Hol van Isten? Hogy tudok kommunikálni vele? Hogy tudom meghallani a válaszát?

Szia!

A bűneset óta Isten bizonyos értelemben visszavonult az ember és a világ életéből a Biblia szerint: „Hozzáférhetetlen világosságban lakozik, és az emberek közül senki nem látta, sem nem láthatja.” (1Timótheus 6,16) „Bizony, te rejtőzködő Isten vagy, Izráelnek Istene, Szabadító.” (Ésaiás 45,15)

Nem részvétlenségből, a magunkra hagyás szándékával teszi ezt Isten, mert hiszen eközben fenntartja az élet lehetőségét a Földön a bűn pusztító, romboló erői ellenére, „figyel és szemmel tart”, amint a Szentírás mondja (Malakiás 3,16; Zsoltárok 33,18). Isten azért „rejtőzködik el”, mert a bűnnel fertőzött ember számára mind lelkileg, mind fizikailag elhordozhatatlan lenne az Ő jelenléte. A bibliai leírás szerint a bűneset megtörténte után maga az ember kívánt elrejtőzni Isten elől, mert félni kezdett Tőle (1Mózes 3,8–10). Találó az alábbi megállapítás:

„Ami a természetben látható, az sem az istenség kizárását, sem nyilvánvaló jelenlétét nem bizonyítja, hanem egy elrejtőzködő Isten jelenlétéről tanúskodik. Minden ennek a jegyét viseli magán.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 556. töredék)

Ugyanakkor az Istennel létesített személyes kapcsolat nélkülözhetetlen az ember számára. Nem szabadulhat ki másképpen a bűn fogságából, csak a Szabadító Istennel kötött szövetség által. E nélkül nem tudja visszanyerni és megőrizni lelki egészségét. Valódi szellemi, lelki, erkölcsi növekedés sem valósulhat meg az életében másként.

A személyes kapcsolat helyreállításához azonban – bibliai kifejezésmód szerint – „megbékélésre” van szükség. Ezt a „megbékélést” Isten kezdeményezi, noha az ember lázadt fel ellene. A lehetőséget is Ő teremtette meg ehhez a kinyilatkoztatás adásával, valamint a saját, „kimondhatatlan” áldozata árán (2Korinthus 9,15).

„Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot... Békességet szerezve az Ő keresztjének vére által.” (2Korinthus 5,19; Kolossé 1,20)

Az alapvetően önző beállítottságú emberi gondolkodásmód számára szinte felfoghatatlan Istennek ez a cselekedete. Pál apostol megindultan írja:

„Krisztus szeretete szorongat minket.” (2Korinthus 5,14) „...Isten Fia szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2,20)

„Bizonyára igazért [igaz ügyért, emberért] is alig hal meg valaki, ám a jóért [ügyért, emberért] talán még csak meg merne halni valaki. Isten azonban a mihozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök [ellenségei] voltunk, Krisztus értünk meghalt.” (Róma 5,7–8; vö. 10. vers)

A megbékéléshez azonban nem elég Isten egyoldalú, minden előzmény és feltétel nélkül megvalósított cselekedete. Ténylegesen csak akkor jön létre, ha az Isten kezdeményezésére adott válaszként az ember gondolkodása és magatartása is megváltozik. A Biblia hitnek nevezi az ember helyes viszonyulását Istenhez.

A közvéleményben sajnos egészen téves eszme él a keresztény hit mibenlétéről. Általában „elhivésnek, hiszékenységnek” értelmezik. Az hisz, aki „elhiszi” Isten létezését, esetleg még Krisztus Isten-voltát, valamilyen halál utáni életet vagy üdvösséget. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a hit csak a naivak, gyengék, vagy valamilyen áhítatra vágyó lelkek számára elérhető, így csak nekik jelent egyfajta megoldást az élet problémáira.

A bibliai hitfogalom azonban merőben más. Ha elfogadjuk, hogy a hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt, akkor minden ember részéről ez lenne a természetes, a normális, a valóságnak megfelelő viszonyulás, és a hit hiánya a természetellenes állapot.

Az ember „megbékéltetése” nem egyszerű dolog. Elvakult, elfogult gondolkodásában kell először világosságot gyújtani. Isten türelmes lelki küzdelmet vív az ember megvilágosításáért, azért, hogy eloszlassa téveszméit, rávezesse az igazságra, megláttassa vele elveszettségét, és megnyerje beleegyezését és együttműködését szabadítása megvalósításához.

