Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hívő keresztények! Tehát nem...

Hívő keresztények! Tehát nem "csak" vallásosak. Nektek milyen a kapcsolatotok a keresztszüleitekkel?

Figyelt kérdés

Mi odáig jutottunk, hogy addig volt rendszeres a találkozásunk és beszélgetésünk, amíg én kezdeményeztem.


Amikor kezdeményeztem, akkor jött az az utólag "süket dumának" vehető "Jaj, már napok óta készültem, hogy felhívlak!" szöveg.


Legutóbb tavaly találkoztam személyesen velük. Nem kezdeményeztem találkozást, nekik pedig eszükben sem volt.

Legutóbb 3 hónapja beszéltünk telefonon. Én nem hívtam őket direkt, és ők sem kerestek engem.

Majd névnapomra SMS-t küldtek "Boldog névnapot!" szöveggel.

Én erre nem válaszoltam. Nem is kívánok.


Felnőtt vagyok már, és NEM kértem soha semmi anyagi dolgot tőlük. Egyszerűen szerettem őket, felnéztem rájuk. Egészen addig, amíg ki nem nyílt a szemem a dolgok megtapasztalása által.


Számomra teljesen idegenekké lettek. Látni sem kívánom őket.


Őszintén annak örülök, hogy a személyes hiten múlik az üdvösség, stb., és a keresztszülőségnek már kb. semmi jelentősége nincs.


Nem szép dolog, de számomra meghaltak a keresztszüleim. :(


Én nem keresem őket többé, annyira elidegenedtek, "meghaltak" számomra.


2018. nov. 25. 18:35
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:

Én keresztanyám meg nem is hívő igazából. És? Soha nem mondott nekem semmit Istenről, meg az egyházról, semmit nem tanított. Nem is lettem katolikus, pedig ők kereszteltek meg.

Nekem a pásztorom segít, tanít, vagy válaszol, ha kérdésem van, és ez a jó szerintem, mert inkább tanítsa a gyereket hitre a pap/pásztor, vagy aki érti is a választ, mint egy fogalmatlan keresztszülő.

Egyébként pontosan, már engem is megkért egy barátom, hogy legyek a gyerekének a keresztapja, és nemet mondtam, mert tudom, hogy én erre nem vagyok felkészülve.

2018. nov. 25. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
0%

Bocsanat kerdezo :)

Remelem valamennyire valaszt kaptal :)

2018. nov. 25. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

#11


Időközben már protestáns gyülekezetbe járok rendszeresen.

De az elidegenedés már előtte megtörtént, csak én próbáltam menteni a menthetőt.


A ref. közösség azonnal befogadott és a lelkipásztor illetve más hívő testvérek segítenek lelki kérdésekben. Pedig tudják, hogy "papíron" római katolikus vagyok. De a lényeg a szívben dől el. És ez a megtérés a lényeg, nem az, hogy papíron mi a felekezet.


Egyébként nem csecsemőkorban kereszteltek meg engem.

Ezért is okozott nagyobb csalódást először az, amikor észrevettem az eltávolodást. Utólag visszatekintve az én "keresztszüleim" csak a ceremónia idejére lettek azok. Nekik addig tartott, mint egy szokás, összejövetel, és azután csak halványultak a dolgok - számukra.

2018. nov. 25. 21:27
 14/15 anonim ***** válasza:
100%

"Utólag visszatekintve az én "keresztszüleim" csak a ceremónia idejére lettek azok. Nekik addig tartott, mint egy szokás, összejövetel, és azután csak halványultak a dolgok - számukra."


Talán ezért kellene alaposabban megfontolni, hogy ki lesz a keresztszülő, nem pedig haveri alapon felkérni valakit. Egyébként nem kell feltétlen keresztszülő sem a kereszteléshez, elegendő a két szülő.

2018. nov. 25. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%

Nincsenek keresztszüleim. Meg vagyok keresztelve, római katolikus vagyok, de egyházjogilag nem kötelező, hogy legyen keresztszülő, csak ajánlott. Nekem nem találtak, megkereszteltek keresztszülő nélkül is.

Van viszont keresztfiam, aki most lassan 3 éves lesz. :) Így a másik oldalról tudok írni. Keresztfiam a barátnőm kisfia, tehát amúgy nem rokonom. Néhány havonta találkozom velük (40 km a távolság közöttünk), meg természetesen születésnap, karácsonykor mindig. Én úgy gondolom, hogy a keresztszülő elsődleges feladata imádkozni a keresztgyerekért, illetve életével jó példát mutatni. Ebből kifolyólag szerintem lehet jobb keresztszülő az is, aki bár több 100 km-re lakik a keresztgyerekétől és csak pl. évente találkoznak, de mindennap imádkozik érte, mint aki hetente vesz a gyereknek valami hülyeséget, de a lelki oldala teljesen hiányzik.

Igyekszem egyébként jobb keresztanya lenni, többet imádkozni, szerencsére a keresztfiam szülei szintén hívő római katolikusok, így tudom, hogy a keresztény neveléssel nincs probléma, nem kell erre külön felhívni a szülők figyelmét. Nagy lelki "élmény" volt egyébként nekem a keresztelő, mikor egy kicsi babát tartottam a keresztvíz alá, teljesen felajánlva őt Istennek, ahogy egyébként Jézussal is tették a szülei.

2018. nov. 26. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!