Iskolában délben a szőnyeg Mekka felé?
egyet értek az előttem szólókkal, továbbá hozzá tenném ezt én magam muszlimoktól kérdeztem és szerintük ezek az imaidők inkább intervallumok, tehát adott időszakban kell elvégezni, de minél közelebb az intervallum kezdetéhez, tehát megvárhatod még vége az órának, sőt elvileg ha teszem azt szünet nélkül egybe tartják több órán át a kurzust, vagy pl orvos az illető és több órán át műt, stb akkor még úgy is megoldható hogy a következővel együtt mondhatod el, bár feltételezem itt van különbség irányzatok között
szóval ne térj az Iszlámra trollkodási szándékból, ha pedig már muszlim vagy nyugalom, ma egy olyan világban élünk ahol muszlimok üldöznek mindenki mást és nem fordítva, amennyiben persze pl a boko haram vagy az ISIS elleni harc nem számít üldözésnek
A szabadság meg nem az, hogy az embernek megmondhatják kötelező jelleggel, hogy most márpedig iskolába megy, mikor megy, mit csinál ott, meg hány évig... ezt amikor felnőttekkel csinálták, azt diktatúrának hívták.
Amúgy tele van a youtube - többek között - ilyen imaszőnyeges pránkokkal is, főleg oroszéknál, ahol százmilliós tételben kezelik a szovjetisztáni muzulmánokat, nem úgy, mint itt azt a virtuális huszonnyolcat, amit sikerült három év alatt szalagra venniük...
Az imaidőket nem percre pontosan kell elképzelni, hanem van rájuk megadva egy időszak. A diák hétvégén megnézi az imaidőket, eldönti, hogy melyik imát melyik szünetben tartja meg. Meg tudják ezt oldani.
Néha (kéthetente-havonta egyszer), ha valamiért kimaradt, megengedik, de figyelmeztetik, hogy máskor figyeljen oda, és szünetben imádkozzon.
Gyanús hogy a kérdező csak trollkodni akart és nem tud semmit az iszlámról.
Ha egyedül akarja elvégezi valaki az imát egy intervallum áll rendelkezésére. Tehát ha diákról van szó elvégezheti a szünetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!