Isten az Ő kinyilatkoztatásának üzeneteivel „zörget” az ember tudatán (Jelenések 3,20). Az ember elé tárja azt az elfelejtett tényt, hogy Isten az Atyja, és hogy a szeretettörvény betöltése az ember igazi életformája és eredeti rendeltetése.

A Biblia olyan igéket tartalmaz, amelyek igen alkalmasak arra, hogy elhomályosult elménk ajtaján „zörgessenek”: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű fegyvernél, elhat az ízeknek és velőknek megoszlásáig, megítéli a gondolatokat és a szív indulatait.” (Zsidókhoz 4,12)

A Szentlélek pedig, ez a titokzatos, harmadik isteni személy, aki „belülről” tud beszélgetni az emberrel, mintegy „forgatja”, azaz ismét és ismét emlékezetünkbe idézi a már hallott igéket, hogy végül felfogjuk tényleges jelentésüket, és azok megszólító erővel hassanak ránk. Ezért nevezi a Szentírás az újjászületést „az Ige magvából”, azaz Isten beszédéből való születésnek (1Péter 1,23), és mondja azt, hogy Isten „az Ő igazságának Igéje által szüli újjá az embert” (Jakab 1,18).

Ha az ember nem utasítja vissza ezt a türelmes munkát, megvilágosítása előrehalad addig, míg tisztán szembesül az igazsággal és a megváltó kegyelem ajánlatával. Ekkor az emberé a döntés, hogy szövetségre lép-e Istennel szabadítása megvalósításának érdekében, vagy sem.

Aki elfogadja a szabadítás ajánlatát, abban Isten további megvilágosodást és tisztulást tud teremteni. Hatalmasan megerősíti akaratát, annyira, hogy határozottan a Megváltó követőjévé kíván lenni, és mindenáron el akarja nyerni a szabadulást. Így jut az ember „megbékélésre”, újbóli összhangra Istennel és törvényével. Értelmével és lelkiismeretével tisztán látja annak igazságát, és már egész életszemlélete, ízlése az igazság mértékéhez igazodik. Ezzel az átalakulással együtt jár a szabadulás nagy és csodálatos öröme, amely ekkor teljesen áthatja az embert.

A megtéréskor létrejött megbékélés és személyes kapcsolat fenntartásának legfőbb eszköze az ima. Ima által személyes érintkezésbe léphet, beszélgethet az ember azzal az Istennel, aki a bűneset óta „hozzáférhetetlen világosságban lakozik”.

Az ima nem valamiféle misztikus varázslat, hanem tudatos, értelmes lelki történés. A Biblia világos magyarázatot ad mibenlétéről és gyakorlati jelentőségéről. Mégis sok minden csoda és titok marad vele kapcsolatban. Titok és csoda mindenekelőtt az, hogy Isten, végtelen nagyságában, kész teljes szívvel figyelni egyetlen emberre, aki bármikor és bárhonnét is, őszinte hittel kíván Őhozzá szólni, Tőle kérni. Az Úr Jézus Krisztus így szólt erről: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozz a te Atyádhoz... aki titkon néz, és válaszol neked nyilvánvalóan.” (Máté 6,6)

Mindez a legegyszerűbben történik meg, ha az ember az őszinte hit és segítségül hívás lelki magatartását tanúsítja. A valódi imádkozáshoz, vagyis az Istennel való tényleges kapcsolatba lépéshez az ember vágyakozásán kívül csak a következők szükségesek:

– A teljes belső egyszerűség és őszinteség magatartása minden önszuggerálás, önmanipulálás, pózolás, szerepjátszás, önhittség, érzelem- vagy élményhajszolás stb. helyett. – Isten személyének bizonyos szintű megismerése a hiteles forrás, a Biblia kinyilatkoztatása által, hogy az ember tudja, kihez szól bizalommal.

– A Biblia kijelentései által felismert személyes bűnök megbánása, a tőlük való szabadulás igaz vágya és kérése.

– Kitartás a gondolatok összpontosításában, a belső ellenérzések, aggodalmak és kételyek leküzdésében. Mintegy belekapaszkodás az imádság általi kapcsolatteremtés és az imameghallgatás valóságára nézve tett isteni ígéretekbe. Sok-sok ilyen ígéret van a Bibliában. Kettő ezek közül:

„Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (János 6,37)

„Közel van a Úr minden Őt hívóhoz, mindenkihez, aki hűséggel hívja Őt.” (Zsoltárok 145,18)

Az imameghallgatás tapasztalatának megörökítésével is gyakran találkozunk a Bibliában. Ezek úgy tárulnak elénk, mint amelyek minden őszinte imádkozó életében megismétlődnek:

„Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, s meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, sziklára állította lábamat, megerősítvén lépteimet.” (Zsoltárok 40,2–3)

„Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.” (Zsoltárok 138,3)

„Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.” (Zsoltárok 34,5).

