Mit kezdhetnék a bűntudatommal?

Ha megtértél, akkor megbántad a bűneidet, Isten pedig megbocsátotta azokat. Bocsáss meg te is magadnak! A bűnbocsánat ajándék, nem érdem szerint adatik.

"Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen ő benne." (ApCsel 10,43)

A 'veszi' az eredetiben 'lambanó', jelentése: fog, megfog, elvesz, kap, elfogad, beszed. Az eredeti nyelvben cselekvő módban van, azaz nemcsak úgy megtörténik az emberrel, hanem ő veszi el Jézustól a neki felkínált ajándékot. Ezt hit által lehet megtenni. Ha gyötör a bűntudat, elmondod Istennek, hogy mennyire megbántad, amit tettél, vagy mondtál, és kéred azt a bűnbocsánatot Tőle, amit Jézus Krisztus megszerzett neked. Amikor ezt megtetted, elengeded a dolgot. Isten nem fog becsapni téged, ha te megbántad, megvallottad és elhagytad a bűnt, Ő megbocsátott neked (1Jn 1,6-9). Amikor újra megkísért a bűntudat, köszönd meg Istennek, hogy már megbocsátotta azt a bűnt, amivel a Gonosz vádol téged. Ezt tedd minden egyes alkalommal, és a kárhoztatás ereje meg fog törni, és szép lassan veszi a kalapját, és másnál próbálkozik. Ha esetleg a jövőben még visszatér, ugyanúgy a hálaadás a kulcs, nem pedig az, hogy újra és újra megbánod.

Van az Úr imájának egy mondata: "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!" Ezt Jézus többször is leszögezi, pl. a Márk 11,25-26-ban is:

"És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."

Ezen nincs mit szépíteni. Ha az ember megbocsát az embereknek, akkor várhatja el, hogy Isten is elengedi az ő adósságait. Sőt, a már megbánt és megbocsátott bűnt is felhasználhatja ellenünk a Vádló, ha később nem vagyunk hajlandóak egy másik ember, különösen hívő ember vétkét megbocsátani, ez egyértelműen lejön Jézus példázatából, a Máté 18,21-35-ből. De amit a legelején írtam, az is rendkívül fontos. Vannak emberek, akik mindenkinek hajlandóak megbocsátani, csak saját maguknak nem. Ha Isten megbocsátott neked, te sem tarthatod számon a bűnödet, mert akkor nem töltöd be az igét, hogy bocsásd meg, ha valaki ellen panaszod van. Ha önmagad ellen van panaszod, azt is el kell engedni, különben falat húz az ember önmaga és Isten közé.

Ha az ember mindent megtett, mégsem tud felszabadulni, akkor jön az, hogy segítséget kér az előljárótól.

"de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (Fil 3:14)

Kérdezhetnék valamit? Ha egy egyház befogadott, és szeretnek, miért a gyk-n kérdezel? Abban az egyházban senki sem tudott volna segíteni neked?

Amúgy elolvashatod akár a tékozló fiú példabeszédét is. Eltékozolta az egész örökségét, és az apja (Isten) nem azzal fogadta, amikor visszatért hozzá, hogy "Nem látom, fiam, hogy elég bűntudatod lenne, ostorozd csak magad néhány hónapig!" hanem megölelte, megcsókolta, a legjobb ruhába öltöztette, és nagy bulit rendezett.

