Ha Isten mindenható és ő örökké fogva létezett, akkor mit gondoltok a példabeszédek 8:22-es verséről?

Azt gondolom hogy

-nem számteches kérdés

-igazán bemásolhattad volna vagy belinkelhetted volna

-nem fogom megkeresni

Itt van a szöeg:

[link]

Ebből annyit értettem, hogy már nagyon régen tudták, hogy a föld nem lapos.... :D

"Játszadoztam a földje kerekségén..."

Amúgy a Sátán mondja ezt, vagy ki?

Példabeszédek 8

1. Először is ez a részlet egy sor mai fordításban rosszul fordít, ráadásul parafrazál is. Had mutassam meg, hogy hogy fordítja a régi Káldi ezt a szakaszt.

• "Az Úr bírt engem utai kezdetén, mielőtt valamit teremtett kezdettől." (Káldi, 1865.)

• "Az Úr szerzett engem útjai elején, Kezdetben, mielőtt bármit is alkotott." (revideált Káldi, 1932.)

Az itt szereplő héber ige a qanani, nem pedig a bara, ami a teremtést jelenti (bara szerepel 1Móz 1:1-nél is). A héber qanani ige olyannyira nem azonosítható a bara-val, hogy még az angol ÚVF sem meri "created"-nek fordítani, hanem csak "szerényen" "produced"-et ír. Ezt a jelentést (bít, szerzett) támasztja alá egy sor ókori fordítás is: Aquila, Symmachus és Theodotion, Jeromos.

2. A Péld 8-beli bölcsesség nem azonosítható egy az egyben Jézussal. A bölcsesség a Példabeszédek könyvében női formát ölt (v. ö. 7, 4, a héber chokma szó nyelvtanilag nőnemű), és úgy nő fel, amint azt az emberen látjuk: kialakul, mint az emberi egyén (23. v. a héber szerint) megszületik (24. v.), mint gyermek játékkal mulat (30. v.), végül mint felnőtt az igazak bizalmasává lesz (31. v.) és fellép mint tanítónőjük (31b és 1—3. vv.). A bölcsesség tehát itt sem egyéb, mint az öröktől fogva létező, isteni, nem teremtett bölcsességnek költőileg megszemélyesített, fokozatos megvalósulása, megnyilvánulása a teremtett világban, kezdve a káosz embrionális állapotától egészen a befejezett világ koronájáig, az ember fiáig.

A bölcsességnek a Példabeszédek könyvének 8. részében található megszemélyesítését egyes teológusok Krisztusra való utalásnak tekintik, s mint ilyet a Szentháromság ószövetségi bizonyítékaként tartják számon. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ariánusok is előszeretettel használták ezt a szakaszt, mivel Krisztus teremtett voltát látták benne bizonyítottnak. A Péld 8 patrisztikus értelmezése valóban Jézusra érti a szöveget, az “alkotás” szót pedig “fölé helyez” értelemben használja. Athanasziosz különösen a 25. verssel védekezik, mely a születést hozza, hasonlóan a Zsolt 110,3-hoz. Csia Lajos ugyanakkor a Szentlelket látja megjelenni ebben az igeszakaszban. Az igehely azonban problémás, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy akár Jézusról akár a Szentlélekről lenne itt szó. A héber nyelv ismeri a nyelvtani nemeket. A Példabeszédekben a megszemélyesített, teremtett, nőnemű Bölcsesség beszél hozzánk. Ezt maga a szöveg is megerősíti. A Péld 7,4 szerint “mond a bölcsességnek: nővérem vagy te, az eszességet ismerősödnek nevezd.” “Én, a bölcsesség együtt lakom az okossággal.” (Péld 8,12). Nehéz elképzelni, hogy ebben a kontextusban hogyan lehetne a bölcsességet azonosítani Isten Fiával, hiszen akkor ugyanazon logika szerint ki lenne az eszesség, okosság? A Péld 9 szerint a Bölcsességnek lányai vannak, vajon őket kivel “azonosíthatjuk”? Ha más nem, ez mutatja, hogy itt valóban példabeszédről van szó, semmi többről. Sőt, ellenpárja is van a Bölcsességnek: a “balgaság fecsegő asszonya” a Péld 9,13-ban. Nem lehet tehát ebből az igéből Isten, vagy Szent Fia lényére következtetni, különösen más, világos igehelyekkel szemben.

