Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Szentlélek káromlása akkora...

A Szentlélek káromlása akkora bűn, hogy hiába bánja meg utána valaki, akkor is elkárhozik?

Figyelt kérdés
2018. máj. 18. 11:33
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
0%

Nem, ha őszinte szívvel megbánja, akkor már nincs a Szentlélek elleni bűn állapotában.


A Szentlélek elleni bűn, az nem egy cselekedet, hanem egy állapot, a megátalkodottság állapota. Hogy tehát azért' se, még az Istenért sem hajlandó gondolkodási módot változtatni.



"Nekem az a bűnbánó tetszik, aki éppen azzal mutatja ki saját bűneinek elismerését és helyes önértékelését, hogy nem foglalkozik annyit önmagával. Miért is foglalkozna olyannal, akit nem sokra értékel?


Inkább foglalkozik Velem. Közvetlenül úgy, hogy Bibliából, imakönyvekből, hittankönyvekből egyre több ismeretet szerez Rólam, közvetve pedig úgy, hogy – mivel Én mindenkiben benne vagyok rászoruló módon, – ott segít másokon és másoknak, ahol éppen lehetősége van erre.


Az ilyeneket nemcsak meggyógyítom, nemcsak megbocsátom bűneiket. Ettől nem lennének jobbak.

Az ilyeneket ÚJJÁ TEREMTEM! És ez a LÉNYEG! Az Én országomban nem olyanok vannak, akik bűnösök ugyan, csupán az Én jó szívem miatt megbocsátattak bűneik. Nem. Az Én országomban ÚJ TEREMTMÉNYEK vannak. ÚJJÁ SZÜLETETTEK!


Azokkal, akik a földi életükben bűnteleneknek gondolják magukat, azokkal azért nem tudok mit kezdeni, mert azok meg vannak elégedve önmagukkal, és egész életük abban merül ki, hogy mások is legyenek velük megelégedve. S ha azt tapasztalják, hogy ez nem megy, akkor szerintük mindenki rossz, csak éppen ők nem.

Ezek vannak abban a Szentlélek elleni bűnben, melyre nincs bocsánat sem a földön, sem a másvilágon, s mivel igényük sincs az újjászületésre, hát ezért nem tudok velük mit kezdeni.

Hiába szeretem őket, ez számukra nem boldogító, mert önzésük vakságában nem látnak rá arra, hogy hogyan tudnának másokat szolgálni. "

Jézus; A HANG-könyv 466

2018. máj. 18. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
39%

A Szentlélek káromlására NINCS bocsánat. Ezt Jézus világosan elmondta.


De nem azért nincs, mert Isten nem bocsát meg, hanem azért, mert az ember olyan állapotba jut akkor, hogy nem képes már a megbánásra. Aki a Szentlélek hívó szavát olyan sokszor visszautasítja, annál egy idő után beáll a megkeményedés állapotba, onnan pedig nincs visszaút.

2018. máj. 18. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
79%
A Szentlélek káromlása az, amikor valaki szándékosan megtagadja Isten irgalmát. Tehát a megátalkodottság azon foka, amikor az ember visszautasítja a bűnei bocsánatát. Pont az a lényege, hogy nem akarja megbánni. Ha őszinte szívvel megbánja az ember bűneit, akkor Isten megbocsátja azokat.
2018. máj. 18. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
45%
#3-as jól mondja. Tehát ha azon aggódsz hogy ugye nem káromoltad-e a Szentlelked, az valószínűleg azt jelenti hogy nem. :-)
2018. máj. 18. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
72%

A már törölt ateista trolloknak:


A káromlás és a káromkodás KÜLÖNBÖZIK EGYMÁSTÓL.


A káromlásnak elmélyült teológiai jelentősége van.

2018. máj. 18. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
0%

@12:24


A Szentlélek káromlására nincs bocsánat. Nem tudom, miért kell belemagyarázni a szövegbe olyat, amit nem tanít.


Ennek a bűnnek pont az a lényege, hogy nincs rá bocsánat, mert az ember eljut egy olyan pontra, ahonnan nincs visszaút. Az özönvíz történetében szereplő emberek is ilyenek voltak.


