Ki kerül a menyországba?

Sok vallásban van mennyország kép. De a kereszténységnek is van számtalan ága, van, ami a mennyország létezését is elveti. A katolikusok Jézus szavait vették alapul: „senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14:6). Hogy ez mit jelent? Na ebben volt a reformáció egyik nagy hitvitája, ami érintett egy ennél fontosabb kérdést, egyáltalán létezik-e szabad akarat. A katolikus felfogás szerint az jut el a mennyországba, aki hisz Istenben és Jézusban, és Jézus tanításai szerint él. Más felfogás szerint nem üdvözülhet senki jó cselekedetekkel, sem hittel, ezek csak követelményei, de nem elegendő feltételei az üdvözülésnek, üdvözülni egyedül Isten kegyelméből lehet. Ennek egy szélsőségesebb felfogása szerint az, hogy ki kerül a mennyországba, az már születése pillanatában és/vagy a teremtés pillanatában eldőlt. Nyilván ez azért szembe megy az ember jóról és rosszról, igazságosságról vallott nézeteivel, de összhangban van Isten mindenhatóságával, mindentudásával, azzal, hogy Isten mindent előre lát, valamint Isten nem gondolja meg magát. Ezzel szöges ellentétben áll az a felfogás – nyilván volt igény erre a felfogásra –, hogy mindenki a mennyországba kerül, mert Isten kegyelme végtelen, a lélek romolhatatlan, csak a földi létezés lehet bűnös, a földi élet után a lélek visszatér Istenbe. Nem a mennyországba kerül, mint külön entitás, hanem Istenben egyesül, tehát nincs mennyország. Ez a felfogás összhangban áll Isten végtelen kegyelmével, jóságával, megbocsátóságával, de cserébe megkérdőjelezi Isten mindentudásának lehetőségét. Meg van a kettőnek egy fából vaskarika feloldása, amit ha jól tudok a jelenlegi katolikus egyház vall, hogy Isten ugyan szabad akaratot adott az embernek, és a tettei alapján kerül majd a mennyországba, illetve a pokolra, de Isten mégis mindezt előre tudta a teremtéskor. Vagy hát a fene tudja, világnézet kérdése, de számomra ez azért a fából vaskarika, meg a szögletes üveggolyó esete.

Megint csak más szemléletben a mennyország és a pokol nem helyek, és nem jövőbeliek, hanem állapotok. Aki a pokolra jut, az nem majd fog a pokolra jutni, hanem jelenleg él a pokol állapotában, nyilván halál ebben az állapotban fogja őt konzerválni.

A mennyországba, Isten kijelentése alapján, azok kerülnek, akik kitartanak az Isten által felállított erkölcsi elveiben, bár eredetile, nem volt Isten szándéka, hogy emberek oda menjenek.

Hiszen a Földből teremtette Őket, és itt határozta meg az életüket,, hogy itt éljenek örökké. A halál sem volt terve Istennek, mert eszébe sem volt, hogy azért hozza létre az embereket, hgy aztán megváljon tőlük.

A későbbiek folyamán gondolta ki, amit Jézus tárt fel, hogy néhánaukat Isten meghív, hogy legyenek a Fia társuralkodói, és papjai, a Földön maradottak felett.

Nekik a halálukig, vagy a jelenlegi gonosz rendszer végéig, hűségeseknek kell lenniük, hasonlóan a Fia Jézus életéhez.

Felmerül a kérdés,hogy eggyáltalán van e olyan ember a világon,aki tökéletesen és minden bün nélkül le tudja élni az életét.Mert ha te azt gondolod,hogy képes vagy egész életedben mindig a jót cselekedni,és szeretetben élni,akkor azt kell hogy mondjam kedves kérdező hogy nagyon tévedsz.

Jézus Krisztus volt az egyedüli,aki valóban képes volt arra,hogy minden bün nélkül leélje az életét,aki képes volt betölteni az Ószövetségi törvényt is,aki nem a saját büneiért,hanem a mi büneinkért halt kereszthalált,majd feltámadt és az Atya jobbján ül a mennyben.