A messiási utalások az Ószövetségben vagy teljesen egyértelműek (pl. Ézs 53), vagy ha nem is teljesen világosak, az Újszövetség egyértelműen Krisztusra vonatkoztatja őket (pl. ApCsel 2-ben Péter beszédében stb.). A Péld 8-at azonban sehol senki nem alkalmazta az Újszövetségben Jézusra, és Salamon sem utal rá, hogy többet kellene a fejezetbe belelátnunk a bölcsesség leírásánál. Épp ezért, bár szép párhuzamnak tűnik a Jézussal való azonosítás, a bibliai alapot mindenképp nélkülözi.

A 9. fejezetből kiderül, hogy miért hasonlít annyira a bölcsesség leírása Jézushoz (pl. aki a bölcsességet követi, az életet találja meg, és kegyelmet kap stb.). Itt ezt írja Salamon: “A bölcsesség kezdete az ÚRnak [JHVH-nak] félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Péld 9:10, MBT). A bölcsesség megtalálása tehát nem más, mint Istent félni és megismerni. Az Újszövetségben ennek módja pedig a Jézusban való hit. Ezért olyan hasonló a bölcsesség leírása Jézus szerepéhez. A Biblia magyarázza a Bibliát elv alapján a bölcsesség itt nem Jézus, hanem ahogy Salamon beazonosította: egy olyan viselkedés, melyet az istenfélelem és az istenismeretre való törekvés jellemez.

3. De ha esetleg mégis ragaszkodnál ahhoz, hogy az Igére értsük ezt az részletet, és a qananit (helytelenül) teremtés értelemben használnánk akkor sem jelent ez problémát: amennyiben ő, mint Isten fia, lelket, mely teremtetett, vett fel, és megtestesült. Jézus lelke pedig minden teremtett lények mintaképe volt. S amennyiben az ember átalán a teremtés koronája, minden teremtmények összes fogalma, egy kis világ: ennélfogva nemcsak az ős mintakép, az ember Jézus, hanem minden tökéletes ember többé kevésbbé nevezhető a teremtett dolgok előképének.

Lefordítandó:

PROVERBS 8:12, 22-23

“I, wisdom, dwell with prudence....The LORD possessed me at the beginning of

His way....From everlasting I was established....”

The Society’s New World Translation translates Proverbs 8:22 as “Jehovah himself produced me as the beginning of his way.…” They use these verses in Proverbs 8 attempting to prove that Jesus was created and thus has not always existed. Although the Society admits that these verses in context are speaking of wisdom personified, they claim that this passage is “actually a figure of speech for Jesus as a spirit creature prior to his human existence.”—Should You Believe in the Trinity?, p. 14

If the “wisdom” in Proverbs 8 is actually referring to Jesus, who is the “prudence” that Jesus (as wisdom) dwells with? If wisdom had to be created (was “produced”), are we to conclude that God had no wisdom until a certain time when He created it? It is obvious that God wouldn’t be God if there was a time when He was without wisdom. Therefore, we must recognize that wisdom is just as eternal as God is. In fact, the same Hebrew word translated “everlasting” or “time indefinite” (owlam) which is used to express God’s eternal nature at Psalm 90:2 is used to express the eternal nature of wisdom at Proverbs 8:23. The New American Translation better translates these passages as it states that God “possessed” wisdom, rather than “produced” wisdom. These passages reveal how God brought forth wisdom to take part in His creation.

PROVERBS 8:22-23 PSALM 90:2

“The LORD possessed me at the beginning of His way, Before His works of old. From everlasting [owlam] I was established, From the beginning, from the earliest times of the earth.” “…Even from everlasting [owlam] to everlasting, Thou art God.”

At Proverbs 1:20-21, wisdom is personified as a woman who cries in the streets. As is seen by examining the context, there is no indication in this passage that the wisdom which is being discussed in Proverbs 1-9 is to be associated with Christ. Nevertheless, even if one takes the position that the Watchtower Society maintains (that this wisdom is referring to Christ), one would have to come to the conclusion that Jesus is just as eternal as God is, since it is obvious that wisdom could not have been created. Proverbs 8:22-23 cannot be used to prove that Jesus is a created being. In fact, quite the opposite is true, for by utilizing the Society’s position, one can argue for the eternal nature of Christ from these passages!

