Erdemes elhuny emberert imadkozni?

"Egyértelmű szemléltetés, nem lehet szó szerint venni, hiszen több olyan jellemzője van, ami nem lehet valóságos. Jézus a tanulsága miatt mondta el. És bizony mély tanulsága van a gazdag és a Lázár szemléltetésének."

Bizony ám! Csak éppen nem az, amit az Őrtorony próbál ráhúzni. Még jó hogy szemléltetés, hiszen írva is van, hogy ez egy példázat. De minek a példázata? A halál utáni életnek és a szenvedéses pokolnak, hogy legyen valami fogalmunk róla!

A gazdagról és Lázárról szóló példabeszéd mindig is tüske volt a Tanúk oldalában, mert hiszen első olvasásra úgy látszik, hogy a lélek halál utáni továbbélését természetesnek veszi. A hagyományos keresztény magyarázat alapján a benne szereplő alakok – ha nem szó szerintiek is – mindenképpen egyes embereket jelölnek, nem pedig embercsoportokat. A történet annyira közismert, hogy az Őrtorony Társaság kénytelen volt részletes magyarázatot fűzni hozzá.

A történetet ők teljesen jelképesnek veszik, hogy minden utat elvágjanak a lélekre és a pokoltűzre vonatkoztatás elől. Charles Taze Russell azzal érvelt, hogy Ábrahám kebele, ha szó szerint vesszük, nem lehet elég nagy az összes Lázár számára. Ez a kifogás azonban sekélyes, mivel az Ábrahám kebele ugyanolyan nagynak van ábrázolva, ahányan éppen ott vannak, vagyis a történet egyetlen Lázárról szól, nem sokról. Aztán azt mondja, hogy képtelenség azt hinni, hogy a gazdag a gazdagsága miatt jutott a gyötrelem helyére, Lázár pedig a szegénysége miatt üdvözült. De ez sem döntő érv, mert a szöveg nem beszél az okokról, csak a két ember sorsáról.

Szerintük "Jézus a zsidó vallásvezetők szemléltetésére használja a gazdag embert", és "a koldus Lázár azokat az embereket szemlélteti, akiktől a vallásvezetők megtagadják a megfelelő szellemi táplálékot és kiváltságokat" (Legnagyobb ember, 88. rész). És mit "szemléltet" a két ember halála? "[Bemerítő] János és Jézus prédikálásával kezdődően mind a gazdag ember, mind pedig Lázár meghal korábbi állapotára vagy körülményeire nézve." Ez a különös magyarázat a példázatot jó néhány verssel megelőző Lukács 16,16-ra támaszkodik, amely szerint "a Törvény és a próféták Alámerítő Jánosig voltak, de attól kezdve az Isten Királysága hirdettetik" – azaz kifejezi a körülményekben beálló nagy változást. A Lázár- szerű alázatos emberek "szükségleteit most a Jézus által közvetített szentírási igazságok elégítik ki", így nincs már szükségük "a vallásvezetők szellemi asztaláról lehulló morzsákra." Az utóbbiak azért vannak "jelképes kínok között", mert "konokul visszautasították a Jézus által tanított Királyság- üzenetet."

Csak azt lehet ezen értelmezés ellen vetni, hogy a Lukács 16,16 és a Lázár-példázat közt egyértelmű váltás van, sőt közéjük ékelődik két szózat is: a törvény teljes érvényéről és az elválásról. Csak ezután következik Lázár. Túlzott merészség tehát bizonyítékképpen összekötni azt, amit maga az Úr választott külön beszédében. Mégis, itt csak vélemény áll szemben véleménnyel, ezért e magyarázat idáig csak mesterkéltnek tűnik az olyan olvasó számára, aki a hagyományos értelmezésen nőtt fel, de durva eretnekség még nincsen benne.