Légy türelmes és Isten válaszolni fog! Kívánom Neked is ezeket a tapasztalatokat!

Üdv. Péter

1: Nem tudjuk. Feltételezhető, hogy nem a mi világunkban.

2: Nem tudjuk. Lehetséges, hogy az imának van valamilyen hatása.

3: Nem tudjuk. Óvatosan kezeld, ha bármit válasznak hiszel, mert lehet csalóka.

Isten nem egy piros ruhás, szakállas ember akinek elmondjuk mit akarunk karácsonyra és a fa alá teszi.

Isten benned él, Isten az aki mindig veled van.

Ülj le, ha tudsz egy nagy csendes templomba. (azért nagy csendes temüplomba mert azok úgy vannak megépítve, hogy az ember bemegy rögtön egy oriási tér fogadja...)

Kezdd el elöször is számon venni mi az ami rossz történt veled az utobbi idöben, de te még is túl élted, így köszönd meg neki, hogy eröt adott neked ebben a nehéz idöszakban is.

Aztán szedd össze magadban mi az ami jó történt az utobbi idöben veled. Mi az amiért hálás vagy. Pl van szeretö családod, az anyád nem beteg, a gyerekeid boldogak. A kutyáddal nagyon szép idöt töltesz, a munkahelyeden jól érzed magadat...

Aztán ekkor kérhetsz is töle. Kérd meg, hogy adjon eröt az elötted álló vizsgához, vagy mutasson utat egy partnert keresni, vagy tartsa meg a te mostani boldogságodat.

Mivel Isten benned él, így az imádkozás sem más mint a te belsö érzéseidet számon venni. A nehézségeket átnézni, a jó dolgokat újra ilyenkor átélni, és ami szivedet nyomja ahhoz segítséget kérni. Sokan állandóan morognak, pedig csak felkellene mérniük, hogy mennyire szernecsések mert...

Rendszeres imádkozás akkor sem rossz, ha nincsen semmi bajod, ha nincsen mit kérned istentöl, mert a rendszeres imádkozással gyakorolsz akkora amikor életed egy nehéz helyzetbe kerül, és így az út istenhez könyebb lesz.

Kedves Kérdező,

Jézus azt tanította, hogy terjetek meg és higgyetek. Neked meg volt mar a megtérés a bűnökből Istenhez?

Vallásos élet külsőségekkel, templomba járás, gyónogatás (mindig ugyanazt), ez nem elég Istennél, ő a szíveket vizsgálja, és szívből való megtérés Nála a belépő a Vele való kapcsolathoz. Ahogy Esaias mondja, a bűneid választanak el Istentől, azért nincs válasz. Meg kell térni szívből, megutálni es elhagyni a bűnöket. A bűn nem szitokszó, hanem szellemi realitás, ami elválaszt az élő Istentől. Ezt a trugyit te tudod eltakarítani. Ha nem teszed, marad a képmutató, üres, válasz nélküli vallásos élet.

"A hit azért hit, mert nem tudás."

Marhaság. A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Ami komoly logikai alapokat takar. És látszik, hogy a logikát és minden szellemi dolgot tagadnak a materialisták az ilyen agyatlan mantrázással:)

"Hol van Isten?"

Istenen belül van a "hol"...

"De nem tudok vele kapcsolatba lépni."

Biblia segít

"Milliónyi ember számos felekezetből mind-mind mást mond a lelkem pedig nem tudja eldönteni hogy melyik lehet az igaz.És nem tudom hogy merre induljak el."

Pedig mindenkinek saját magának kell meggyőződnie az igazságról. Megvan hozzá a képességünk. És menet közben majd felfedezed, hogy a világ, a materializmus mennyire megbetegítette a józan logikai gondolkodásod.

"De most én kiáltok hogy Isten hol vagy? De semmi válasz."

Isten nem a telefonod Cortanája, és nem is a személyes asszisztensed, hogy kiáltasz, és pikk-pakk ott van melletted, és megkérdezi, hogy mit parancsolsz kisgazdám?!?

Az a szellem a palackból, ami a Te jelenlegi elvárásod ...