Miért nem tudjuk a hitünket tovább adni a következő generációnak?

Ez nem így működik, az én anyukám nem volt sosem vallásos, én meg igen. Nem tudsz senkibe Istenhitet nevelni, sem senkit távoltartani attól.

Amúgy nemtudom régen hogy éltek a fiatalok, de most egy 18-28 éves korosztály (én is ebbe tartozom) amikor még nincs gyerekei, nem házas olyan felgyorsult életet él, tele szórakozásssal, élvezetekkel semmi életére nagy kihatással lévő dologgal nem kell szembenéznie. Ebbe a képbe egyszerűen nem kerül bele Isten, nem ide való. Még ha ott bujkálnak Isten gondolata az agyában, ez mind elnyomja.

Ez főleg nyugaton igaz. Nulla erkölcs, a másik ember értéke a teste nem a belsője, nincs tisztelet, odaadás, figyelem, áldozat, szeretet a szexet leszámítva de sorolhatnám. Keresztény értékrend fogalma negatívvá vált, kiveszik az erkölcs csak lezüllés van.

De nyugi lesz ez még így sem. :(

Szerintem ennek két egymást erősítő oka van.

Az egyik, hogy a mai fiatalok értelmi képességei sokkal fejlettebbek, mint a szüleiké. Könnyedén tanulnak nyelveket, és nincs számukra meg kérdő jelezhetetlen tekintély. Amit nem értenek, azt nem is fogadják el.

Így aztán hamar rájönnek, hogy amit a vallások képviselnek pld. Jézussal kapcsolatban az alapvetően értelmetlen és ellentétes azzal amit pld. Jézus is tanított. Itt most nem akarok a keresztény teológiák tévedései kitérni, elég ha csak az un. páli teológia (amire épül a keresztény teológia) tévedéseire utalni.

Akit érdekel az ellentmondások, itt meghallgathatja:

https://www.youtube.com/watch?v=U0W36F0GpzA

Tehát a Jézussal "takarózó" hatalom, az uralkodás, és tekintély, nagyon kiábrándító.

A másik ok pedig, hogy az utolsó időket éljük, amikor nagyon sok olyan lélek születik le a földre, akik nem megtérni, hanem élvezni akarják az életet, tehát önző szándékból.

"A teremtéssel kell kezdenem. Nem kerülhetem ki, hogy bizonyos ismétlésekbe ne bocsátkozzam.

Isten nem látható. El sem képzelhető. Én, Jézus, elképzelhető vagyok, de megtapasztalható csak a Szentlélek által lehetek. Máriában is csak a Szentlélek által tudtam megtapasztalható lenni!

A teremtés kihívás arra, hogy Azzal, akit sem látni, sem elképzelni nem lehet, számoljatok. Számoljatok, és nem is akárhogyan! Sokkal jobban, mint olyan személyekkel, tárgyakkal, eseményekkel, amelyeket látni, elképzelni is lehet.

E kihívásnak alapja, gyökere az Isten részéről, hogy Ő soha nem szűnt meg szeretni, nem szűnt meg akarni azt, hogy boldogítson benneteket. De ti, amikor lehetőségetek volt, nem Őt, hanem magatokat választottátok boldogságotok forrásává.

Isten tartozott önmagának és nektek is azzal, hogy lehetővé tegye számotokra teremtésetek hajnalán, hogy egy olyan döntést hozzatok, amely a szellemi szinten csak egyszeri lehet, mint maga a teremtés. Önmagának és nektek is tartozott azzal, hogy valóban ne csak Tőle, hanem tőletek is függjön boldogságotok, vagyis, hogy az Általa nektek felkínált Önmagát elfogadjátok. Ha egyszer Önmagára teremtett benneteket, mint szellemi lényeket, akkor vállalnia kellett a maga számára is azt a kihívást, aminek másik neve: teremtés. De ez a ti teremtésetek! Nektek kell megteremtenetek az Isten boldogságával történő kapcsolatotokat.

Boldoggá kell teremtenetek magatokat! Teremteni csak jót lehet. A rossz az egy eltorzított jó, eltorzított teremtés. Lehetőséget kaptatok arra, hogy magatokat boldoggá, vagy boldogtalanná teremtsétek! Ez a szellemi lények „önrendelkezési joga”, amelyet ha egyszer valaki megvalósított, akkor ennek következménye megmásíthatatlan! Ha úgy döntöttél, hogy nem Isten fényében, hanem magad teremtettségében akarod látni boldogságod forrását, akkor ezt szellemi régióban már megmásítni képtelen vagy többé. Látni csak abban a fényben tudsz, amelyet kreáltál magadnak!

