Csak a vallások útján lehet eljutni Istenhez?
Itt, ahol lakok csak katolikus és zsidó templom van és mivel nem vagyok zsidó,így marad a katolikus templom.
De ott meg a tömegtől meg a mindenféle tömény illatoktól viszolygok.
A Biblia meg nem érdekel,mióta a Jehovák erőszakosan meg akarták velem vetetni.
Valahogy csalódtam ebben az egész vallásosdiban,megmondom őszintén.
(2Timóteusz 3:16, 17) 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, 17 hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen.
(Héberek 10:24, 25) 24 És figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, 25 nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot.
Isten szava nélkül akarsz Istenhez közeledni? Mit gondolsz, miért íratta le a gondolatait, elvárásait?Magadtól nem fogsz rájönni, ezért íratta le, hogy tudd mit kell tenned, hogy elfogadjon téged.
Egyébként pedig:
"Jehovák erőszakosan meg akarták velem vetetni."
Kedves Barátom. A Tanúk, senkivel nem vetetnek meg semmit, mert minden kiadványunk, kereskedelmi forgalomtól mentes, ezért ingyen lehet hozzá jutni.Ez bele is van írva a tartalom jegyzéknél. A kiadványért azonban aki értékeli, felajánlhat önkéntes adományt, de ez nem feltétele, hogy megkapja.
Sajnálom, hogy újabb rémhírekkel gazdagítottál Minket.
Egyébként felhívom a figyelmedet, amit más hithez tartozók is írni fognak, hogy a Biblia Isten szava.
S ott vannak elrejtve azok a "kincsek", ami által megtudod Isten szándékát, és ha úgy is élsz, ahogy Ő kéri, akkor ezáltal közelebb kerülhetsz hozzá.
A nyakamat mertem volna tenni rá, hogy rögtön jelennek majd meg emberek, akik azt mondják, hogy ez vagy az az igaz vallás (természetesen ugyanaz, amiben ők maguk is hisznek).
A legjobb, amit javasolhatok neked, az a nyitott, forráskritikus gondolkodás és a több szemszögből való mérlegelés. A Biblia alapvetően nem rossz (ahogy a Korán és a többi vallás szent könyvi sem azok), leginkább egy pengéhez hasonlíthatnám, amivel az emberek sebezhetnek, ölhetnek, az orvosok viszont életet menthetnek. Ezek a könyvek tökéletesen alkalmasak arra, hogy olyanná váljanak, ahogy értelmezed őket és elég tartalmasak, hogy (mint azt az oldalon zajló idézetháborúkban nyilván láthattad néhányszor) mindenki a neki tetsző részeket jegyezze meg vagy ragadja ki belőle - amit mindenki meg is talál, hiszen elég szerteágazó a tartalom, hogy adott kontextus figyelembe vétele nélkül (amit természetesen nem divat alkalmazni) rögtön homlokegyenest egymásnak ellentmondó állításokat találjunk.
Az alapvető probléma azzal van, mikor szó szerint értelmezik a józan észt tökéletesen figyelmen kívül hagyva. Ma például ki venné komolyan azokat a sorokat a Bibliából, amik azt mondják, hogy ha a kezed bűnbe visz, vágd le?
Mindezzel csak annyit akarok mondani, ne rekedj meg egy értelmezésnél, mert ezek időtől és felekezettől függően változnak. Ne rekedj meg egy korlátolt emberban való csalódástól, mert az emberek jönnek mennek, de te maradsz és belülről csak te magad tudod építeni a hited. Igen, ebben számodra megfelelő emberek és felekezetek segíthetnek - ahogy a nem megfelelők ebben hátráltathatnak is -, de senki nem hihet helyetted.
Megpróbálom egy hasonlattal elmagyarázni.
Képzeld el úgy, hogy Isten egy hatalmas hegy tetején van és oda szeretnél eljutni. Erre a hegyre egyetlen út vezet fel. Persze vághatsz magadnak saját ösvényeket is, de biztos, hogy nem zuhansz szakadékba?
Remélem, hogy kellően érthető volt a példám.
Azt mondod, hogy nem bírod a tömeget. Az probléma, mert a hitet csak közösségben lehet megélni. Ha pedig sokan vannak nagyon a helyi templomba, annak örülj, mert akkor lehet igazi élő közösség van ott.
"Csak egyetlen út vezet... Eléggé elvakult kijelentés"
Miért?
Ha feltételezzük, hogy egy Isten létezik (te sem használtál többesszámot), akkor jogosan feltételezhetjük, hogy nem hasonul meg önmagával és írat számtalan, egymásnak ellentmondó kinyilatkoztatást. Ebből egyenesen következik, hogy egy út vezet hozzá. Ha a keresztényeknek van igaza akkor Krisztus, ha a mohamedánoknak akkor a Korán, ha a hinduknak akkor a hindu iratok, stb...
Csatlakozom az előttem szólóhoz.
Isten nem a káosz Istene hanem a renddé. A teremtésében sem uralkodik káosz, minden úgy működik helyesen ahogy lefektette, eghatározott működési elvek, és törvények által.
Egyiknél sem tette, hogy egyszer ez alapján működjön, félóra múlva, meg váltson át más működésre.
Ádámnak milyen vallást adott? És Évának? vagy a gyerekeiknek?
Egyet sem. Ez a sokféle tanítás káoszhoz és akár háborúhoz is vezethet, ahogy tapasztaljuk, vagy tapasztalták régen.
Isten ezt pedig nem támogatja. Egy útmutatást adott, minden embernek, az mellékes számára, hogy ki hol, melyik földrészen él, vagy nyelvet beszél.
Egységes imádatot pedig csak egységes szervezett módon lehet végezni. Jézus, ennek a munkának indította el a folyamatát. Isten célja az embereket újra egységessé tenni Isten imádatában, ami meghozza a békét, a családi harmóniát, nem lesznek nacionalista gondolkodások, faji ellentétek, stb, mert mindenki alkalmazza azt amit Jézus tanított nekünk.
Időpont ma 18:56
Khaosz a káosz istensége a római hitvilágban. Én benne hiszek!
Hah, ha nem léteztek volna, akkor Te sem lennél, de Én sem.
Bizony Ők voltak az ős szüleink, akár elfogadod, akár nem.
Miattuk van az emberiség ilyen siralmas állapotban most még.
De azt gondolsz amit akarsz.
Még Jézus sem tagadta, hanem valós személyként utalt rá, és ha neki nem hiszel, akkor nyilván nekem sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!