Most akkor Pál levelei hitelesek vagy nem?



































Szia!
Feltételezhetően tuti, hogy Pál levelei hitelesek Pálhoz. Krisztushoz picit.





"Ah, nem csak szöveget nem tud értelmezni, de felsőbbrendűnek is hiszi magát."
Idéznéd, amivel felsőbb rendűvé tettem magam!





Természetesen:
Isten népe mindig is kicsiny csoport volt, és erről beszélt Jézus is, amikor azt mondta, hogy az út keskeny és az ajtó kicsi. Sok hely van, de a hivatalosok ki lesznek rekesztve, mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.
Az a helyzet, hogy csodás Istenünk van, akinek az a célja, hogy mindenki üdvözüljön. Nem csak egy apró, kicsi csoportot hívott el, ahogy te magad fogalmazod és biztos vagyok benne, hogy önmagad is oda sorolod, hanem mindenkit maga mellett akar látni.
Nem kell magadat ennyire imádni, hogy fú, te a kevés meghívott között vagy, mert ez nem igaz. Inkább Isten segítségét kérd Pál levelei megértéséhez, mert hatalmas hiányosság van benned. Pál sosem mondott ellen Jézusnak. És ha neked egy önmagát tanítónak hívott ember ezt az ordas hazugságot tanítja, akkor hagyd ott, mert a lelked üdvössége nagyon nem játék.
Nem tűnik fel, hogy rajtad kívül mindenki érti?





A kicsiny nyáj a jelenlegi több mint 2 milliárd, aki érti Pált....
Hivatalosak: egyházi tagok akik sokan vannak. Választottak: Isten által választott bűnösök, bice bócák, kicsiny nyáj
"és biztos vagyok benne, hogy önmagad is oda sorolod"
Soha ne légy biztos abban, amiben nem lehetsz. Persze gondolom magadat nem sorolod oda. Rám úgy gondolsz, hogy ez negatívum, ha ezt allitanam, hiszen ahogy fogalmaztál ezzel magamat imádom, de Te persze nem teszel ilyet, te kirekesztettnek tartod magadat. Látod, bennem gerendának látod azt, ami a magad részéről természetes velejárónak. Nem kettős mérce ez a te javadra?
"És ha neked egy önmagát tanítónak hívott ember ezt az ordas hazugságot tanítja, akkor hagyd ott, mert a lelked üdvössége nagyon nem játék."
Pál tanításának megértése és elfogadása, mint üdvösség kérdés... Áldott legyen Pál? Ezt hívom pálista vallásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!