Az önzés mindig elvakít, megvakít. Csak szívével, szeretetével tud jól látni minden szellemi lény!

Az Isten által nektek felkínált lehetőséget a boldogságra, az Ő boldogságának elfogadására, befogadására, elmulasztottátok. Így boldogtalanságotok tapasztalatilag igazolja, hogy olyan boldogságra teremtett benneteket a Teremtő, amelynek megteremtése (befogadása) rajtatok állt. Ennek elrontása (elutasítása) is rajtatok állt.

Részetekről tehát a boldogságotok megteremtése abból állt volna, hogy elfogadjátok. Elrontása pedig, hogy elutasítsátok. Az, aki elfogadta, hogy boldogságának forrása Istenben van, az a szellemi lény örömmel adta magát oda e forrás Hordozójának, vagyis Teremtőjének. Az a szellemi lény pedig, aki boldogságának forrását nem Teremtőjében, hanem saját teremtményi voltában akarta megtalálni, az ilyen teremtett szellem, önzésének fókuszába önmagát állította. Ez az igazi eredeti bűnötök!

Ebből kitörni kétféle út kínálkozott, de csak az egyik járhat eredménnyel.

Az egyik út, amely pozitív eredménnyel soha nem járhat az, hogy másokra hárítsátok a felelősséget saját helytelen döntésetekért. Ez az út a megátalkodottság útja. Ez nevezhető Szentlélek elleni bűnnek is. E bűnt azért nem lehet megbánni, mert ez maga a megbántatlanság, az állandó kimagyarázás segítségével, a be nem ismertség vállalása.

A másik út, amely feltétlenül lehetővé teszi a visszatalálást az Isten által felkínált boldogság elfogadására, a következő:

A realitásokat tudomásul véve, vállalva a helytelen döntés következményeinek kegyetlen súlyát, beismerve, hogy az önzés nem a boldogsághoz, hanem a bódultsághoz vezet. De a vágyak szintjén bízik abban, hogy ami embernél lehetetlen, az Istennél lehetséges, vagyis, hogy Isten majd csinál valamit annak érdekében, hogy a csupán vágyban meglévő Istennel való találkozás egyszer beteljesüléssé válik.

Akiben ez a vágy él, nevezzük ezt vágykeresztségben lévőnek. (Vágykeresztségben az él, aki, ha találkozna a földön olyan emberrel, aki hitelesen tudná képviselni és felajánlani az illetőnek a jézusi életet, akkor az illető erre igent mondana, bár ez a valóságban soha nem történik meg).

Isten valóban nem adta föl a szellemi lényeit boldogító szándékát. A teremtett LÉT anyaggá sűrítése által lehetővé tette boldogtalanná vált szellemi lényei számára is az újra kezdést. Aki megszületik e mulandó, földi világban, azzal ez történik, annak ez válik lehetővé. (Most nem beszélek azokról, akik nem ezzel a vággyal születtek. Tehát nem élnek vágykeresztségben. Nem beszélek azokról, akik a Szentlélek elleni bűnben, az önzésben történő megátalkodottságban élnek, és születnek meg a földön, akikről azt mondtam, hogy ők az ördög-atyától vannak.)

Isten részéről nem lehetett elégséges az, hogy az Isten után vágyó bukott szellem, csupán megszülessen, megtestesüljön. Nem, mert ezzel csak az történt volna a ti számotokra, hogy csöbörből vödörbe kerültök. A földi pokol és a földtől független pokol nem különböznek szükségszerűen sem minőségileg, sem a tekintetben egymástól abban, hogy lehetőség lenne ennek megszüntetésére Tehát arra, hogy Istent akárcsak hitben is, helyesen felismerve, helyesen tudjátok visszaszeretni Őt.

A vágykeresztségben lévők arra kaptak lehetőséget, hogy megszületve a fölön, vállalva a gondolkodásátalakítást, hitben, reményben, szeretetben, erősítsék Isten utáni vágyukat a földön, váljék meggyőződéssé bennük az, hogy e vágyuk teljesülni fog, jussanak üdvbizonyosságra.