Amúgy sokszor hallottam már keresztény testvérektől, hogy a bűntudat Sátántól van. Ugyanakkor attól függetlenül, hogy Isten maradéktalanul megbocsátja a bűnöket azoknak, akik megvallják azokat és megtérnek, és nem is rója fel, nem is emlékeztet rájuk, a bűnöknek szoktak lenni következményei saját magunkra is. Bár nem Isten ideális akarata a bűntudat, néha megengedi Sátánnak, hogy ezt csinálja velünk egy ideig, mert Isten akár még ezt is tudja használni. A Préd 7:3 szerint "Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív." Hasonlóról szól az 2Kor 7:8-11. Az azon való megszomorodás nélkül, hogy mennyi fájdalmat és kárt okoztunk a bűneinkkel Istennek és másoknak, a megtérés könnyen elég felszínes lesz. De a 2Kor 7:8 írja, hogy Korintusban a szomorúság csak ideig-óráig tartott. Heteken, hónapokon keresztül ostorozni magad a korábban elkövetett bűneid miatt biztos hogy nem használ senkinek.

Viszont én azt is szoktam ajánlani embereknek, akik olyan bűnt követtek el, aminek a hatása csökkenthető, azok igyekezzenek jóvátenni a vétkük következményeit. Pl. ha valaki adót csalt, és még nem évült el, vallja be, és fizesse be. (Nem mintha e jóvátétellel ki lehetne érdemelni, hogy Isten megbocsásson, az Isten kegyelméből van 100%-ig. A megbocsátás miatti hála szokta motiválni az embereket a jóvátételre.) Hasonló módon szerintem te is tudsz valamit tenni a bűneiddel elkövetett károk csökkentésére, pl. tanúskodni ateisták előtt arról, hogy téged mi győzött meg az istenhit értelmességéről. (amit már ezzel a kérdéseddel is elkezdtél) Ez csak gondolatébresztő számodra. Azt nem tudom megmondani, hogy valóban erre hívott-e el Isten.

Azért Pál történetéhez hozzátartozik, hogy Isten egy olyan életet szánt neki a megtérése után, amelyben átérezhette a saját bőrén, hogy milyen, amikor vele teszik ugyanazt, amit ő tett: amikor őt kínozzák, és akarják megölni. Nem azt akarom mondani, hogy egy az egyben mindenkinek el kell szenvednie azokat a dolgokat, amiket ő tett másokkal. Van, aki kevesebbet, van aki többet szenved annál. Inkább úgy látom, hogy a keresztény élet elhívásában benne van valamennyi szenvedés. De ez nem a bűntudatunk miatti szenvedés kell legyen, hanem az igazak szenvedése a nem igazak miatt (1Pét 3:18), Krisztus példáját követve. Ugyanakkor ez egy óriási lehetőség Isten jobb megismerésére, és a hitben való kitartás megtanulására.

Amúgy nekem szokott segíteni a bűntudatos periódusokban, ha nem vagyok "üresjáratban" sokat egyedül, hanem másokkal foglalkozom magam helyett.

Felejtsd el,rég volt,már nem az van. Az írásodból kitűnik,hogy megbántad,Isten pedig nem rója fel a megbánt bűnöket. Hitetlenként elég sok ember ilyen (tisztelet a kivételnek,mert szerencsére van), szóval még ha tudnának is róla az egyházadban sem okoznál nekik meglepetést ezzel,ők is voltak valaha ateisták,senki sem hívőnek születik.

66%-os,nem értem min akadtál ki,semmi sértő nem volt az írásában,ráadásul fentebb épp te írtad,hogy az evangélikus gyónás nem szentségi,nem gondolod,hogy ez meg az ő egyházukra nézve sértő? Te elmondtad,hogy szerinted nem szentségi egy evangélikus gyónás,a másik hozzászóló meg elmondta,hogy szerinte meg a katolikus hagyomány nem kell,ugyanott vagytok,semmivel nem volt sértőbb,mint a te írásod.

"épp te írtad,hogy az evangélikus gyónás nem szentségi,nem gondolod,hogy ez meg az ő egyházukra nézve sértő?"

Mivel Luther maga tanította így, ezért miért lenne sértő, ha ugyan azt mondom róla, amit ő mondott?

Ellenben kiemeltem, ha evangélikus (mert még mindig nem derült ki a felekezet, ha jól tudom), akkor is mennyire hasznos számára.