Reformátusok segítség?
Mindig nyitott voltam a kereszténységre, jártam hittanra is (katolikus), de a végén nem kereszteltek meg, és így eltávolodtam. De most felnőttként 20 évesen szeretnék megkeresztelkedni. Sok szempontból megvizsgáltam a kereszténység felekezeteit, és a reformátushoz vonz a legjobban a szívem. Szeretnék megkeresztelkedni, és ebben kérnék tanácsot, hogy ennek mi a menete. Mennyi ideig tart, illetve érdekelne, hogy ti hogyan tértetek be, hogyan éltétek meg ezt. Kicsit furának érzem még, de mint újévi fogadalom, ezt szeretném meglépni. Kicsit félek, hogy hogyan közöljem ezt a lelkésszel, nem tudom hogyan illik ilyen szempontból viselkedni, tudom hülyén hangzik, de hát mint világi ember, közöm nincs a dolgokhoz.
Nem akarom letámadni, hogy "üdv, kérem kereszteljen meg!"





Kedves 21! 14 éves vagyok és hiszek az Úrban, mindenféle külső ráhatás nélkül :)) Régmúlt kor vallási nézetei? Akkor ne használj telefont, ne egyél kenyeret, ne igyál pohárból, hisz ezeket már régóta feltalálták, csak máshogy néznek ki. A mostani vallás se olyan, mint régen volt nyugodj meg.
És egyáltalán nem elavult, az egyház sokmindent kitalál, hogy élvezetesebb legyen a vallás (Bibliahét, csendesnap, ifinap)
De te ha nem hiszel ezt nem értheted.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!