Mit gondoltok, mi a véleményetek a hitetlenek ről?
A hit maga az ember saját hite. Amíg élünk addig valaminek hiszünk. Jó dolog, ha hiszünk a szavunkban (Isten is a szavával hozott létre mindent. Minden pedig ő maga./János 1:1-3/). Irodalmat is nem véletlenül hívják bölcsészetnek. Nem maga a betűk a lényegesek, hanem maga a szó, ami számunkra egy jelentést hordoz (szellemiséget, szellemet). Ezt tanuljuk meg a szüleinktől, de persze mivel ott van maga a "testünk igényei" azok hoznak magukkal ilyen dolgokat, mint lustaság, félelem, stb. Ezért a szüleinktől függedtlenedhetünk, mert nem ők az etalon, akihez mindig vissza kell menni válaszért. Ők is ugyanúgy emberek, akik nem csak a jó, szellemi indítékú dolgokat tanulták el, de a testieket is. Ha csak a testünkre hallgatunk, halált kapunk. Más halálát, a sajátunkat. Mert akkor szabadul meg a testünk a lelkünktől.
Sims és simcity. Olyan, mintha kicsit átvennénk játék közben Isten egyik szerepét. Isten olyan, aki mindig ott van, de sosem hallgatjuk meg. Hiányoljuk a társaságot? De hisz ő állandóan segít, mi vagyunk elfoglalva annyira a testünkkel néha, hogy nem halljuk. Minden egy ajándék. A jelenben minden, minden tárgy, körülmény minden ember, akit az életünkbe kapunk épp abban az egy pillanatnál is kevesebb időbe, a testünk állapota is egy eredmény. De ha ezeket nézzük, erre alapozunk, lemaradunk a jelen-létről. Ami minden pillanatban ugyanaz marad, azt kellene táplálnunk,arra koncentrálnunk másban a többit elviszi a szél. Az Élet tanít. A mögötte lévő hatalmasság, az élet Nagyja ha Istenünk, ő akitől kaptuk minden képességünket, minden lelki táplálékunkat, amit az életünk által kaptunk. Ő tanít minket, ha keressük, ha nem. Őt keresni, aki egy soķal nagyobb életforma, a mi alkotónk, ezért nehéz és talán nem is lehetséges ha a testünkkel alkotott kis harc fölött bíráskodunk csak. Ő nagyobb ennél a kis világgömbnél. Nem az elvárásainkat kellene keresnünk, hanem azt, amit nem ismerünk. A végtelent. Ami mindenhol ott van. Melyik szemünkkel nézünk? Mennyire próbáljuk megérteni a másikat. Csak az ^eredményeit? Akár a szüleinken keresztül, akár a világon keresztül, de a mi Atyánk táplalja a lelkünket, és gondoskodik róla sokkal több szeretettel, mint amit mi valaha is képesek leszünk felfogni. Ő vezet. A gyülekezetet azért szeretem, mert itt az igével gazdagodunk. Az az ige az a táplálék, ami által mélyebbre kell mennünka felszínességnél, hogy megértsük és olyan mélyre kell menni amíg nem találjuk meg azt az értelmét, amivel egyet tudunk érteni és szinte ragyog, annyira tisztán mutatja meg a csodáját(ne a láthatóakban bízzunk, hanem a láthatatlanokban/igehely kerestetik/). Minél nagyobb a bizalommal teli hitünk ebben az Istenben, aki nem az, akit nem szeretsz, hanem az, annál könnyebben ragyoghatod a fényt tovább mások életében. Mindenkinek van hite. De érdemes egy lépést hátrébb menni az ajándékoktól, akkor nem látjuk olyan nagynak és akadálynak a koszt. Annál nagyobb a világunk, annál hatalmasabbnak látjuk a jó dolgot, annál jobban kirajzolódik, mi az ajándék, és látszódik a csoda, ami mögötte van. És annál gyönyörűbb és több, nagyobb lesz a mennyország, amit megélünk.
A gyülekezetben az igét segítenek elkezdeni megérteni. Elindítanak egy úton. Hogy az igazságot teljes valójában fogadhassuk be. Az igazságot a Bibliából tudom. Bibliát is tudom, hogy az igazságból van. Mint egy banánt, nekünk kell egy kicsit nagyobb igazadónak tekintenünk a bennünk levő örökkévalót, hogy neki adjunk igazat, az alkotónak, aki sosem vesz el, szellemileg. Mindig csak ad, ő teremtett tudja mire van szükségünk, és van kedve hozzá, hogy átadja. Mert szeretné a teremtés örök célját folytatni velünk. Annyit ad. Olyan sokat, és ha elfogadnánk, akkor tudnánk adni a világnak. Mert ingyen kaptuk(mindent), ingyen, szebedon adjuk! Az eredményt a maga idejében meglátjuk. Bízom Benne! Olyan hálás vagyok, annyira sok szeretetet szeretnék átadni. Kedvenc elfoglaltságom a hálaadás. Állandóan kapok, és a hálás szívemmel adok és Isten olyan nagy örömmel ad magából, a végtelenből. Táncot jár a szeretetünk kívánom ezt, amit én áldás alatt értek mindenkinek! Találkoztok ti mindig a szeretettel. Mertek nagyobbat kapni? Adni? Élni? Izgalmas út ez, de tudnunk kell, hogy szárnyai alatt van oltalmunk. Legyen meg az Ő akarata, figyeljetek oda néha rá a csendben. Ő szabadít fel. Szabad vagy.
♪Szeretet áradjon köztünk, szeretet gyúljon bennünk szeretet töltsön be minket add ezt nekünk Urunk! Hadd legyünk testvéri szívvel mindnyájan egyek Benned. Lobbantsa lángra szívünket szereteted! Szereteted!♪
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!