Jézus szeretett volna tovább élni? Szomorú volt, hogy már 33 évesen fel kellett költöznie a mennyországba?
Szia
Jézus példa és minta abban, mennyire szerette az életet. Azért jött le a földre, hogy a bűnös embereket "kivásárolja" a bűnből, és halálból, hogy legyen lehetőségünk visszakapni azt a tökéletességet, amellyel Ádám rendelkezett a bűnbeesés előtt. Ebbe az irányba megyünk lassan valamennyien, akik hitet gyakorolunk Krisztusban.
Ha megértjük Krisztus szavaiból miért jött a földre, akkor azokból az is kiderül, mennyire volt "jó" neki itt a földön. pl.
János 3:13 "Továbbá egy ember sem ment fel az égbe, csak az, aki az égből jött le: az Emberfia."
János 6:38 "Mert én nem azért jöttem le az égből, hogy a saját akaratomat cselekedjem, hanem annak az akaratát, aki küldött engem."
János 6:62 " Mi lesz majd, ha látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol azelőtt volt?"
János 8:23 "Így folytatta: „Ti innen a földről vagytok, én pedig felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok."
János 8:42 "Jézus ezt mondta nekik: „Ha az Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől jöttem, és most itt vagyok. Nem a magam kezdeményezéséből jöttem, hanem Isten küldött engem."
János 8:58 "Jézus ezt mondta nekik: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy mielőtt Ábrahám megszületett, én már voltam.”
Kedves Gál Zoé, Kérdező! :)
Szomorúan búcsúzott a tanítványaitól, mert a búcsú mindig szomorú. De ő nem azért költözött a Mennyországba, mert meghalt. Ő most is él! Feltámadt! És viszontlátta a tanítványait pár évtizeddel később.
És ha megengedsz egy megjegyzést: szerintem Te vagy az egyik kedvence! :) Legalábbis nekem itt Te vagy!
Pusszancs!
Nem a mennybemenetel miatt volt szomorú, és sírt véres könnyeket, és nemcsak azért, mert el kell válnia barátaitól, hanem a rá váró szenvedés miatt.
Itt olvashatod, hogy könyörgött, hogy elég legyen csak vérkönnyeket sírnia, és ne kelljen kereszthalált halni.
Kedves #7-es Hozzászóló!
Nem tudom eldönteni, hogy az én hozzászólásomra reagáltál-e vagy közvetlenül a Kérdezőjére.
Ha azért írtad ezt, mert arra reagálsz, amit én írtam, akkor ez a válaszom.
Jézus valóban nem a Mennybe menetel miatt volt szomorú. A kereszten, ahol véresen könnyezett nem is a szomorúság miatt sírt - valóban. Amire én utaltam, hogy a tanítványoktól szomorúan búcsúzott, mert a búcsú mindig szomorú, az nem is a kereszten történt. Fura lett volna, mert a legtöbb tanítvány ott se volt. A feltámadott Jézus búcsúzott a tanítványaitól és ment a Mennybe.
Ha nem az én hozzászólásomra reagáltál, akkor csak hagyd figyelmen kívül ezt a betűkupacot. :)
Köszi
Az #5-ös hozzászólásra reagálnék picit.
KZitus valóban Jehova Tanúi fordítását használhatja.
És igen, vannak a hozzászólásában tani tévedések, mint például, hogy Ádám nem tökéletes volt, csak ártatlan, hiszen a tökéletes kipróbáltat is jelent, Ádám pedig az első próbán ment csak át, amikor elbukott. Nem az ádámi állapotot állította helyre Jézus élete, halála és feltámadása, hanem az Istennel való személyes kapcsolat lehetőségét - séta a hűvös alkonyatban. Huh, de szeretnék már ott lenni. :)
Viszont tisztelem és becsülöm a szeretetteljes hozzáállását! Találkoztam már nem egy Jehova Tanújával, akik - bár bizonyos dolgokban nem jól gondolkodnak - keresztényeket megszégyenítő módon pontosan és helyesen leplezték le a Szeretet Istenét. Nem tudom, hogy személyesen ők hogyan lesznek megítélve - a fehér trón ítéletkor vagy úgy, mint akik nem fogadták el Jézus váltságát. Ha nekem kellene döntenem, bizony sok magát kereszténynek mondó ember nem menne be a Mennybe, mert bár hallotta, mit tett Jézus, és jár is keresztény közösségbe, sőt beszél is Jézusról - de olyan, mint régen volt, nem fogadta el Jézust Megváltójának, nem engedi, hogy Isten megváltoztassa a gondolkodás módját - pedig jó helyre jár, jó tanokat hallgat.
Természetesen nem örülök a tévtanítóknak! Ne érts félre! Többnyire meg is tudok felelni Jehova Tanúinak, ha épp meg mernek szólítani :). Megtanultam dolgokat és sok dologban tudom a különbséget. De úgy gondolom, ha Isten szerint akarunk gondolkodni és cselekedni, akkor azt kell tennünk ilyen esetben, amit Ő: külön választani a bűnt az embertől. A bűnt utasítani el, nem az embert. Nem vitát nyitni akarok, csak egy észrevétel.
Kérlek, gondolkozz el ezen. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!