a keresztény hit lényege azonban nem változik, s ebből a szempontból valójában teljesen mindegy, hogy a Gergely naptár szerint Jézus feltámadásakor milyen dátumot írtak volna, ha az egyáltalán már akkor létezett volna.
A III. században maguk a keresztények is vitatkoztak a húsvéti nap megállapításában. Voltak, akik Nisszan hó 14-t tartották meg, akár milyen napra is esett, tehát a zsidókkal pontosan egy időben ünnepeltek, a többség azonban a hozzá legközelebbi pénteket illetve vasárnapot tartotta meg lévén, hogy Jézus pénteken halt meg és vasárnap támadt fel. Én magam is sokkal jobbnak találom péntek-vasárnap ünneplést, hiszen minden héten így emlékezünk: pénteken böjt Krisztus halála miatt, vasárnap pedig ünnep, mert Jézus feltámadt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!