You will notice that in most translations verse 22 says, “The Lord Himself possessed me...” However, in the New World Translation this verse reads, “Jehovah himself produced me...” Producing suggests the idea of bringing something into existence or starting something. Starting what, though? In Proverbs 8, God’s wisdom is described. But isn’t God’s wisdom eternal and uncreated? If God is eternal, then surely His attribute of divine wisdom is eternal. There could never have been a time when God was without wisdom. So “possessed” is a more accurate translation than “produced.”

Jehovah’s Witnesses point out that Proverbs 8 personifies wisdom, and they assume that the Scripture must be describing Jesus in His pre-human state. However, this is an unproven assumption. Having mistranslated verse 22, they go on to emphasize verse 30, where wisdom speaks: “...And then I came to be beside him [that is, beside Jehovah] as a master worker, and I came to be the one that he was fond of.” So they create the idea of Jesus under the figure of wisdom, being brought into existence as the first of Jehovah’s creative work, and then walking alongside His Father like a master worker.

The important thing to do here is to bring their attention to what it says in Proverbs 8:1–2: “Does not wisdom call out and discernment lift up her voice? On the top of the heights by the way she has stationed herself.” Although wisdom is personified, it is in the feminine gender; wisdom here is pictured as a woman. The same thing occurs in Proverbs 9:1: “True wisdom has built her house, she has hewn out her seven pillars.” I suggest to you that the Lord Jesus, the Son of God, *is not going to be typified or represented in the Old Testament under the figure of a woman. Most likely the writer of Proverbs was using figurative language, describing God’s attribute of wisdom in the form of a “handmaid” to the Lord, ever present to carry out His will.

This use of the feminine gender was such an irritant to the New World Translation committee that they changed it! Their Bible at Proverbs 8:1–2 reads, “Does not wisdom keep calling out and discernment keep giving forth its voice? On top of the heights by the crossing of the roadways it has stationed itself.” They eliminated the feminine gender and replaced it with the neuter gender. So wisdom is no longer personified as a woman: Interestingly, the Jehovah’s Witness leaders themselves have admitted that the original Hebrew is in the feminine gender. In their book entitled God’s Eternal Purpose Now Triumphing for Man’s Good, page 28 we read,

“Our thinking here reminds us of what is said in the 8th chapter of the Book of Proverbs, where divine wisdom is depicted as a person who talks about himself. Of course in the original Hebrew text of Proverbs, the word wisdom is in the feminine and speaks of itself as a female person. Divine wisdom does not have any separate existence apart from God. Wisdom always existed in Him, and so was not created. For this reason it is interesting to hear how wisdom speaks of herself as a feminine person.”

So there, without any real explanation of why they did so, they have admitted that they have changed that portion of Scripture from feminine to neuter without any satisfactory reason for doing so. It should be mentioned that Hebrew has only masculine and feminine genders. So feminine nouns would, at times, be given neuter pronouns by the translators. However, Proverbs 7:4–5 indicates clearly that the writer of Proverbs intended Wisdom to be presented as a woman.

The reply is so simple it can easily be overlooked. If Jesus was not eternal, then neither would God's power and wisdom be eternal. Note, however, that the next verse in the NWT has "wisdom" saying: "From time indefinite I was installed . . . " (KJV, NASB: everlasting). The Hebrew word here is olam (Strong's word #5769), which Gesenius' Hebrew-Chaldee Lexicon of the OT defiones as "time before the creation of the world (i.e., eternity), Prov 8:23." This word is used in describing Jesus at Micah 5:2, the well-known messianic prophecy regarding His birth, but most importantly, it is used in the most explicit way in describing God the Father's ("Jehovah's") eternity, in verses such as Psalms 41:13, 90:2, 93:2, 106:48, Isaiah 40:28 (all, time indefinite in the NWT). If the word means "eternal and uncreated" when applied to Jehovah, then it must mean the same when applied to Jesus.