Effézus 2/12

Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;

13

Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.

Pál apostol tanítja a hívőket,hogy egykor Isten nélkül voltak,Istentől távol voltak.De mégis hogyan lehet Istenhez közel kerülni?Hogyan lehet örök életet elnyerni?Csak Jézus Krisztus keresztáldozata által.

Az üdvösség kizárólag a Jézusba a Messiásba vetett hitre

alapul. Az üdvösség kegyelemből, hit által történik, és ez az üdvösség egyetlen feltétele.Az egyik egyértelmű rész János 1:12: Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak,

hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek. Ez a vers azt állítja, hogy

azok lettek Isten fiai, akik befogadták őt. „Mit jelent befogadni a Jézust?” A vers második

része elmagyarázza, hogy Jézust befogadni azt jelenti, hogy hisznek az ő nevében, hiszik,

hogy valóban ő a Messiás. Az ember üdvösséget kap egyszerűen azért, mert hisz. Így

válhat valaki Isten gyermekévé, és a hit az egyetlen, itt említett feltétel.

A

megváltás nem azt jelenti csupán, hogy hiszünk Jézus Krisztus létezésében.Más szóval, az üdvösséghez a Messiásban kell bízni. Hinnünk kell, hogy ő végezte el a

megváltás munkáját értünk. Az üdvösséghez nem csak azt kell hinnünk, hogy ő meghalt,

hanem azt, hogy a mi bűneinkért halt meg. Tehát az

egyénnek hinnie kell, hogy Jézus meghalt a bűneiért a helyettesítőjeként, eltemették,

feltámadt, és így biztosította a megváltást. Így az ember Jézusban bízik az üdvösségéért.

Ez az üdvösség feltétele: a Messiásba vetett hit, aki az embert helyettesíti bűnei büntetésében,

és megmenti őt attól.

Ha valaki egész életében "jó" volt, és közben nem hitt Istenben, akkor ez egy olyan ellentmondás lenne, ami fából vaskarika.

Igen, mivel azt, hogy mi a jó, és hogyan kell jónak lenni, azt Istentől tudjuk, Ő mutatta meg nekünk, amikor leszületett a földre, és itt élt közöttünk.

Aki ilyesmit állít, az valójában nem is Istenben nem hisz, hanem abba az istenképben nem hisz, amit a vallásos emberek kínálnak fel neki. (Köztünk szólva, jobb is, ha azokban a torz istenképekben nem is hisz. :)

"Gyermekem! Nincs bennetek olyan vágy, amelyet ne Én Jézus oltottam volna belétek! Tehát nem vágyaitokkal kellene bajlódnotok, hanem azzal, hogy a bennetek élő vágyakat milyen irányban engeditek fejlődni. Az IRÁNY a fontos.

Összetartó szeretet egyetlen létezik. Ezt úgy hívják: SZENTLÉLEK. Több összetartó erő nem létezik! A Szentlélek a kapcsolatok lelke.

Mivel a kapcsolatok általában éppen azért kapcsolatok, mert magányban, egyedül nem létezhetnek, ezért legfontosabb a te részedről és minden jó szándékú ember részéről az, hogy azzal legyen Lelkem által kapcsolatban, aki mindenütt jelen van. Igen. Aki Istennel állapotszerűen kapcsolatban van, az eleve belekerült abba a szeretet-áramlásba, amelyben szeret és szeretik! Ennek teljesülnie kell! Ha valaki életében ez nem teljesül, az nem szeret Engem! Mivel Én vagyok ennek az állapotnak a FORRÁSA.

