Milyen véleményetek van a zsidókról, és vallásukról?
semmi bajom a zsidokkal...csak egy MÁSIK fajt utálok de az nem tartozik ide :)
Mire vagy kíváncsi?
Mert az, hogy zsidó vallásról mindent, arra kötetek kellenének, mint minden más vallásnál.
Szia!
Nagyon röviden én Jézus Krisztus álláspontját osztom, aki így fogalmazta meg ezt:
"Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét." (Mt 21,43)
Üdv. Péter
Nekem semmi bajom a zsidókkal. Ha pofon csapják őket, az ugyanúgy fáj nekik,mint nekem, merthogy ők is éppoly emberek,mint én.
A zsidó vallással nem értek egyet, de nem minősítek egy embert a vallása alapján.
"Én olyan dolgokra lennék kíváncsi, hogy a zsidó vallásban van e vér áldozás, állati vagy akár emberi(1882, vérvád). Zsidó vallású emberek válaszát is várom."
Jújj. De legalább kritikus hozzáállással viszonyulsz az ilyen állításokhoz, és nem alapból elhiszed, hanem próbálsz utánaérdeklődni, ami mindenképp nagyon becsülendő és bátorítandó.
Röviden nincs, és kifejezetten vért soha nem is áldoztak (a vér tisztátalan dolognak számít a zsidó vallásban), embert meg főleg soha sem.
A zsidó vallásban alapból nem volt emberáldozat, Ábrahám és Izsák története (amikor Ábrahám az Úr parancsára már kész feláldozni Izsákot, de az Úr végül megállítja, és egy kost mutat Ábrahámnak, hogy azt áldozza fel inkább) pont erről szól, a környező népeknél ebben az időben bevett szokás volt az emberáldozat, például az elsőszülött fiú feláldozása, ettől a hagyománytól határolódott el élesen ez a történet.
Tehát a zsidóságban alapból nem volt soha emberáldozat, állat- és terményáldozat volt, egészen i.sz. 70 -ig, mikor a rómaiak lerombolták a második Szentélyt. Az áldozat bemutatásának a helyszíne a szentély volt, ezért a szentély lerombolása óta (azaz majdnem 2000 éve) már termény- és állatáldozat sincs, azóta helyettesíti ezeket az ima.
A vérvádakról még annyit, hogy a zsidó vallás undorodik a vértől, tisztátalannak tartja azt - kb. mint a sertést. Tilos a fogyasztása bármilyen szinten (a kóservágás is arról szól, hogy kivéreztetik az állatot, ne maradjon benne vér, utána a húsát még tovább "kaserolják", azaz még fél órán át vízben áztatják, majd egy órán keresztül sóba forgatva hagyják, hogy a maradék vért is kiszívja, majd 3szor leöblítik), de hasonlóan vallási előírás, hogy a kiömlő vért is el kellett gyorsan távolítani, el kell temetni, a kóser vágás során kiömlő vért is eltemetik, és ha egy vallásos ember pl. elvágja az ujját, arra is földet szór.
A vért annyira tisztátalannak tekintették, hogy az ókori Izraelben a vér fogyasztásának a tilalmát még a nem zsidóktól is megkövetelték, akiktől amúgy más kósersági törvényeket nem követeltek meg.
Hasonlóan a vértől való irtózást mutatja az is, hogy a nő is tisztátalannak számít a havi vérzése idején, és ekkor tilos vele házastársi életet élni.
Kb. ennyit a zsidó vallás vérhez való hozzáállásának áttekintéséről.
Tehát rituális véráldozattal vádolni a zsidóságot kb. olyan, mint rituális disznótorossal - a zsidó vallás ismeretében abszurd.
Amúgy történelmi érdekességként megjegyzem, az első vérvádak Néró idején születtek az ókori Rómában, és igaziból nem is a zsidókat támadták vele, hanem a korai keresztényeket (ekkoriban a két vallás még nem vált el olyan élesen), Néró keresztényüldözéséinek egyik propagandája volt - felhasználva azt a keresztény tanítást, hogy a pészáchi (húsvéti) bor Jézus vérét szimbolizálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!