Szembenézni a halállal ti mit gondoltok erről?

Szembe. És kicsit sem értek egyet, azzal, hogy a halál valamiféle legyőzhetetlen ellenség volna, avagy éppen barát, aki így is úgy is nyer. Szó sincs erről. Az oxigén, ami az életemet is biztosítja, a testemet egy nap megörígíti, aminek az eredménye, hogy a biológiai funkciói a testemnek megállnak, és elhal. Viszont egy pillanatig nem azonosítom magamat a testemmel.

Számomra egészen egyértelmű, hogy a testem elhal, de a lelkem nem fog, vagy éppen nevezhetjük energiának. A halálról úgy vélekedek, mint egy szükséges útkereszteződés, amikor az ember elér egy pontig, és az eddig egyenes útról, át kell váltani egy másik útra.

Én azt hiszem, egyébként a legtöbb ember, nem is a haláltól fél, hanem a szenvedéstől, ami érthető, hiszen kevés olyan ember van, aki a szenvedést pozitívan tudná értelmezni, megélni.

Én magamat harcosnak tekintem, aki bár nem tökéletes, de harcos. Ha harcolnom kell, hát úgy harcolok, hogy, amikor a sebeket kapom, nevetek, amikor már úgy érzem nem birom, hát nevetek, amikor meghalok, hát nevetni fogok.

https://www.youtube.com/watch?v=q7q7hkSR1zY

Jelenleg őszintén szólva nem érzem úgy hogy sokat veszítenék ha ma meghalnék. Ha majd lesz családom például akkor lehet máshogy érzek majd.

22F

Aki gyógyíthatatlan betegségben szenved, az kénytelen szembe nézni a halállal.

Jézus önként vállalta, önként nézett szembe vele, persze úgy, hogy halálra ítélték. Elég egyértelműen.

Nagyon változó a véleményem a témával kapcsolatban és a hozzá fűzött félelmem is mindig változik.

Van, hogy egyáltalán nem félek tőle, sem a fájdalomtól, se semmitől, de ezek ritka órák.

Van, hogy az előtte lévő fájdalomtól félek, csak emiatt nem mernék szembenézni egy hosszú kínlódást követő halállal.

Van, hogy a fájdalomtól ÉS a haláltól is félek, mert bizonytalan vagyok benne, hogy van-e odaát valami és ha igen, akkor mi az.

18/F vagyok, szóval gondolom a korom miatt változik még gyakran a véleményem. :) Remélem ha felnövök stabilizálódik. :)