Negatív dolog, ha eszek miközben Bibliát olvasok?
Példabeszédek 24:27 Lásd el kinti tennivalóidat, és végezd el mezei munkádat, azután építsd házadat!
Én ezt a képletet most úgy tudnám itt alkalmazni, minthogy a ház a lelked, amit a Bibliával építész. Ami feladatod van kint a világban, azt végezd el és utána építsd lelkedet. Mert a feladataikat is Isten adta, hogy elvégezd, és a Bibliát is, hogy segítsen megérteni a tanulságokat, meg- és felismerd Istent.
Isten a szívedet vizsgálja, nem a cselekedeteit értékeli. Ez is valahogy más szavakkal benne van Bibliában, biztos olvastad már. Ha nem, akkor Isten vezessen el hozzá, ha szükséges. Fontos, hogy Isten benne van az emberekben, de az emberek nem Isten, ezért nem emberre nézünk, hanem Istenre. Ő a bíráló, mert ő teljes képet lát, nem csak szavakat és tetteket, hanem szívét. A Szent Szellem által és hogy fiaivá fogadott az Atya, mi is elkezdünk átformálódni, hasonlítani rá, kegyelmi ajándékokat kapni, mint a prófétálás, lelkek megkülönböztetése, stb, de Isten a bíró. Ha láttál már bírót, az is akkor igaz, ha Isten döntését mondja ki. Mindenek felett de közelebb áll, mint bármi. Testvérem, Édesatyánk véleményére mikor leszel kíváncsi? Hátha Bibliaolvasás közbenválaszol. Vagy azon gondolkodik a tudattalalattid, mekkora nagy dicsőség az Úrnak ezért a falatért? Ő a bíró, ha problémád van Ő az átlad tartott legjelentéktelenebbre is szívesen, boldogsággal válaszol. Gondolj bele, közben is legalább Ránézel, nem az ajándékaidra. A hullámokra. Péter is A hullámokra nézett és elsüllyedt. Ne légy olyan, mint Péter akkor. Te sem a postástól kérsz vagy válaszolsz, aki csak kihordja a levelet. Nem neki vagy hálás az ajándékért, ő neki ez a munkája. Sőt a postás is egy ajándék. Ja, de ez már régen másik téma. Nézd el nekem, kedves. Szeretettel viseljük el a másikat Ef. 4:2
Isten áldjon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!