Abból pedig gyógyulj ki, hogy van olyan, aki nem hisz Bennem, de jó ember. Ez olyan lenne, mintha volna olyan napsugár, amely nem a Napból jön. Ha hitetlen jó emberrel találkozol, s megkérdezed tőle, hogy miben hisz, – mivel mindenkinek kell valamiben hinnie –, hát hamarosan felismerheted, hogy – ha tényleg jó ember –, akkor csupán valami torz istenképben nem hisz. De aki nem hisz a halál utáni életben, az a lélektani törvények szerint nem lehet jó ember. Miért? Azért, mert bolond az, aki áldozattá képes válni, ha tudja, hogy ebből semmi előnye nem származik.

Erre csak az a szeretet képes, amely Belőlem él!, tehát aki tudja, hogy végső soron az áldozatvállalásaival Nálam csak jól járhat! A Hozzám-tartozók nem a hülyék gyülekezete, amint ezt a hitetlenek gondolják, hanem pontosan fordítva, a BÖLCSEK gyülekezete! A boldogság világában a mindent-adásból van a mindent-birtoklás. Ez csak az előtt világos, aki tudja, hogy az időtlenségben van minden embernek igazi otthona és nem a mulandóságban.

A mulandóságban is szívbékét csak az tud megélni, aki hisz az örökkévalóságban. Ez azonnal megvilágosodik bárki előtt, ha van bátorsága használni az eszét, s mer szembesülni a halál gondolatával.

Gyermekem! Azt a vágyat is Én oltottam beléd, hogy vágyódjál földi ember szeretete után. De ki kell tisztáznod magad előtt, hogy mit értesz SZERETET alatt. Tudnod kell, hogy nem az szeret téged, aki neked azt mondja, hogy szeret, hanem az, aki azt akarja neked, amit Én akarok neked!

Egészen biztos, hogy ha Engem szeretsz, akkor találkozol ilyen emberekkel. Én sohasem hagyom magára azt, aki az Enyém! Csak arról lehet szó, hogy ti elhagytok Engem, s akkor természetes, hogy nem tudom érzékeltetni veletek békémet.

Légy hűséges Hozzám, amint Én is hűséges vagyok hozzád, s megkapod az ÉLET KORONÁJÁT!"

Jézus; A HANG - könyv 568

"egész életében jól cselekszik és szeretben él?"

Kinek az erkölcsi értéke alapján "jó"?

Még Jézus sem fogadta el, hogy "jónak" nevezzék.

Isten felállított az embereknek, egy élethez szükséges feladatot, megvalósítani valót, és erkölcsi törvényt.

Aki nem fogadja el, hogy van az életnek létre hozója, hogyan tudna ez alapján élni?

Hiszen ha nem fogadja el, hogy van Isten, akkor azt se, hogy vannak elvárásai....

> Ha valaki egész életében "jó" volt, és közben nem hitt Istenben, akkor ez egy olyan ellentmondás lenne, ami fából vaskarika.

Sokszor hallom ezt, de a tapasztalataim ellentmondanak ennek. Vannak nagyon jó emberek, akik keresztények. És sokukat valóban a hitük vezetett rá, hogy jobb emberré váljanak. Vannak bűnös emberek, akik ateisták, és talán pont azért élnek bűnös életet, mert hiányzott az életükből az erkölcsi tanítás. De… Számos olyan keresztényt ismertem, akik ugyanolyan jellemhibákkal rendelkeztek, mint bárki más. Pl. a gyerekkori szomszéd mélyen vallásos volt, minden vasárnap el is ment a templomba, ha beteg volt, akkor is. De közben az élő fába is belekötött, ott tett keresztbe másoknak, ahol tudott. Miért? Nem kizárt, hogy pont a hithű keresztény mivoltából fakadt, hogy magas lóról beszélt mindenkivel, aki nem volt olyan nagy-nagy keresztény, mint ő. Illetve számos ateistát is ismerek, akik azt gondolják, hogy az ember nem csak egyén, hanem egy nagyobb egység része, az emberiség, vagy úgy általában a Föld része, így életével, tetteivel, döntéseivel felelősséggel tartozik a többi ember iránt, a természet iránt. Humanisták, környezetvédők, akik nem hisznek egy intelligens, metafizikai entitás – isten vagy istenek – létezésében, de hisznek a jóban, az emberségben.

