Szerintetek is zavaros vallás ez a jehova, vagy sem?
10-nek KÉRÉSRE VÁLASZ.
JOGI EGYETEM BUDAPEST 2018-10-30 ! ez itt nem 50 évvel ezelőtt leírt JOGÁSZOK HOZZÁÁLLÁSA
juratus.elte.hu/31-szekta-amirol-meg-nem-hallottal/
" A szekta szociológiai meghatározás szerint egy kisebb lélekszámú, vallásos élményeket hangsúlyozó szervezet.
Ezek a közösségek általában szembemennek az egész társadalmat átfogó vallási tanításokkal, tehát nem nevezhetők egyháznak, és a tanításaik
terjesztésével próbálnak minél több követőre szert tenni.
Szekták valamennyi világvallással szemben létrejöttek, így megkülönböztetünk keresztény, muszlim és hindu szektákat is. Természetesen azzal
nincsen probléma, hogy hasonló elveket valló emberek összeülnek egy ötórai tea elfogyasztására, miközben megosztják egymással
gondolataikat. Azonban a szekták tipikusan zárt közösségek, amelyekből kilépni rendkívül nehéz, folyamatosan meg kell felelni az elvárásoknak,
és a vezetők vakhitet követelnek meg a tagoktól.
A magyar Országgyűlés is megkülönbözteti a destruktív szekták kategóriáját, amelyektől megvonja a támogatásokat. Ilyen sorsra jutottak
például az ajtónkon kopogtató Jehova Tanúi, illetve az utcán szórólapozó Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is. "
TEHÁT ezeket teljesen tökéletesen kielégíti a jehova szekta.
ezért van határeset állapotban / egyház is,szekta is, meg sok minden még , DE NEM SOKÁIG !!!
A SZEKTÁK FŐBB JELLEMZŐI:
A szekták olyan vallási közösségek, amelyek valamely nagy kultúra vallási közösségének tanaiból és gyakorlatából származtatják magukat, de
azzal mégsem kívánnak azonosulni. Vagyis a szekták legfőbb ismertetőjegye a "kontra-jelleg", a kiindulásul vett vallási közösség hátbatámadása.
Sokat mond már a szó eredete is. A szekta szó a sequor (követ) latin szóból származik, azt foglalja magába, hogy egyeseket félrevezettek,
elkolompoltak a nyájtól. S valóban, minden szektára jellemző az elkülönülés és valamilyen különleges irányzat felvállalása, ahol igen lényeges a
vezető, a guru, az alapító személye és vele szemben a már-már szolgai alávetettség.
A szekták modern rabszolgaságot hoznak magukkal, lelki fasizmus veszélyét rejtik magukban, ami a személyiség feladásához vezethet.
Szervezeti felépítés és hatalom:
- Piramis-alakú tekintélyelvű vezetési struktúra és személyi kultusz
- Kettős mérce (vezetők - követők)
Misszió, evangelizáció, új tagok toborzása:
- "Love bombing" alkalmazása a beszervezés során
- Beetetési technikák
- Manipulált biblia-tanulmányozás
A gyülekezeten belül:
- Elitizmus, kizárólagosság
- Bibliai idézetek manipulatív módon történő felhasználása
- "Mind control" technikák alkalmazása
- Csoportnyomás
- Bűntudatkeltő manipuláció és szellemi bántalmazás
- A kapcsolatok szabályozása, durva beleszólás a tagok magánéletébe
- Íratlan szabályok
- Törvényeskedés, legalizmus
- Teljesítménykényszer
- Hatalommal való visszaélés, érzelmi zsarolás és agresszív teológia
JÓ EMBEREK A JEHOVÁK ?
Jehova Tanúi nem csak az ajtókon kopogtatnak, hanem itt a gyakorin a keresztényeknek feltett kérdésekre válaszolnak, illetve sajátos kérdéseket tesznek fel (általában benne van a Jehova műszó, vagy a 144k); majd maguk valaszolnak rá.
Kerüljétek a jehovákat!
Vidiripi
"Jehova nem vallás, hanem Isten személyes neve. Még akkor is, ha ezt sokan elutasítják, különböző okokra, magyarázatokra hivatkozva."
A Jehova semmiféle képen nem lehet Isten személyes neve! Azzal még Jehova tanúinak is tisztában kell lenniük hogy hogyan is keletkezett ez a MŰSZÓ!
Mert ez nem más mint egy MŰSZÓ! Egy összevonásból eredő emberi megoldás. Az 1500-as években terjedt el, amikor kezdtek megjelenni a nemzeti nyelvű Biblia fordítások!
Az Őrtorony szervezet kiadványaiban is fellelhetőek az ezzel kapcsolatos információk.
Tehát ez már önmagában zavarossá teszi pedig ezzel kezdte a kedves tanú! Az Őrtorony szervezet is elismeri sőt meg is jelenteti azokat az információkat amelyek egyébként a szervezet által hamis vallásnak tartott egyházak készítettek és állítottak össze!
Személyes neve - összevonásból eredő műszó - hamis vallás de még is felhasználja a szervezet a kiadványaiban a hamis vallás írásait!
- Elég zavaros valóban, kell hozzá idő amíg kezdi átlátni az ember ezt a káoszt!
Aztán ott van az hogy a szervezet vár bizonyos eseményeket, események történnek is csak nem azok amelyeket a szervezet várt.
pl. [link]
Az oldal alja!
A szervezet szerint az ENSZ a sátán intézménye de éveken keresztül hivatalos kapcsolatot tartott fent ezzel az intézménnyel.
Ez csak néhány példa de rengeteg van még!
ahogy az előttem író mutatja, a képmutatásuk az igen széleskörű.
Jehova Tanui vezető testületi tag az alkohol lerakatban 230 000 Ft Whiskey vásárlása! érdekes friss videó!
youtube.com/watch?v=Cq0o7TKTv6M
a 12 üveg whiskey. Átlagos darab vagy palack ára majdnem 100 dollár.Összesen kb. 800 USA dollár az a 230 000 Ft. érdekes kérdések merülnek fel . vagy nem ?!
/a jehova szektások biztos azt mondják hamis a felvétel/
valahogy így kell elképzelni a fizetett jehova szekta a világon legfelül "szinpadon táncoló bohócokat " EMBERILEG !
jehova világvége , helyesbitések folyamatosan.
össze vissza hazudoztak és hazudoznak a vezetők és a vének, rengeteg szerencsétlen család képződött a JEHOVA SZEKTA MIATT és igen sokan hajléktalanok is lettek miattuk a világon! MINDIG kimagyarázzák a széhámosságaikat mint a világvége esetében is.
ÉS EDDIG MINDEN FELELŐSSÉG ALÓL KIBÚJTAK! DE NEM ÖRÖKRE!
az előbbi videón a 12 whisky vásárlásával úgy tűnik ?!
Anthony Morris látható,
a Jehova tanúi egyház vezetőségből a vénekből álló tanácsból, amely felügyeli a felekezet..
"Jehova nem vallás, hanem Isten személyes neve. Még akkor is, ha ezt sokan elutasítják, különböző okokra, magyarázatokra hivatkozva."
Számomra ez annyit jelent, hogy ti mindent telibe fostok még akkor is, ha egyértelmű magyarázat van rá, hogy miért nem ez a neve. Csak azért mert az Őrtorony azt mondta, hogy ez a neve és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!