Majd hamarosan elmondom, hogy miért kell e szellemeknek ezt itt a földön vállalniuk, s miért nem tehetik meg ezt ott, ahonnan a földre születtek.

A földre születés senkinél sem történik „vaktában”! Ezt igazolja a földi emberek szívében különböző fokban lévő honvágy a szülőföld után, és az is, hogy a nemek aránya, bizonyos határok között, kiegyenlített. Tehát sem a honvágy, sem az arányok figyelembe vétele, nem a földön történik.

Az általánosan közismert „karma” szó tartalmának lényege tehát az, hogy minden ember születési helye és neme, már születése előtt eldőlt. Itt és most tehát a „karma” szó alatt nem sorsot, hanem sorsvonalat értek, s ezen a sorsvonalon különböző megoldandó életproblémák találhatók, amelyek megoldásától függ, hogy történhet-e az illető számára újjászületés saját testében, vagy sem. Mindaddig újra kell születnie, amíg át nem éli azt az újjászületést, amely az ember részéről a helyes gondolkodásátalakítás vállalása, s Isten részéről pedig a kegyelem.

Egyik sem képes önmagában létrehozni senkiben az újjászületést, amely nélkül nincs senki földi halandó számára véglegesült boldogság, nincs mennyek országa. Isten részéről azért nem jöhet létre, mert Isten a teremtett szellemi lényeiben értük és velük mindent, de helyettük nem tehet semmit. Azért nem tehet helyettük semmit, mert nem bábuk, hanem felelős döntésre képes szellemi lények.

Az ember részéről azért nem jöhet létre, mert senki nem szülheti önmagát újjá! Minden embernek tudomásul kell vennie, hogy az újjászületés: KEGYELEM! Kegyelem akkor is, ha csalhatatlan bizonyossággal bekövetkezik akkor, ha az ember mindent megtett érte!

Az újjászületés tehát Isten részéről már előre elkészített ajándék azok számára, akik erre felkészítették magukat. Kicsit megközelíthetem e hasonlattal: Egy versenyző számára az aranyérem már kész. De csak akkor lehet a versenyzőnek a sajátja, ha megfelelően megküzdött érte. E versenyt vállalni nem lehetett a szellemi szférában, mert ott Isten csak létben-tartó módon lehet teremtményeiben. Rászoruló módon csak addig, amíg igent, vagy nem-et mondtak Isten boldogító jelenlétére. E pillanattól kezdve, Isten rászoruló módon, csak földi testben lévő szellemi teremtényeiben lehet.

Lehetőséget kaptak tehát földre születni azok, akikben élet a vágy, hogy Istent szeressék azokban, akikben rászoruló módon Ő jelen van.

Most tehát azokról beszélek, akik mielőtt megszülettek, önmaguk elhatározása alapján vágykeresztségben voltak, vagyis vállalták azt, hogy megszületésük után vállalják azt a megtérést, azt a gondolkodásátalakítást a maguk részéről, amelynek Isten részéről az újjászülés lesz az eredménye. Vállalták azt a hiteles versenyzést, amelynek velejárója az aranyérem megszerzése.

De ehhez Istennek meg kellett testesülnie, emberré kellett lennie, hogy isteni adottsága révén minden emberben hitelesen jelen lehessen rászoruló módon. Így azok, akik a rászorulókban lévő Istent szeretik, vagyis szolgálják, a születésük előtt boldogságforrásként megtagadott Istent, most elfogadhatják boldogságuk forrásának, a rászoruló embertársaik szolgálatában.

Nekem, Jézusnak tehát azért kellett eljönnöm közétek, hogy megtérésetek velejárójaként, a gondolkodásátalakítást vállalva, a rászorulókban Engem szolgálva, megtaláljátok Bennem a boldogságotok forrását. Ha ez részetekről megtörtént, akkor Részemről számotokra megtörténik saját testetekben az az újjászületés, amely már alkalmassá tesz benneteket az aranyéremre, mennyek országának elnyerésére (János 3:3)

Mindaddig, amíg valaki nem arra a HITRE mond igent, amit általános (univerzális) hitnek neveztek, s amit Én elmondtam és bemutattam nektek, nem szülhetlek újjá benneteket. Senki nem jut az Atyához, csak Énáltalam! Én és egyedül Én, Jézus, vagyok a KAPU!