That is assuming, however, that "wisdom" in Proverbs 8 is referring to Jesus in the first place. I would argue that it is an example of the poetic devise of personification of an abstract, non-personal concept (common in Hebrew poetry). This is easily shown by the reference to wisdom as "it" in 8:1-3 of the NWT (most translations use she). In Proverbs 9:1-4, the NWT refers to "wisdom" as "it" and then "she"; Proverbs 1:20-2:11 uses "it" in the same way. JWs do not deny the maleness of personhood of Jesus, so this "proof" is demolished.

The Watchtower actually agrees with this interpretation in one place, while asserting the proof text against Jesus in others:

. . . it is not unusual in the Scriptures for something that is not actually a person to be personalized or personified. Wisdom is personified in the book of Proverbs (1:20-33; 8:1-36); and the feminine pronominal forms are used of it in the original Hebrew, as also in many English translations . . . Wisdom is also personified at Matthew 11:19 and Luke 7:35.

(Insight on the Scriptures, 1988, vol. 2, 1019)

Unfortunately, once again, even though the Watchtower stumbled upon a truth here, they use it to support a falsehood. The above citation occurred in the article on "Spirit" -- with regard to the personal attributes so often used to describe the Holy Spirit in the Bible. It is stated that these are merely instances of personification, so that the Holy Spirit need not be regarded as a Divine Person (as in orthodox Christian trinitarian theology).

Nahát, a kis Őrtornyista...

Az imént fejtettem ki, hogy ez itt a bölcsesség megszemélyesítése, és nem Jézus. A Fiúról azt mondja a Biblia, hogy született, nem pedig azt, hogy teremtetett, és Istennek mondja:

„…gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Ézsaiás 9:6)

„A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.” (Ézsaiás 10:21)

„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” (Ézsaiás 54:5)

„Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

„...Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott.” (Mt 9:8)

„"Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?"” (Mk 2:7)

„…és szívem ujjong megváltó Istenemben…” (Lk 1:17)

„Hitük láttán így szólt: "Ember, bűneid bocsánatot nyertek." Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: "Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?"” (Lk 5:20-21)

„Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: "Nagy prófétánk támadt", és: "Meglátogatta népét az Isten."” (Lk 7:16)

„"Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!" Erre az bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:39)

Jn 1,1 – „Isten volt az Ige”

„Istent sosem látta senki. Az egyszülött Isten, Aki az Atya keblén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1:18)

„…az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5:18)

Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”

„…de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.” (Jn 6:64)

Jn 8,19 – „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

Jn 8,58-59 – „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Vö. 2Móz 3,14-15)

Jn 10,30 – „én és az Atya egy vagyunk.” (vö. Kiv 3,14; 20,7; Lev 19,12; 24,14-16)

„…a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat."” (Jn 10:33)

Jn 10,38 – „az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 12,45 – „aki lát, azt látja, aki küldött.”

Jn 14,8-12 – Aki Jézust látta, az az Atyát látta.

Jn 20,28-29 – Jézus elfogadja Tamás hitvallását: „Én Uram, és Istenem!”

„Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"” (ApCsel 7:59)

ApCsel 20,28 – „igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.”

Róm 9,5 – „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”

„...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk.” (1Kor 8:6)

„Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-8)

„Ő a láthatatlan Isten képmása, az elsőszülött az egész teremtés fölött. Mert benne teremtetett minden a mennyben és a földön [...]. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1:15-20)

Kol 2,9 – „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége”

Zsid 1:8 „A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője.”

„Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.” (1Tessz 1:12)

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben” (1Tim 3:16)

Tit 2:13 „…várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét”

1Jn 5:20 „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.”

„Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1Jn 2:22)

2Pét 1:1 „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által”

„Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” (Júd 1:4)

„"Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)" - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. [...] Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. ” (Jel 1:8.18)

Krisztus istensége számtalan helyen kiviláglik az Újszövetségből. Például a Jn 5,18-ban olvashatjuk, hogy Jézus ellenségei halálra keresték őt, mivel „az Istent Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.”

A Jn 8,58-ban, amikor próbára teszik, hogy honnan ismeri Ábrahámot, Jézus így felel: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” – vagyis az Isten nevét tulajdonítja magának: „Én vagyok” (Kiv 3,14). Hallgatósága pontosan megértette, mit állított magáról: „Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.” (Jn 8,59).