Más vallásokat is ide lehet citálni. A Dalai Láma – azon kívül, hogy nem hisz a kereszténység Istenében, pontosabban nem abban a formában, ahogy a kereszténység megkívánja – bűnös ember? Mahátma Gandhi bűnös ember volt?

Másik oldalon ott vannak a korrupt és/vagy pedofil és/vagy homoszexuális papok. Félre ne érts, nem akarom egy szűk réteg alapján az egész egyházra általánosítani, pláne nem az egyháztól, vallástól egyébként független Istenhitre. De kétségtelen, hogy a jelenség létezik, és nem is annyira marginális. Lehet azt mondani, hogy nem is igazi keresztények ezek. De ez egy érvelési hiba lenne: [link] . Biztosra vehető, hogy ezen bűnös papok között is vannak, akik igazán hisznek Istenben, tudják bűnös voltukat, és bűntudatuk is van.

De annyi következtetést talán megengedsz: maga az Istenben való hit önmagában nem tesz jó emberré. Az Istenben való nem hit, vagy más vallásban való hit ellenére meg lehet valaki jó ember. Vagy legalábbis én azt gondolom, hogy egy korrupt pedofil papnál azért Mahátma Gandhi jobb ember volt. Ha nem így gondolod, kíváncsi lennék az ellenérveidre.

~ ~ ~

> Igen, mivel azt, hogy mi a jó, és hogyan kell jónak lenni, azt Istentől tudjuk, Ő mutatta meg nekünk, amikor leszületett a földre, és itt élt közöttünk.

Ez biztos? Ha most személyesen egy angyal, vagy Jézus Krisztus maga jelenne meg előtted, és azt mondaná, Istennek tetsző dolog lenne, ha kimennél az utcára, és megölnéd az első szembe jövő 10 évest, akkor nem támadnának kétségeid? Nem sértené az erkölcsi érzékedet? Nem éreznél empátiát a gyerekek, meg természetesen a szüleik iránt? Nem vívódnál azon, hogy teljesítsd Isten akaratát? Nem fontolgatnád, hogy nem a Sátán vezetett félre?

Márpedig a Bibliába azért vannak olyan történetek, aminél az ember erkölcsi értékítélete azért elkezd kiabálni. Nem kiabál az ember erkölcsi értékrendje, mikor Isten azt parancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza meg Izsákot? (Oké, végül nem került rá sor.) Nem kiabál az ember erkölcsi értékrendje akár Szodoma és Gomorra, akár az özönvíz kapcsán, hogy tuti biztos, hogy a pusztulásra ítélt városokban, illetve a világon nem volt egyetlen újszülött sem, aki később – akár némi segítséggel, ráhatással – jó útra térhetett volna? Nincs abban valami bizarr, hogy Lót befogad két idegent vendégként – akikről nem tudja, hogy angyalok –, és mikor a tömeg – nyilván a kisgyerekek, újszülöttek nem – a háza előtt követelik, hogy adja ki az idegeneket, hogy kvázi megerőszakolhassák, akkor Lót két szűz lányát kínálja fel az idegenek helyett? Nincs ebben semmi bizarr? Lót feleségének sóbálvánnyá válását sem a bibliából értelmezzük, nem tudjuk, hogy empátiából, együttérzésből fordult-e vissza, vagy mert visszavágyott Szodoma bűnös életvitelére, kényelmére. De akkor hogy is van ez? Előbb méltó volt, hogy túlélje a két város pusztulását, aztán meg mégsem? Isten meggondolta magát, vagy mi? Vagy a szabad akaratából fakadó döntése miatt veszítette el azt, hogy méltó legyen túlélni a két város pusztulását? De akkor szabad akaratból fakadóan nem lehetett egyetlen gyerek, vagy akár felnőtt, aki ebben a két városban fordítva, szabad akaratából jóvá válhatott volna?

