Lehetséges, hogy valaki az Ószövetség olvasása miatt tér meg?





Bármi miatt meg lehet térni.
alkesz, börtönviselt is tért már meg.





Szia!
Lehetséges, hogy valakit megérint, hogy mennyi gazságot követtek el emberek, Istenre hívatkozva. Lehetséges, hogy felébreszt, hogy ma is ugyanaz történik. Teljes kultúrákat rágalmaztak meg, aztán ezekre a rágalmakra hívatkozva támadták őket.





Persze, lehetséges, hogy annak az elolvasása lesz nagy hatással valakire, és eldönti, hogy azt akarja tenni, ami helyes.
A Zsoltárok könyve például gyönyörű. Vagy a Példabeszédek könyve is.. de ahogy egy előző válaszoló is írta, azt nagyon meg kell emészteni, és lassan kell olvasni, hogy valami haszna legyen. De nagyon megéri^^
Rám például konkrétan a példabeszédek könyve volt olyan hatással, hogy úgy éreztem, Isten törvénye jó, és ha alkalmazom, az nem korlát, hanem védelem. Megtanította nekem a bölcsesség szeretetét.
És Ézsaiás prófétai könyve is nagyon szívhez szóló a számomra (például az 53. fejezet). De tulajdonképpen az egész Bibliából lehet tanulni, az egész hatással lehet az emberre, hiszen "a teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra..."





Ha az Ószövetséget olvasod először és hallottál már Jézusról akkor feltételezhetően összekapcsolj néhány sőt NAGYON SOK jelentést Krisztussal, mivel az Ószövetség a törvényekre van kiadva és a Messiásra és a várakozásra.
Ha elolvasod az Újszövetséget minden értelmet nyer egy személyben: Jézus Krisztus





"Talán mert akkor a "jó ember" nézetem magamról csorbát szenvedne."
Kedves Kérdező!
Amíg nem tudod elfogadni azt, hogy nincs jó ember és, hogy mindnyájan bűnösek vagyunk, miből szeretnél megtérni? Ha az egyik feled belátja, hogy bűnös vagy, a másik feled nem, akkor nem keresed Isten igazságát. Akkor csak valamiféle magyarázatot keresel a tetteidre, de ez nem megtérés. Az ószövetségi csaták, háborúk, isteni csapások célja nem az elrémisztés volt, ha becsületesen, nem csak bele-bele kapva, hanem figyelmesen olvasod ezt a részt, akkor láthatod, hogy ezek a borzalmak azért történhettek meg, mert az emberek elfordultak Istentől és sok esetben szörnyű bűnöket követtek el, olyanokat, amelyek Isten előtt gyűlöletesek voltak. De Isten mindezek ellenére kivétel nélkül kérte a bűnösöket, hogy hagyjanak fel a gonosz cselekedeteikkel és csak ezután büntette meg őket. Megszámlálhatatlanul sokszor figyelmeztette Isten a rosszakat a tetteik következményére. Az nem baj, hogy az Újszövetség olvasását részesíted előnyben, de Isten megismeréséhez elengedhetetlen az Ószövetség. Arról nem is beszélve, hogy van sok olyan prófécia az Ószövetségben ami az Újszövetségben teljesedett be. Jézusról több száz ilyen prófécia van.
A Biblia mellett olvashatsz más, keresztény szellemiségű irodalmat is. Vannak nagyon jó keresztény folyóiratok, az Antennában rengeteg bizonyságtétel van, ajánlom figyelmedbe. [link]
És ha igazán keresed az igazságot akkor feltétlenül keress közösséget, sokat segít egy másik testvér támogatása, barátsága.





Én valószínűleg túl hamar hallgattam az Ószövetséget CD-n, - sőt, biztos, hogy korban nem értem meg erre, hogy így mondjam, - így a mai napig nem tudom úgy értelmezni szerintem, ahogyan elvileg kéne. Alapvetően azt hiszem, hogy egy horroros történetnek tartom pl. a Szodoma és Gomorra történetét, mert én akkor, amikor ezt hallgattam, akkor én csak a pusztítás mértékét láttam benne azt hiszem és ettől igencsak megijedtem, ami a mai napig fennáll és elkísért ez a dolog egészen napjainkig szerintem. Az egyiptomos rész is - amikor a csecsemőket legyilkolták - ijesztő volt akkoriban, amikor hallgattam, de egyébként a Szodoma és Gomorra volt az, ami nagyon megmaradt bennem és volt olyan is, hogy anyukámat kértem, hogy kapcsolja el, mert mindig nagyon megijedtem amikor meghallottam a címét. Egyébként próbálok videókat nézni erről mostanában, régebben pedig kérdeztem ismerőstől, hogy ennek mi volt a lényege, értelme, hogy átlássam most már - úgymond és ahhoz képest - idősebben, mint amikor először hallottam, és úgy gondolom, hogy ez az útja annak, hogy mondhatni megszabaduljak ettől az - hogy így mondjam - ijedelemtől, amit ez a történet okozott számomra.
Szóval ez egy eléggé kellemetlen élmény számomra, és szerintem ehhez képest az Újszövetség, - már amennyit tudok belőle, - gyerekmese!
14L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!