Nektek volt már valami különleges élményetek áldozás során/után?

Nekem inkább Szentségimádás során szokott lenni, bár nem kell valami nagyon különlegesre gondolni. Nem csapdosom magam a földhöz, vagy hasonló, pusztán lelki élmény.

Én, amikor elsőáldozó voltam, talán 5 éves lehettem, amikor kifelé jöttem a templomból, úgy éreztem, hogy nem éri a lában a földet. Mintha lebegtem volna a föld felett 10 centire. Soha többet nem éreztem ilyent, igaz, nem is gyóntam, áldoztam utána olyan sokszor. Meglehet, hogy az a kevés alkalom is nem volt alapos, mármint ami a bűneim meggyónását illeti. Lehet, hogy maradt még a tarsolyban... ennek már több mint 50 éve.

Talán úgy lehetne szavakkal leírni, hogy nem csak a lélek, de már-már a test is érzi Isten közelségét.

Meglehet, de az csak úgy lehet, hogy Isten keresett meg engem, mert én úgy 5 évesen egyáltalán nem tudtam a közelségét átérezni. Kimondottan szorongtam, utáltam, hogy a szüleim benyomnak egy rakás idegen gyerek közé, rettentő nagy volt a tömeg, nem tudtam mit kell csinálni, mentem a többi után, csináltam, amit a többi, és közben csak arra gondoltam, legyen már vége. Erre határozottan emlékszem. Van egy fénykép rólam, amin látszik is mindez az arcomon:) hogy mindezek után hogy jött a lebegés??? azt csak a Jó Isten tudja!