Az Őrtorony-magyarázat helytelensége abból világlik ki, hogy nem képes összefogni az egész példázatot; és éppen a csattanóból csinál értelmetlen függeléket a példázat végére. Mert a brooklyni központ szerint az itt leírt gyötrelmek nem mások, mint "Isten tüzes ítélet-üzenetei, amelyet Jézus tanítványai hirdetnek", és a "gazdagember-osztály" azt kéri, hogy ezek hagyjanak fel az "ítélet-üzenetek kihirdetésével." Helyénvaló lenne most tisztázni, hogy miféle "ítélet-üzeneteket" hirdettek az apostolok – mert tudtommal ők az Örömhírt prédikálták. Még azoknak is, akik korábban a "gazdagember- osztályhoz" tartoztak (ApCsel 2,23). A Tanúk magyarázatában tehát súlyos következetlenség van: ha a "jelképes halál" után nincs megtérés ("a nagy szakadék Isten megváltozhatatlan, igazságos ítéletét szemlélteti"), akkor miért prédikálta Péter a bűnök bocsánatát azoknak, akik szerinte "bűnös kezükkel megfeszítették Jézust"? A "Legnagyobb ember" magyarázata szerint "a változásra i. sz. 33 pünkösdjén, néhány hónappal később kerül sor, amikor a régi törvényszövetség helyébe az újszövetség lép." Nos, akkor miért hirdette még Pál is a megtérést a zsidóknak (ApCsel 28,23)? Nem lehet azt a kibúvót felhasználni, hogy a nagy változás alatt még fel kellett kínálni a választást a "gazdagember-osztálynak" – hiszen ez az érv éppen a változás végérvényességét, "jelképes halál" mivoltát laposítja el. Miféle "jelképes halál" az, amelynek során meg lehet térni? Úgy látszik, Jehova Tanúi a római felekezettől függetlenül megteremtették a tisztítótüzet. Azonfelül az Őrtorony szerint a prédikálás "ítélet-üzenet" a "gazdagember-osztály" számára – hogyan is lehetne nekik ugyanez megtérési lehetőség is?

Közbevetőleg megjegyzem, hogy jelképül csak olyan dolog használható, aminek szó szerinti jelentése mindenki előtt nyilvánvaló, és belső ellentmondást nem tartalmaz. A hallgatók csak úgy érthetik meg a mögöttes jelentést, ha a szó szerinti értelmezés felidéz bennük valamit, ami alapján a láthatatlan szellemi valóságra tudnak következtetni. És miről van itt szó? Halálról és kínokról. Ha a halál jelképes és a kínok is jelképesek (ahogy azt a "Legnagyobb ember" című könyv állítja), akkor kizárólag úgy lehet teljes a példabeszéd, ha a szó szerinti halál után szó szerinti kínokat szenvednek a gonoszok. Különben maga az Úr használt volna tanítása kiindulópontjául egy olyan képet (halála után a Hádész lángjai közt gyötrődő gazdag), ami NEM IGAZ. Tanításának ekkor nem lenne semmi valóságalapja: hazug állításra alapozta volna üzenetét. Ez természetesen képtelenség – tehát az Őrtorony tanításában van a hiba.

A Russell-féle régibb magyarázat így szólt: A gazdag ember a zsidó nép, és a pogánykeresztények a Lázár. Bár a zsidók sokszor könyörögtek a népeknek, hogy enyhítsék üldözöttségük lángjait, ez nem volt lehetséges. Minderről 1916-ban még esetleg lehetett beszélni, de egy évre rá már megkezdődött Izrael állam határainak kijelölése, és 1946 óta tömegesen vándorolnak vissza zsidók az ígéret földjére – kétségkívül a nagyhatalmak döntéseinek köszönhetően. Ennyit Russell magabiztos magyarázatáról.

De az Úr nem fejezte be ezzel. Olyan befejezést adott a példázatnak, amelybe a Tanúk bicskája csúnyán beletörik. A gazdag arra kéri Ábrahámot, hogy engedje el Lázárt bizonyságot tenni az ő atyjának házába, öt testvéréhez. Csak egy suta magyarázatot látunk a brooklyni "hű és bölcs szolgától", mely szerint "a gazdag ember itt nyíltan bevallja, hogy egy másik atyával áll szorosabb kapcsolatban, aki maga a Sátán, az Ördög." Miféle mellébeszélés ez? A farizeusok testületileg sem Jézus feltámadása előtt, sem utána nem "vallották be nyíltan", hogy atyjuk az ördög, és nem könyörögtek a "Nagyobb Ábrahámhoz", azaz Jehovához, hogy szüntesse meg gyötrelmeiket. Egyáltalán, semmiféle kínt nem éreztek, holott a történetbeli gazdag igencsak szenvedett.

A fordított játékot űzi az Őrtorony azzal az elemmel, hogy a gazdag nem tudott a nagy szakadék létéről sem – mert ezt a szakadékot úgy "értelmezik," hogy a farizeusok nem tudtak megtérni. De micsoda kifacsart felfogása a megtérésnek az, hogy valaki meg akar térni, tudja is, hogy kell ezt tenni, de nem képes rá? Nevetséges magyarázkodás itt a farizeusok kenyérféltésére hivatkozni, hiszen éppen azért voltak olyan ádáz ellenségei Krisztusnak, mert "vakoknak vak vezetői" voltak. Nem azért szegültek Vele szembe, mert anyagi csődtől féltették a vallásos üzemüket, hanem mert komolyan elhitték, hogy igazuk van. Csodálom, hogy a gyalogos Tanúk bevesznek egy ilyen elméletet a brooklyni központtól – ehhez már tótágast kell tartaniuk a Bibliájukat.

