Szembenézni a halállal ti mit gondoltok erről?

Nem emlékszem vissza olyan korra az életemben, amikor nem voltam tisztában vele, hogy előbb-utóbb meghalok, szóval nem igazán volt mivel "szembenéznem", bár a Harry Potter könyvek elolvasása sokat segített abban, hogy ne a halál ellensége, hanem a halál barátja legyek. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy öngyilkos akarok lenni, hanem úgy, hogy emelt fővel nézzek szembe vele, egyenrangú társként.

27/F Ateista

Nem mindegy hogyan, mitől, de az hogy egyszer így lesz, el tudom fogadni. Nem siettetném, de érzem, hogy bele lehet fáradni az élésbe. Szóval nem az életbe, hanem az időbe. A halmozodó emlékekbe, érzésekbe, gondolatokba. Ideje van egyszer letenni mindent, amit meg kellett tartani és végig vinni az úton. Ha valaki leél egy életet, az a halállal valóban megpihen.

Biztosan nehezebben fogadnám el, ha úgy érezném még lenne itt feladatom, vagy ha tudnám, hogy hosszasan leépülve fog megtörténni. Ilyen esetben szerintem segítséget kérnék, hogy fel tudjam dolgozni és békében mehessek el.

"#3 Ezt a Potteres dolgot kifejthetnéd ateistaként. Vagy egyszerűen csak annyi, hogy Istenben nem, de valami halál utáni létezésben hiszel?"

Nem hiszek halál utáni létezésben, viszont gondold el:

A halál a végső ellenség, és legyőzhetetlen. Ha egy ellenséget nem lehet legyőzni, akkor a legjobb, ha a barátoddá teszed, ily módon már nem kell félni tőle. Ha el tudod fogadni a halált, hogy az élet egyszer véget ér, azzal mindjárt nem lesz olyan félelmetes dolog, sőt inkább a pihenés lesz azután, hogy mennyi mindent csináltál az életben. Éppezért senem az öngyilkosság, senem a rettegés a helyes cselekedet, hanem az, hogy teljes és mozgalmas életet élj.

Ajánlom figyelmedbe:

https://www.youtube.com/watch?v=_2cqoqpiBwk

Szia

Érdekesen fejezted ki magadat:"Szembenézni a halállal...."

Pedig, sajnos, a valóságban a halál liheg utánad attól a pillanattól, kezdve, ahogy a méhben megfogantunk...és még nem született meg ember aki "túlélte" volna a találkozást(most ne beszéljünk a halál közeli állapotról).

Krisztus azért halt meg értünk, hogy megszabadítson minket embereket ettől az átoktól. Most sajnos lehet mindannyiunknak gondolkodni rá(ha van rá lehetőségünk) így vagy úgy...attól függően milyen hatások értek az életben. Mivel én már inkább kifelé massírozok ebből a világból, vagy mondhatom talán azt, már majdnem megettem életem kenyerét, talán el fogadod tőlem azt, hogy nem elég hosszú az élet, ahhoz, hogy már azt mondjam, na most már elég volt. mert az élet tényleg nagyon de nagyon rövid.

Persze már régen elfogadtam az elmúlás gondolatát, de vajon ha megkérdezné valaki tőlem, mikor szeretnék meghalni, naponta tartanám a jelképes táblát elé a felirattal:"HOLNAP"!

Szóval nem tehetünk mást, el kell fogadnunk, olykor kortól függetlenül, a halál az élet része, de számomra boldogságot ad a tudat, hogy Krisztusnak köszönhetően egyszer élhetem úgy a mindennapjaimat, hogy nem kell táblát tartanom a halálnak, nem űldöz a halál, mert „Mint utolsó ellenség semmisül meg a halál” az 1KOR 15:26 szerint.