Lehetséges, hogy valaki az Ószövetség olvasása miatt tér meg?










Lehet többször kéne kezedbe venni az újszövetséget.
Én pl elég sokszor elolvastam az egészet mire lehullott a lepel és másként kezdtem gondolkodni Jézusról és a cselekedeteimmel is kezdtem szeretni Istent.
Olyan ez az egyszeri olvasás mint amikor még csak távolról ismersz valakit, de nem tudod milyen is az illető valójában.
Az ószövetségben sincs nagyobb horror mint pl ami a Jelenések könyve szerint az emberiség előtt áll. Lehet kijelntést venni onnan is, de elég nehéz mivel sok mindent titokként nyilatkoztatott ki Isten abban az időben ami az újszövetségben evidencia. Sokkal világosabban érthető és megismerhető Isten az újszövetségből.





Az ószövetségből a példabeszédek könyve egy kívülállónak is adhat sok tanácsot és tanulságot. Nekem pl az első kijelentésem innen volt ami megérintette a szellemem.
Az olvasásra is oda kell figyelni, hogy lassan, jól megemésztve, elmélkedve, akár egy kevésbé érthető verset többször átolvasva kell magunkat odaforditani Isten keresésére.
Ha egyébként már szeretnél megtérni és a Biblia értékitéletével azonosultál a bűnökkel kapcsolatban az azt jelenti, hogy valamit már szeretsz az igazságból, hiszen a bensőd örül Isten törvényének.





"11es: magamnak nem tudok megbocsátani ha nem látom a bűneimet,hogy mit tettem. Vagyis eszemmel tudom mi nem volt jó de a szívem nem akarja belátni."
Vagyis félsz önerőből szembenézni vele? Miért?





Az életben sohasem lehetsz "jó ember" úgyhogy ne is álltasd magad.
Még egyszer mondom,bocsájtsd meg magadnak,csak így léphetsz tovább!
"Szeresd felebarátodat,mint önmagadat" nem véletlenül van így a mondat.





Tehát hiszel Istenben, szeretnéd, hogy megbocsásson neked, de "nem megy" a megtérés? Tkp minek kellene itt "mennie"?
Ha hiszel Istenben, Jézusban, és az ő akaratát szeretnéd követni, akkor már meg is tértél. Ennyi. Mi ebben a bonyolult? Nem kell csodákat meg tűzijátékot várni. Túlmisztifikálod ezt az egészet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!