No és az is magyarázatra szorul, hogy miért nem mehetett el maga a gazdag a testvéreihez? Ismétlem: a gazdagember-osztály állítólag a földön van, és ott szenved kínokat. Meg akar térni, de nem tud (már ez a feltételezés is ellentmond az Újszövetség üzenetének, amely szerint most van a "felüdülés ideje", az "üdvösség napja"). De miért nem tud felkelni a helyéről (a földön), saját két lábával végigmenni a kövezett utcán, és saját szájával elmondani a "vallásos szövetségeseinek", mekkora kínokat szenved? Miért akarta éppen Lázárt elküldeni testvéreihez – éppen azokat a Tanúkat, akik őt gyötörték? Ennél is rosszabb, hogy Lázár sem mehetett – tehát Jehova Tanúinak nem szabad bizonyságot tenniük a "vallásos szövetségeseknek," nehogy azok megtérjenek! A Tanúk mindig is nagyra voltak saját logikájukkal: no ezt a csomót bogozzák ki, ha tudják.

Russell a gazdagot és öt testvérét a két fő palesztinai zsidó törzzsel, Júdával és Benjáminnal, illetve a szórványban lévő többi törzzsel azonosítja, ami ugyan tetszetős, de történetileg hamis: a többi törzs nem egyszerűen szétszóródott, hanem törzsi mivolta szűnt meg. Mindamellett nem hallunk arról, hogy a palesztinai zsidók valami nagy megtérési szándékkal követték volna a terjedő kereszténység apostolait, amikor tudniillik lépten- nyomon gátolták az ige terjedését. Ha megmaradunk Russell szereposztásánál, akkor inkább arról kellene beszélnünk, hogy a gazdag ember engedélyt sem kérve kiugrott a tüzes pokolból, és egy fütykössel ütlegelni kezdte Lázárt, amiért az el mert menni az öt testvérhez, hogy figyelmeztesse őket a veszélyre.

És tovább, Ábrahám így felelt a gazdagnak: "Van Mózesük és prófétáik, hallgassák azokat." Tehát mégis van megtérés; de ki számára? Az öt testvér az Őrtorony szerint a gazdagember-osztály "vallásos szövetségeseit" jelenti. Nos, kérdem tisztelettel: miért nem hatott e "szövetségesekre" a "jelképes halál"? Rájuk nem vonatkozott az új szövetség? Mivel érdemelték ki ezt a kivételes "harmadik utat", hogy tudniillik megmaradhattak Mózesnél és a Prófétáknál, mialatt Krisztus tanítványai "a világ végső határáig" elvitték az állítólagos "ítélet-üzeneteket"? Fogas kérdés ez.

És az Úr, mintha szándékosan Jehova Tanúi ellen mondta volna e példázatot, így folytatta: a gazdag Lázár feltámasztását kérte, mert úgy gondolta, hogy a csoda majd meggyőzi tévelygő testvéreit. Ez az a pont, ahol a Komoly Bibliakutatók minden tudománya csődöt mond. Még a máskor oly elmés és találékony brooklyni tanítóhivatal is csak hallgat ezen a helyen. Mert hogy is lehetne az eddigi, kényszerzubbonyszerű értelmezést ráerőszakolni az itt mondottakra? Ha a "jelképes halál" átmenet a régi szövetségből az újba, akkor a "feltámadás" logikusan a törvényhez való visszatérést jelenti. Ez azonban olyan gondolati triplaszaltó, amibe már a "hű és bölcs rabszolga" is belebukna, ezért inkább csöndban marad. De a kérdés válaszra vár: miért említi az Úr itt a feltámadást? A kommentár általánosságba menekül: "Isten tehát nem ad különleges jeleket vagy csodákat, hogy meggyőzze az embereket."

Ez igaz is, de egy feltámadás csak akkor "jel" vagy "csoda", ha szó szerint értendő. Tehát Ábrahám nem mást, mint Lázár testi feltámadását tagadta meg a gazdagtól. Vagyis Lázár szó szerint meghalt, nem csupán jelképesen. Ekkor azonban sem Lázár, sem a gazdag nem emberek egész "osztályait" jelentik, hanem egyes embereket, még ha azok kitalált, példázatos alakok is. Oda jutottunk tehát, hogy a testi halál után is megmarad az ember öntudata. Ezzel tehát megdőlt Jehova Tanúinak az a dogmája, hogy a testi halálkor az egész ember megsemmisül.

[Ezt a gondolatmenetet előadtam több, hozzám becsöngető (és egyre magasabb képzettségű) Tanúnak, de csak annyit értem el vele, hogy többé nem jöttek el.] forr.: [link]

Na erre felelj, Forestjokám! :)