Mikor gyóntál utoljára?

A katharok két istenben hittek. Az Ószövetség „gonosz Istenében”, aki mindenekelőtt megteremtette az anyagot, és ezzel szolgaságba vetette a lelkeket; illetve az Újszövetség „jó Istenében”, aki elküldte Jézust, az angyalt, hogy az anyagnak ebből a rabszolgaságából kimentse a lelkeket, azaz a feltámadást is tagadták. A katharok hite ezenkívül súlyos civilizáció- és társadalomromboló következményekkel is járt.

A házasságot megvetették, mivel az szentesítette a nemi kapcsolatot, amit a katharok az áteredő bűnnel kapcsoltak össze. Viszont a paráználkodás megengedett volt, hiszen jellege szerint így a nemi kapcsolat csak átmeneti, titkos és nincs jóváhagyva, szemben a házasságban lévő tartós, köztudott és szentesített nemi élettel. Ennek az elméletnek a következményeit nem nehéz elképzelni.

A katharoknál ezenkívül a rituális öngyilkosság is ösztönözve volt, hogy így mutassák ki a lélekvándorlásba is vetett hitüket (azoknak, akik erre nem voltak hajlandóak, készségesen „segítettek” is). Aztán a katharok megtagadták az esküt, ami a feudális társadalomban azzal volt egyenlő, hogy megtagadtak minden kormányzati hatalmat. Tehát a katharok mind morálisan, mind politikailag nagyon veszélyesek voltak.

Még Lea is, aki keményen támadta a Katolikus Egyházat, beismerte, hogy: „Az ortodoxia indoka a haladás és a civilizáció indoka volt. Ahol a katharizmus erőteljessé, sőt, ahol azonos feltételekkel engedélyezetté vált, hatása kétségtelenül katasztrofálissá vált volna.”(6)

a spanyol inkvizíció által kiszabott büntetések teljesen hasonlóak (valójában könnyebbek) voltak a világi hatóságok büntetéseihez, viszont több védelmet adott. Az emberek annak örültek inkább, ha ügyüket az egyházi hatóság folytatta le, mivel a világi hatóságok kevesebb védelmet biztosítottak. A történészek találtak olyan feljegyzéseket ebből a korból, amelyekben szidják a világi hatóságokat, és szeretnék átvinni perüket az inkvizíció alá, mert ott jobban kihallgatják őket, és jobban figyelembe veszik szavaikat. Tisztázni azt, hogy az a sötét kép, amely máig is él a legtöbb emberben, a történészek kutatásai alapján is a mítoszok világába tartozik, és hogy sokkal emberségesebb volt egy inkvizíciós kihallgatás, vagy ítélet, mintha azt egy világi hatóság folytatta volna le. Ezenkívül több katolikus szent is tiltakozott az inkvizíció ellen, illetve maga a pápa is többször felemelte a hangját, amikor Spanyolországban túlzásba kezdték vinni a kihallgatásokat, és a vád alá helyezéseket (több későbbi szent is volt inkvizíciós börtönben).

Hasznos lehet rámutatni arra, hogy azok, akik vezették az inkvizíciót, teljesen abban a hitben voltak, hogy tetteik Isten előtt igazak és indokoltak. A Biblia is több példát felhoz arra, ahol Isten megparancsolja, hogy népe körében hajtsanak végre hivatalos és törvényes vizsgálatot (ahogy a Vulgatában áll: inkvizíciót, hiszen az kivizsgálást jelent) abból a célból, hogy leleplezzék a hamis vallások titkos követőit. Az MTörv 17,2-5-ben Isten ezt mondja:

„Ha akad valaki körödben valamelyik városban azok közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, akár férfi, akár nő, aki olyat tesz, ami az Úrnak, a te Istenednek tetszése ellenére van, és megszegi a szövetséget elmenvén más isteneket imádni; előttük, a nap, a hold és az ég seregei előtt leborulni, bár megtiltottam; ha jelentik, tarts kihallgatást és vizsgálatot, aztán ha beigazolódik, hogy valóban történt ilyen szörnyűség Izraelben, akkor azt a férfit vagy nőt, aki azt a gonoszságot elkövette, vitesd ki a kapuk elé, akár férfi, akár nő, és kövezzék agyon.”

Nyilvánvaló tehát, hogy volt néhány olyan izraelita, aki hívőként és a Szövetség megtartójaként pózolt, de nem hittek Jahvéban, hanem titokban más vallásoknak hódoltak, és ezeket terjeszteni is akarták (vö. MTörv 13,6-11). Azért, hogy megvédjék a királyságot, és Izrael népét az ilyen rejtett eretnekségektől, ezeket a titkos követőket gyökerestül ki kellett irtani, és eltávolítani őket a közösségből. Ezt az Úrtól jövő utasítást egész városokra is alkalmazták, amelyek elfordultak az igaz hittől (vö. MTörv 13,12-18). Csakúgy mint Izrael, a középkori Európa is keresztény királyságok társadalma volt, amely országok hivatalosan is az Úr Jézus Krisztusnak voltak felajánlva. Következésképpen teljesen érthető, ha ezek a katolikusok ezeket olvasták a Szentírásban, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy keresztény társadalmuk javára is az válik, ami Izrael esetében, azaz magukévá tették azt, hogy „Irtsd ki tehát a gonoszt magad közül.” (MTörv 13,6; 17,7.12).

Luther és Kálvin egyaránt hozzájárulását adta ahhoz, hogy az államnak joga van megvédenie a társadalmat azáltal, hogy kiszűri a hamis vallásokat. A valóságban Kálvin sem csak elűzte Genfből azokat, akik nem osztották nézeteit, hanem engedélyezte, és néhány esetben meg is parancsolta másoknak, hogy végezzenek ki „eretnekeket” (pl. Jacques Gouet, megkínozták és lefejezték 1547-ben; Szervét Mihály, máglyán égették meg 1553-ban). Angliában és írországban a reformátorok belekezdtek saját könyörtelen inkvizícióikba és kivégzéseikbe. Óvatos becslések szerint is angol és ír katolikusok ezreit ítélték halálra – sokakat közülük felakasztottak, felkoncoltak és felnégyeltek -, azért, mert katolikus hitüket gyakorolták, és visszautasították azt, hogy protestánssá legyenek. Ennél nagyobb számban kényszerültek katolikusok a kontinensre menekülni biztonságuk érdekében. A boszorkányperek, amikor katolikus területeken már régóta megszüntették őket, a protestáns részeken még javában zajlottak. Az eretneküldözések alól a keleti ortodox egyházak sem kivételek (pl. pauliciánusok, bogumilok, szubbotnyikok, molokánusok, dohuborok, stb.).

A (nem a kérdésre) válaszoló egy "zseni", vagy protestáns. Én nem tudom.

Különbséget tud tenni a katolikus és a protestáns inkvizició között.