Egy olyan ember, aki halála után a Mennyországba jut, hogyan tudja feldolgozni azt, hogy egy szerette viszont a pokolra került?

ORPHEUS ÉS EURYDIKÉ

[link]

Jelenlegi tudásom szerint, amely főként az alábbi Bibliaelemzésre épül:

[link]

a pokol véges ideig tart, mert az oda kerülők testét és lelkét (szellemét) is elpusztítja a tűz egy idő után. Azt, hogy a lélek (szellem) önmagától nem halhatatlan pl. a Jak 5:20 és Mt 10:28 mutatja.

Így is nehéz lehet elveszteni a szeretteinket, szóval érdemes küzdeni értük imával, szeretettel, türelemmel, szelídséggel, ha még élnek. Isten megadhatja nekik a megtérést az életre. De másokért is érdemes küzdeni, mert pl. lehet, hogy a gyereked rád nem hallgat, de ha megnyered Krisztusnak egy barátját, lehet, hogy a barátján keresztül fog hitre jutni. Csak egy példa volt.

Hiszek benne, hogy Isten sokkal jobban szeret minket mint bárki ember valaha szeretett. Úgy gondolom, hogy ha őt viszontszeretjük, jobban szeretjük, mint bárki mást, akkor ő valahogy (nem tudom, hogyan) képes lesz teljesen betölteni minden hiányérzetünket, akár velünk lesznek a földi szeretteink a mennyben, akár nem. Ha viszont nem Istent szeretjük a legjobban, akkor mi magunk sem kerülhetünk be a mennybe a Mt 10:37 szerint.

A Menyországba,a megváltottak,az "első feltámadás"után kerülnek,miután Isten feltámasztotta sírhelyéből,vagyis a pokolból.

A Menyországban lévő embereket olyan körülmények veszik körül,melyek teljesen lekötik értelmüket,s így a bűn országára nem gondolnak.

Minden elkárhozott kárhozatának okát megismerheti mindenki,és megnyugtatóan összegezheti,hogy kárhozatukat ők választották,hisz Isten szeretettörvényét,mely a világegyetem egyedüli alkotmánya lesz,megvetették,és gyűlölték.Örök megsemmisülésük jó,és helyes volt.

A feledésnek ehhez hasonló módját tapasztaltam,amikor kivándoroltam Amerikába,miután hűtlen feleségem elvált,és elválasztotta gyermekeimet is tőlem,egzisztenciálisan padló alá tett.(Nem volt lelkierőm küzdeni EXM ellen.)

Amerikában minden új volt,a nyelvtől,a kézmosó csapig,amelyekhez meg kellett tanulnom alkalmazkodni.

Egy súlyos depresszió után,közel 2 hónapig semmit sem gondolkodtam az otthon hagyottakról.Az emlékképek fokozatosan tértek vissza.Nevek,akik fontosak voltak nekem valaha,évtizedek óta nem jöttek vissza.