De még lehetne boncolgatni számos bibliai történetet, ahol az ember erkölcsi érzéke „feszeng”, mikor ezeket a történeteket olvassa. Káin és Ábel történetében nem érzed azt, hogy Isten mintha nem lett volna igazán igazságos, kegyelmes, megbocsátó, mikor haragra gerjedt, pusztán azért, mert – lévén földművelő volt – nem állati áldozatot hozott? (Jó, nyilván a testvérgyilkosság okát alapozza meg a történet, de alapvetően mégis csak Isten viszonyulása szította az ellentétet.) Vagy Jób könyvének olvasása közben nincs az az érzésed, hogy amit Jób elszenvedni kívánt, az igazságtalan volt, amiért sajnálatot érzel iránta? De hisz mind Isten akaratából történt, sőt kvázi Isten és a Sátán fogadásának játékszere lett szegény Jób?

~ ~ ~

Oké, nyilván hajlamosak vagyunk ezeket a történeteket kvázi szimbólumnak, metaforának tekinteni. De miért is? A Biblia nem ír olyat, hogy: „a következő történet konkrét”, „a következő történet szimbolikus”. Pont hogy nem a Biblia, hanem az ember saját belső erkölcsi érzéke az, ami alapján a történetet úgy értelmezi, hogy az kevesebb erkölcsi aggályt jelentsen Istennel szemben.

Sok bibliai történet tanulsága pont az, hogy ne fontolgasd Isten akaratának helyességét, hanem légy engedelmes, és „vakon” kövesd Isten parancsát, nem az erkölcsi értékrended miatt, hanem sokszor pont annak ellenére. Jó, ebben is van ráció, mert lehet ez pozitív tanulság, az ember nem feltétlenül ítél helyesen. De ez meg pont arra világít rá, hogy az erkölcsi értékrend nem a Bibliából fakad, sőt ellentétbe kerülhet a Bibliával.

~ ~ ~

Az Istenben való hit, a Biblia olvasgatása, az abból való tanulás lehet útja a jobb emberré válásnak. Ateistaként én azt mondom, hogy ha valakinek ez az útja, a hit által válik képessé arra, hogy törekedjen jobb emberré válni, akkor akármennyire is azt gondolom, hogy amiben hisz, az talmi, mégis csak azt tudom neki mondani, hogy hajrá, csak így tovább, eszem ágában sem áll őt megingatni a hitében. De ez egyrészt csak !lehet! útja a jobb emberré válásnak, de nem garanciája annak. Másik oldalról a hit, a vallás nem az egyetlen útja annak, hogy az ember jobb emberré váljon.

Az ítélettétel Jézusnál van. Az hogy ki kerül a mennyországba, azt csak is Jézus tudja egyedül.

Az biztos, hogy "sok lakóhely" van, ahogy azt Jézus mondta.

A másik ami biztos, hogy a Mennyországban is vannak különbségek, az egyik kisebb a másik nagyobb stb.

A harmadik, ami biztos, hogy akik Jézusban halnak meg azaz vértanúságot halnak a Jézusban való hitükért, azok biztos, hogy a Mennyországba kerülnek, ahogy a bűnbánó lator is.

Valamint azok is biztosak lehetnek akiknek üdvbizonyságuk van, akik megbánták a bűneiket, behívták Jézust a szívükbe az életükbe és elfogadták Őt Uruknak, Istenüknek, személyes megváltójuknak és újjászülettek az Ő Szent Szelleme által.

Röviden, ha valaki a lelkiismeret által jókat cselekszik másokkal, de nem hisz Istenben, az magának akar dicsőséget szerezni. Azaz saját magának tulajdonítja jó tetteit, holott minden Istentől van.

Ha nem az Ő nevében cselekszünk jókat hálaadással, akkor magunknak akarunk elismerést szerezni. A mi dicsőségünk pedig mulandó. Jézus viszont örök és Ő benne van az örök élet.

A hitetlenek számára történő cselekedetek szerinti ítélet pedig majd csak az ezeréves királyság után fog bekövetkezni.