Melegség vs Isten (? )
Szóval, a kérdésemmel nem vitát szeretnék gerjeszteni, csak érdekelne a véleményetek.
Mindent Isten teremtett, a fákat, a Földet, a madarakat. Az embereket is, minden egyes részletet alaposan kidolgozott. Ebbe a részletbe melegség is beletartozik, mert azt nem a környezet és nem az emberek befolyásolják. Az sem mondható, hogy a Sátán műve, mert ez nem betegség.
Szóval, Isten ilyennek teremtett és egy olyan dolog miatt utál/kerülök pokolba, amiről nem tehetek? Nem öltem senkit, nem bántottam embert, csak éppenséggel a saját nememhez vonzódom és ezért már rossz és bűnös ember vagyok?
Nem értem ezt a dolgot.
18/F
Mint már mondtam, így alkották meg a vallások többségét, hogy sajnos elítélik. Nem kell mindent elhinni a vallásokon belül, a melegség valóban nem betegség és nem is döntés kérdése. Aki meleg, vagy biszexuális, vagy leszbi, az az is marad, nem kell ezt szégyellni, de világgá kiáltani se, mert vannak akik elítélik és mert normális ember nem feltűnösködik a szexuális beállítottságával, még a heterók se. Ne hallgass azokra, akik úgy vélik, hogy legyen valaki heteró, meg hasonlók. Ez nem így megy, ez attól függ, ki kikre és milyen neműre gerjed. Ez olyan mintha valakinek lenne egy jó barátja, de nem gerjed rá, akkor se fog, ha mások úgy akarják nagyon, vagy ha a másik fél is úgy akarja.
A szexuális beállítottság igenis velünk született dolog. Én például biszexuális nő vagyok, nem divatból, nem döntésből, hanem egyéb saját tapasztalatból, fizikai vonzalomból és szerelemből is tapasztaltam mondkét nemnél, nem fellángolás volt, mert több éve ismertem őket. Persze rléggé szomorú és fura, ha valaki divatból úgy tesz, mintha meleg, biszexuális, vagy leszbi lenne, lehet hogy ilyenek miatt hiszik néhányan tévesen, hogy tanult viselkedés és döntés kérdése, pedig nem.
Az meg elég buta kifogás és korlátozni akarás, hogy aki nem heteró, az ne szexeljen, mert saját nemével nem tud szaparodni,... És akkor mi van? Nem mindig a szaporodás a cél és nem mindenkinek, rengeteg heteró pár rendszeresen szexel és nem akarnak szaporodni. Még jó, hogy nem köteleznek minden heterót szaporodásra, különben ők se szexeljenek,...
Sose értettem, hogy aki nem vallásos, miért foglalkozik a vallási szabályokkal? :) Hiszen rá nem vonatkozik, semmi szükség ezen felháborodni. Többezeréves egyház, aki katolikusnak vallja magát, az gondolom igyekszik minél jobban megérteni a vallását és elmélyülni benne betarvta a parancsokat, aki meg nem, az nem. Egy katolikus nem vallhatja magát katolikusnak, ha elfogadja a házasságon kívüli nem aktust és a meleg életvitelt. Hangsúlyozom, az életvitelt, nem a meleg embert magát.
Nem is értem. Egy vegetáriánus sem nevezhető vegetáriánusnak, ha azt állítja magáról, hogy nem eszik húst, de néha azért benyom egy jó kis baconos hamburgert.
Kérdező!
Nem értem az álláspontod. Ha elfogadod, hogy Isten teremtette az "embereket is, minden egyes részletet alaposan kidolgozott", akkor volt rá valami okod.
Istent nem ismerjük teljességében, tehát nem érthetjük saját életünk szempontjai szerint szemlélve. Ha hiszel Istenben az az jelenti, hogy elfogadsz dolgokat emberileg logikus magyarázat nélkül.
Szerintem mindenkinek meg va a maga kersztje. A homoszexuálisoké az, hogy összeegyeztessék nemi vonzódásukat az Istenkereséssel. Egyszerűség kedvéért az Istenkeresést kezdheted felekezet, vagy vallás kereséssel, aztán ha tovább akarsz lépni életszemlélet kereséssel, tudatosság fejlesztéssel.
Szerintem Isten nem tart bűnösnek nemi vonzódásod miatt, és nem juttat ezért pokolra. Egyszerűen, ha nem mászod meg az akadályokat Isten felé vezető úton, nem közeledsz felé. A heteró szex szerintem nagyobb akadály, mert annak még biológiailag is van értelme.
Melegséget lehet hogy teremtett Isten ha éghajlatra gondolsz, ha nem, akkor pontosítsunk, melegeket nem teremtett.
Azért vannak melegek, mert az emberiség elkorcsosodott és egy "koppincs" állapotba került. Elég csak szétnézni a világba, szinte mindenki beteg, vagy agyilag, vagy testileg, még azok is, akik többnyire egészségesnek mondják magukat. A melegség igenis betegség, durván szólva úgyis fogalmazhatunk, hogy perverzség; igen messze van az egészséges állapottól. Valószínű már örökölted a hajlamot, mindenesetre Isten nem hiszem hogy emiatt fog téged kárhoztatni.
Kövesd a lelkiismereted, élj egyéb erkölcsi dolgokban tisztán és akkor szerintem jó sorod lesz a túlvilágon.
Amikor olvasom a válaszokat, amelyek bibliai vagy hívő alapon íródtak és ítéletet akarnak kommunikálni, egyrészt bánom hogy nem előbb fordultam szembe ezzel a hittel. Másrèszt büszke vagyok arra hogy a bennem lévő erő le tudja taposni azokat a félelmeket amelyek korábban az istennek való kényszerű engedelmesség útján tartottak.
Én azt mondom, átkozott az az isten amelyik ezért el akar ítélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!