A Jn 20,28-ban Tamás Jézus lába elé borul és felkiált: „Én Uram, és Istenem!” (A görögben: ho Küriosz mou kai ho Theosz mou – szó szerint: „Az Úr enyém és az Isten enyém”)

A Fil 2,6-ban Pál írja, hogy Krisztus Jézus „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék”. Tehát Jézus az alacsony sorban való születést választotta, az emberi formát, jóllehet maradhatott volna az Atyával egyenlő dicsőségben is, Pál szavaival: „isteni mivoltában”.

Szintén jelentősek azok a passzusok, amelyek „az első és az utolsó” címet alkalmazzák Jézusra. Ez egy Jahve [az Isten neve] ószövetségi titulusai közül: „Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: «Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten.»”. (Iz 44,6; vö. 41,4; 48,12)

Ez a cím közvetlenül Jézusra alkalmazva háromszor szerepel a Jelenések könyvében: „Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: «Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó»” (Jel 1,17). „A szmirnai egyház angyalának ezt írd: «Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt»” (Jel 2,8). „Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22,12-13).

Ezen utolsó idézet fokozottan jelentős, mert János itt ugyanazt a parallel „az alfa és az ómega” címet alkalmazza Jézusra, melyet korábban az Úr Istenre tett: „«Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)» – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.” (Jel 1,8).

Az alábbi idézetek tanúsága szerint, az egyházatyák szintén vallották, hogy Jézus Krisztus Isten, és gyémántkeménységgel tovább is hagyományozták ezt a fontos igazságot.

Antiochiai Ignác († 110)

„A Theophorosznak is nevezett Ignatiosz mind nagyobb örömöt kíván az Atyaisten nagyságában teljességgel megáldott, az idők előtt mindenkorra a maradandó, változatlan dicsőségre egyesített és az igazi szenvedésben, az Atya és Istenünk Jézus Krisztus akaratában, kiválasztott, a boldogságra méltó egyháznak, mely Efezusban van, szeplőtelen örömben és Jézus Krisztusban.” (Levél az Efezusiakhoz 1)

„Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való, de mégis a Szentlélektől” (uo. 18, 2)

„[A] szeretett egyháznak, mely a magasságbeli Atya és egy Fia Jézus Krisztus fenségében irgalmat talált, melyet az, aki minden létezőt akart, Jézus Krisztus Istenünk hite és szeretete szerint megvilágosított” (Levél a Rómaiakhoz 1)

Tatianosz (kb. 120-172)

„Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent.” (Beszéd a görögök ellen 21,1)

Szardeszi Meliton

„Akik ésszel bírnak, azok számára semmiféle szükségszerűségnem következik abból, amit Krisztus megkeresztelkedése után cselekedett, az ő testének és lelkének igazsága és valósága hasonlatos a mi emberi természetünkhöz. Amiket Krisztus a keresztség után cselekedett, főképpen a csodák, rávilágítanak az ő testbe rejtett istenségére, s meggyőzték erről a világot. Egyszerre volt Isten és tökéletes ember, meggyőzött bennünket két lényegről, és megkeresztelkedése után a három éven át végbevitt csodáival istenségéről, a megkeresztelkedése előtti harminc évével pedig emberségéről, ez alatt az idő alatt a testhez tartozó gyengeségek elfedték istenségének jeleit, noha az idők előtt létező igaz Isten volt Ő.” (Töredék: Anastasius Sin. Hod. 12 [Kr. u. 177]).

Tertullianus (†220)

„Tehát mindkét lényeg birtoklása mutatja Istennek és embernek, egyrészt születettnek, másrészt nem születettnek” (Krisztus testéről 5,7)

„Ám két Istenről és két Úrról soha nem beszélünk, nem azért, mintha az Atya és Fiú nem lenne Isten, mintha a Lélek nem lenne Isten, és egyenként Isten, hanem mert a megelőző korokban is két Istenről és két Úrról beszéltek, hogy amikor eljött Krisztus, ismerjék el Úrnak is és Istennek is, mert az Isten és Úr Fia.” (Praxeas ellen 13,6)

Órigenész (184-254)

„Habár Isten volt, megtestesült; és emberré lévén maradt, aki volt, Isten.” (Peri arkhón 1,0,4)