Kifelejtitek a teológiátokból azt, hogy Isten nem csak irgalmas, hanem igazságos is.

2018. máj. 18. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 KZitus ***** válasza:
42%

Szia


Mit ír erről a Biblia?

„Mindenfajta bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek – mondta Jézus Krisztus –, de a szellem elleni káromlás nem bocsáttatik meg” Máté 12:31.

A Biblia még így figyelmeztet bennünket: „ha készakarva gyakorolunk bűnt, miután megkaptuk az igazság pontos ismeretét, akkor nincs többé áldozat a bűnökért, hanem valami félelmetes ítéletvárás” Héberek 10:26, 27.

János apostol pedig ezt írta: „Van olyan bűn, amely halált von maga után” 1János 5:16


De vajon a súlyos bűnben vétkes személy dolga eldönteni, hogy ’a bűne halált von-e maga után’?

A helytelenséget elkövetők legfőbb Bírája maga Jehova. Mindannyian számadással tartozunk neki, és ő mindig azt teszi, ami helyes ( itt: 1Mózes 18:25; Róma 14:12). Hogy megbocsáthatatlan bűnt követtünk-e el, azt Jehova dönti el, és ő az, akinek hatalmában van megvonni tőlünk a szellemét (így kérte Dávid az Istenét: Zsoltárok 51:11. Mindenesetre, ha mélységesen elszomorít bennünket az elkövetett bűn, akkor nagyon valószínű, hogy őszintén megbántuk. De mit foglal magában az őszinte megbánás?

Megbánást tanúsítani annyi, mint megváltoztatni a szemléletmódunkat a már elkövetett helytelenségről, illetve a helytelen útról, melyre rá akartunk lépni. Azt jelenti, hogy sajnálatot vagy szomorúságot érzünk, és elhagyjuk a bűn ösvényét. Ha súlyosan vétkeztünk, de őszinte megbánásunk jeleként megtettük a szükséges lépéseket, akkor vigaszt meríthetünk a zsoltáríró szavaiból: „(Jehova) nem bűneink szerint bánik velünk, s nem vétkeink szerint hozza el ránk, amit megérdemlünk. Mert ahogy az egek magasabbak a földnél, úgy szerető-kedvessége is fölöttébb nagy az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messzire veti el tőlünk törvényszegéseinket. Ahogy az apa irgalmaz fiainak, úgy irgalmaz Jehova az őt félőknek. Mert ő jól ismeri formáltatásunkat, megemlékezik róla, hogy por vagyunk” Zsoltárok 103:10–14.

2018. máj. 18. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
#7 Miért nem Istent mondasz Jehova helyett?
2018. máj. 18. 15:45
 9/11 anonim ***** válasza:
0%

"A Szentlélek elleni bűn, az nem egy cselekedet, hanem egy állapot, a megátalkodottság állapota. Hogy tehát azért' se, még az Istenért sem hajlandó gondolkodási módot változtatni."


Dehogy is. Jézus idejében a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy nem Isten lelkével (Szentlélek) űzi ki a gonoszt, gyógyít, stb., hanem a sátán erejével Erre mondta Jézus, hogy az ilyen vádra/káromlásra nincs bocsánat.


Ma két halálos bűn van:

1. Ha nem születsz újjá Jézusban

2. Ha újjászülettél, de újra szellemi halált halsz (újra elhagyod Jézust és a világé leszel). Ekkor Istennek újra a vérét kellene adnia, de nincs második megváltási terv


Olvasgassátok az apostoli leveket és a zsidó levelet, az teljes teológiai képet ad

2018. máj. 18. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Én a következő módon tagadtam meg a hitemet: "Az isten szelleme démon és egyenlő a sátánnal.


Az univerzumban a létező legnagyobb bűn a szentlélekbe vetett hit."


Megy a tank az úton, előtte homály. Ki az ellenség? Géppuskás gyalogság vagy nehéztüzérség? Ki tudja? Mindenesetre a harckocsizó megátalkodott.

2018. dec. 6. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!