Kétezer év óta már mindenkinek lehetővé tettem azt, hogy legyen olyan földi élete, amelyben vállalhat, vagy ismét elutasíthat Engem. Ebből megérthetitek, hogy napjaitokban méreteiben miért gonoszabb a világ, mint volt kétezer évvel ezelőtt. Megérthetitek, hogy miért mondottam: Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen találják meg azt. Azért találják meg kevesen, mert kevesen keresik azt. Bár sokan leszületnek vágykeresztségben, de a földi életükben ellene mondanak ennek, s így újra és újra le kell születniük, egyre nehezebb körülmények közé. Erről nem Én, Jézus, hanem egyedül ti tehettek. Egyszer majdcsak eljön számotokra az az „idő”, amikor már nem kell újra születnetek, mert igent mondtatok annak a hitnek, amely életté akarja tenni bennetek azt a valóságot, hogy minden embernek joga van önmagát embernek tudni, és minden embernek kötelessége, hogy a másik embert emberként kezelje.

Tehát csak akkor kerülhetsz „helyedre”, ha a földi életedben vállaltad e „helyhez” vezető UTAT, amellyel Én, Jézus azonosítottam magamat akkor, amikor ezt mondtam: „Én vagyok az ÚT” („Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (János 14:6)). Az Én, a te Jézusod gondolkodása szerint, csak az cselekszik meggyőződése szerint, aki az ősmeggyőződés szerint cselekszik vagyis az, aki embertársát igyekszik úgy szeretni, mint önmagát.

Hol hát a helyed? E földi életben ott, ahol az általános hit alapján, igaz, hogy tükör által, homályban, de látsz Engem a rászorulókban (Máté 25:35-45) Akkor találtál rá erre az helyre, ha Rám, Jézusra találsz, mint ÚTRA!

Ne utasíts el magadtól! Fogadj be Engem!

Szeretettel: JÉZUS."

Jézus; A HANG-könyv 3863

Van egy dolog, kérdező:

egy normális körülmények között élő ember nem nagyon vágyik istenre.

Ahogy szelídültek a Földön az élet körülményei, úgy szelídültek az istenek is. Az első isteneknek még a gyermeked kellett feláldozni. Nem képletesen, hanem tényleg.

Aztán állatokat.

A mostaniak már nem kívánnak fizikai áldozatot, csak lelkit.

Egy idő múlva már nem lesznek istenek.

De ez visszafelé is működik!

Mire ismét a 3 millió koldus országa leszünk, addigra Mária országa is leszünk!

Bálint gazda: azt kérdezed, hogy én nem vagyok-e koldus.

Nem, köszönöm. Koldus az, aki nem tudja fenntartani magát, és a többi emberre szorul.

Én pedig a munkámból élek.

Az, hogy te mit hiszel, az meg a te dolgod. Hiba lenne ezt egy az egyben rám is alkalmazni.

Szia

Hosszú út vezetett el idáig. De az ok, az eggy: nem fogadunk szót az isteni tanításnak.

Isten azt mondta a zsidő szülőknek: „Ezek a szavak, amelyeket ma parancsolok neked, legyenek a te szívedben, és vésd be azokat a te fiadba és beszélj azokról, amikor a házadban ülsz, és amikor az úton jársz, és amikor lefekszel és amikor felkelsz” 5Mózes 6:6, 7.

Nem vagyunk a mózesi törvény alatt, de a versben leírt alapelv ma is érvényes.

Persze megváltozott azóta az élet. Mennyi időt tölt a szülő manapság a gyermekével naponta?(nem egy fedélre gondoltam) A gyermekeket az óvoda, az iskola neveli többnyire. Szellemi értékeket mennyit tud a szülő átadni, ha egész nap dolgozik? Aztán a másik. Maximum annyit, amennyivel ő maga is rendelkezik....sajnos a világ állapota jól szemlélteti a hiányoságokat,.... hova jutottunk.

Mert azt gondoljuk, mi emberek jobban tudjuk, mint Isten, mi a jó nekünk. Az élet nem ezt igazolja.

Visszatérve a kérdésedhez. Gyerekeinknek rengeteg mindent elmondhatunk Istenről. Pl. amikor kirándulunk, beszélhetünk nekik a természetről és arról, milyen csodálatosan van megteremtve az élethez szükséges összes feltétel; és a természet is úgy lett megalkotva, hogy jól érezzük magunkat benne, gyönyörködhetünk a virágokban, az erdőben, a víz csobogásában....De a hitét minden embernek magának kell felépítenie, a szülő csak segítheti információval, és sajá példájával is