Hova lett az a kérdés, amiben egy volt jehova tanúja írt valami sztorit?
Akkor pár dolog, amit tanulnod KELLETT a BTA-n, aztán majd eldöntöd mit kezdesz ezzel:
"Azt tapasztaltam, hogy ahány gyülekezet, annyi tanítás."
Ez hazugság. Így, ahogy leírom. Ha te találtad ki, akkor a tiéd. Ha a szádba adták, akkor azé, aki hazugságra tanít téged.
1. Vannak felekezetek, azokon belül gyülekezetek, mivel egy felekezetnek a világ összes táján van része, ezeket gyülekezeteknek hívjuk. A keresztény felekezetek tanítása maxmimum néhány nézetben tér el, de annyira egyik sem mondd ellent egymásnak, főleg nem a Bibliának, mint a tanúk tanítása.
"Hiába tesz mellé tíz Biblia verset, akkor is azt írjátok…"
Az téged nem zavar csöppet sem, hogy egyszerűen hamisan magyarázzák az igét? Én és az Atya EGY vagyunk.
Nem zavar, hogy kőkemény fél órás kiforgatás kell, hogy látszólag azt jelentse egy ige, amit az őrtorony mond?
"Sokan mondják, hogy a tanúk meghamisították a Bibliát…és a protestánsok, vagy katolikusok? Hol van a Bibliákból a Jehova név például?"
Az Újszövetség 2000 éve íródott, a jehova szó a 15. században keletkezett. Tudnod kéne ezt is. BTA, 1. évfolyam, 1. félév!
"és most ne mondjátok, hogy az nem valós név."
De mondom. Emberek találták ki, ez egy tudományos TÉNY.
"Isten megengedte, hogy benne legyen a Bibliában,"
Nem engedte meg. Isten 2 éve sugalmazta az Újszövetséget, a szó csak pár száz éves. Nincs erre engedély.
"Jézus azt mondta szenteljük meg ezt a nevet, akkor az ha kivesszük Isten szavából nem hamisítás?"
BTA 1. évfolyam, 2. félév: akkoriban nem azt mondták a zsidók, hogy személy, hanem név. Magyarul: bemutatta az Atya személyét. Ez egy zsidó TÉNY, nem pedig kitaláció.
A könyvekről meg csak annyit, hogy ha főiskolára jártál, akkor azért kellett jegyzeteket venned, amiknek átlag ára 1000 forint, de le is lehet tölteni ingyen a dokumentum tárból. Egyik, ismétlem: EGYIK felekezetnek sincs olyan havi lapja, amit előbb kéne a Bibliánál megnézni, az abban lévő magyarázatot elfogadni és abból felmondani vasárnaponként!!! Egyik felekezetnek sincs kötelező olvasmánya, mint nektek!
Te ezekből az infókból mit szűrnél le magadból?
"nem nállítottam, hogy kötelező mást tanulmányozni, csak azt írtam vannak segéd könyvek. "
Pl nálunk nincs. A pásztor kimegy a Bibliájával és kész,semmi segédkönyv nincs,tehát ha egyben tévedtél,ki tudja,még hányban.
"Más egyházakban semmilyen tanulmányozás nincs, az miért jobb?"
Újabb kamu. Nálunk pl van Bibliatanulmány és jéé,mint fentebb írtam,kiadványok nélkül. Az az érzésem ezek után,hogy te nagyon nem jártál egy egyházban sem,mert ugyanazokat a klisé hazugságokat fújod róluk,mint amit az Istentiszteletnek nevezett egyházgyalázó óráitokon lenyomnak nektek és egész véletlenül pont ezeket lehet olvasni a jw.org-n is,egyedül csak a valóságban nem ez van,de az ne hozzon téged zavarba.
A tanúknál is kimegy a vén és megtartja a Biblián alapuló oktatást, Istentiszteletet, vagy nevezzük akárhogy, de nem használ hozzá segéd könyvet!Ha visszaolvasol írtam, hogy mire értem a segéd könyveket. Minden (legtöbb) egyháznak vannak igemagyarázó könyvei, nem? Magyarázzák az evangéliumokat, jelenések könyvét, stb...Azt olvassák a gyülekezeti tagok, akit érdekel. Az miért nem probléma, a tanúké pedig az...Azokban nincs tévedés? Mind hiteles forrás? A teológián sem a Bibliából tanultunk, hanem minden másból, ami szerintem nem baj, csak nem értem miért van ennyire felfújva, hogy a tanúk is olvasnak mást a Szentíráson kívül..
Azt meg végképp nem értem, hogy itt miért vádolják rögtön hazugsággal az embert? Lehet, hogy rosszul tudom, félre ért az ember valamit, vagy te tudod rosszul, miért kell vádaskodni rögtön, nem lehet normálisan rákérdezni? Egyébként nagyon leragadtunk a könyveknél, a többiről miért nem írsz? perselyezés, regisztrációs díj, stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!