Miért olyan vidámak és hippi fesztivál hangulatúak az afro amerikaiak keresztény miséi?

"Csak annyi, voltam már én is pár misén, és mindig úgy éreztem magamat, mint egy temetésen"

A gyászmise szekvenciájának a szövegénél kevés szebb van. :)) Sajnos ma már nem vagy csak nagyon ritkán éneklik.

De ez az én lelkületem. Nem vagyunk egyformák.

Annyit érdemes látni, hogy a keresztény hit nem egy "hangulat". Krisztus melletti elköteleződés nem állhat pusztán egy érzelemből. A keresztény hit nem úgy növekszik bennünk, ha bemantrázzuk, hogy pszichológiai trükkökkel bemantrázzuk magunkba a boldogság érzését és lesz egy érzelmi "flow". Nem, a kereszténység egy tudatos döntés Jézus mellett. Ezzel nem a fekete kultúra ellen beszélek. Mert valószínűleg nekik ez az egész sokkal mélyebben, belülről jön. De óvatosnak kell lenni, hogy a kereszténység ne csak egy "lelki-wellness" legyen.

Ami meg az Izajás-idézetet illeti, nem akarok biblikus vitába belemenni, de mint valószínűleg tudod, ez a rész a babiloni fogság alatt íródott. Amikor a választott nép fogságban volt, elég sok szenvedésen mentek keresztül az elhurcolásuk közben és természetes módon várták, hogy Isten kiszabadítja majd őket. Ekkor még nem ismerték Jézust, akiben Isten megmutatta önmagát. Javaslom az evangéliumok elolvasását. :)) Egyébként ha már Izajás, ez is Isten leírása és szintén Ószövetség: "Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek." Nem csak a "bosszúálló" Isten jelenik meg az Ószövetségben sem... Csak úgy kéne értelmezni, hogy ismerjük a szerző gondolatvilágát, történetét, helyzetét, stb.

A feketéknek ilyen az élethez valö hozzáállásuk is.Szeretnek élni és ezt ki is mutatják.Mivel ugye sok sok éven át elnyomás alatt voltak,csak a templomban tudták az életörömüket kiadni magukból.

Rengeteget tanulhatnánk tőlük,ahogyan az élethez hozzáállnak.Még a halált is ünneplik, mint az élet részét.

Persze a természetes halálra gondolok, amikor az elhunyt egy hosszú és tartalmas életet élt.

Igazából az európai keresztény ceremonialitás is változott a történelem során. Például a gregorián, vagy klasszicista nagyzenekari művek, szóval más volt a XIII. és a XVIII. századi rítus, megint más az ortodox szertartás.

Az európai és keleti kereszténység gyökerei egészen a római üldöztetésekig nyúlik vissza. Ebben a hagyományban nagyon erős a szenvedés témája, de ugyanakkor a spirituális éteri áhitatnak is. Ha valaki hallgatott már gregorián éneket egy gótikus katedrálisban, vagy egy ortodox ceremóniát, az átélhette ezt.

A feketék merőben más kulturális alapokra adaptálták a lelkiségüket, más utat jártak végig, nekik nem volt klasszikus antik civilizációjuk (kortörténeti értelemben). Valójában a gospel sem egy annyira vidám műfaj, inkább dinamikusabban hat. A gospel gyökerei a spirituálék, amiket a feketék énekeltek, és ezzel üzentek rejtve a szökött rabszolgáknak, éneknek álcázva.

Szerintem tök jó, hogy ennyi sokféle formát létrehoztak az emberek, hogy Istent megszólítsák, nem? Szép, gazdag hagyományok.

Had linkeljek néhány szép európai dalt meg zenét:

Ez pl. Egy több, mint nyolcszáz éves izlandi karácsonyi ének:

[link]

Ez egy XIII. századi galiciai Mária-ének

[link]

Ez pedig Händel közismert Messiás-oratóriuma

[link]

"ott érzik igazán jól magukat"

Nos igen, mert amikor a katolikusok elkezdtek misézni, akkor kénytelenek voltak a katakombákban tenni az, ha nem akartak gyorsan vértanúságot szenvedni. Nem minden felekezet alakulhat úri környezetben.

Itt valaki összekever valamit. A katolikus misék nem hasonlítanak temetésre. Ellenkezőleg, a temetések hasonlítanak a misékre, aztán ezt utánozta le vagy tartotta meg a többi felekezet, ami a katolikus és ortodox vallásban organikusan következik a ceremonialitásból.

Ha következetesek akarnánk lenni, akkor a vidám szertartású felekezeteknek kellene vidám temetéseket is tartaniuk, ritmusos dallamos zeneiséggel. Persze ezt nyilván nem teszik, csak akkor ne a katolikusokat vádoljuk, hogy nem veszik komolyan a lelkiséget. A katolikus lelkiség épp a komolysága által olyan, amilyen.