Lehet másként segíteni a bevándorlóknak?
3-as hsz
"Te a hitedből élsz? Gondolom nem. Hát ők sem."
Köszönöm kérdésedet, anyagilag pénzből élek, amelyet munkával keresek meg, de a hitem nélkül ez alig érne valamit.
Igen, az igaz ember hitéből él, és ezt nem én gondolom, Isten gondolja így:
Héberek 10:36–38
"Mert kitartásra van szükségetek, hogy miután mindent megtesztek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit ígért. Mert még „egy nagyon rövid idő”, és „aki jön, meg fog érkezni, és nem késik”. „De az én igazságosom a hite miatt fog élni”, és „ha meghátrál, nem telik benne kedvem*”.
Az Istenbe vetett hit megtanít élni fizikai világunkat.





A befogadott bevándorlónak nem kell az éhezéstől tartania, mert kap szállást, ételt az államtól, sőt, Brüsszelben megállapított segélyt, melynek végösszege függ a hozzátartozó kiskorúaktól is.
Egy ilyen státusz még számunkra is irigylésre méltó, hiszen simán elérheti a havi kétmillió Ft értéket is az így kapott juttatás.
Aki nálunk nem kerül befogadásra, és mégis találkozol vele, az bűnöző, illetve illegális.
Ami meg a vallást illeti, nyilván olyan helyről jönnek, ahol még erősebb vallási késztetés uralkodik, ezért, ha ateista, akkor valszeg az is marad, ha meg muszlim, akkor az.
Ha megnézed a zsidókat, már két évezrede próbálják lebeszélni őket a vallásukról, de sikertelenül, ezért ez mutatja, hogy nem lesz könnyű egy mohamedánt kereszténnyé tenni.





"Egy ilyen státusz még számunkra is irigylésre méltó, hiszen simán elérheti a havi kétmillió Ft értéket is az így kapott juttatás."
Már ezerszer meg lett ez a hazugság cáfolva. Ez egy hamis hír.










16-os:
én nem sajnálom őket. senki nem hívta egyiket sem, követelőzni viszont tudnak. De milyen alapon? Kivágnám mindet mint a macskát sz*rni. De leginkább egy (vagy több) géppuskafészekből intézném őket....





Lehet nekik felolvasgatni, de attól nekik nem lesz jobb.
Keresztényi, felebaráti szeretet? Kiborulok az ilyentől. Én nem azért segítek embertársaimon, mert keresztényi elvek vezérelnek, meg mert megmondta nekem egy könyv, a pap, hanem mert úgy érzem, megérdemli az, akinek segítek, mert szeretnék segíteni. Ez egy belőlem fakadó érzés. Nem isteni. Nem csodálom, hogy mindenhova beleképzelitek istent, hiszen mindenhol keresitek. Ugyanaz a módszer: ha horrorfilmet nézek, utána annyira benne van a fejemben az egész napokig, hogy mindenhova belelátok valami természetfelettit, a szemem sarkából mintha árnyakat vennék észre... Pedig nincs ott.
Amikor a Bibliából idéztek, annak semmi forrási alapja nincsen. Csak a pontosan lehivatkozott, vagy eredetit, és annak másolatát veszem korrektnek, illetőleg akkor is meg kell figyelni, hogy milyen korban íródott (kinek akartak kedvezni vele, kit akartak vele befolyásolni, melyik pénzesnek/uralkodónak készült, ki rendelte meg a megírását/mecénások), ki írta (egészséges volt-e, beteg volt-e, volt-e esetleg mentális betegsége, amitől másképp láthatta a világot, mennyire volt tanult az illető), továbbá meg kell figyelni azt, hogy egy-egy nyelvi átfordításkor milyen félrefordítások (akár csak árnyaltak is: ilyenkor jön képbe, hogy a Mária előtti szűz jelző az inkább fiatal volt, egy betű különbség volt csak a két szó között), de akár csak az, hogy a másoló/fordító szeme elfáradt, kihagyott egy betűt, sort, szövegrészletet, stb. Szóval. Nem. A Biblia nem vehető hivatalos forrásnak. Egy-egy fantasy, sci-fi regényben több olyan dolgot veszek észre, ami hihető, világunkba beleilleszthető, illetőleg nem csak egyszer történt meg (feltámadás, pl), tehát leírható, tapasztalható.
A bevándorlókról. Ha Németországban elérik azt a számot, amivel politikai pártot alakíthatnak, akkor berektelődnek a németek, mert minden muszlim rájuk fog szavazni. Az ég óvjon attól minket (hogy stílusos legyek), hogy egy muszlim párt irányítsa Németországot Európa szívében. Az a probléma, hogy a muszlim nem fogja elfogadni, hogy keresztény vagy, rád fogja kényszeríteni a vallását, ellehetetlenít, stb. Aztán makoghatsz, hogy de Isten segít és jobb lesz neked... Jaja, alig várom, hogy szabadságomtól megfosszanak, de közben azt mondhassam, hogy Isten nem hagyott el(?). Nekem attól biztos jobb lesz. :D A keresztény, liberális Európa ha nem képes összeszedni magát, az gond lesz. Hozzátéve, hogy a felmelegedés miatt egyre több emberke fog felénk érkezni (lehet csak 50 vagy 100 év múlva, de akkor is) és nyilván mindenki szeret mindenkit, fogadjuk be őket. És akkor lesz az, hogy mi szívjuk meg, mert nekik lesz pofájuk arra, hogy kitúrjanak mindenkit. Népvándorlás. Történelem.
Szóval, nem. Menjenek innen el. Nem kellenek ide. Ha az olasz partokról eleresztenének pár lövést (meghalna 100 ember mondjuk), akkor talán történhetne valami. De nem. Nem vigyázunk magunkra.
19-es hsz
Anélkül, hogy védenék, vagy elítélnék bárkit is!
Könnyű egy jó meleg szobából, teli pocakkal, esetleg családdal mögötted ilyen véleményt írni.
Sok embert közülük az éhség, a víztelenség és a szegénység űzött el. Sokat az, hogy becsapták, átverték őket, mások politikai céllal, mások kalandvágyból...de valamiért elindultak. Nem kellene mindenkit egy kalap alá venni, és puskasorozattal "gyógyítani" őket, főleg nem egy keresztény gondolkodású országban. Nem eleget puskasorozták a magyarokat a saját országukban? Hová vezetett ez?
Keresztényként tettem föl a kérdést! Hogyan lehetne nekik segíteni? Én egyfajta segítséget mutattam be. De hogyan lehet még?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!