Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jogosan érzem magam rosszul...

Jogosan érzem magam rosszul ez után a helyzet után, vagy helyesen cselekedtem?

Figyelt kérdés
huszonéves fiatal vagyok,vidéki kisvárosi környezetben élek, nem sok mozgolódás van itt, nemrég a városközponti parkolóban kis tömeget vettem észre, és egy ilyen mini színpadon két gitáros éneklő emberkét. ha már épp arra jártam megálltam hallgatni őket, ők kicsivel később abba is hagyták, de hozzám lépett szinte azonnal egy tag abból a közösségből és kiderült hogy ép a hit gyülekezetébe botlottam. tapintatos voltam és nem mondtam hogy mint egy szekta szegények úgy élnek bennem, elkezdett beszélgetni velem egy megtermett kopasz kigyúrt ember a vallási nézeteimről, akiről kiderült hogy régen tipikusan rossz, alvilági életet élt, és bennük látott kapaszkodót, meg teológiát is tanult azóta, szóval én elmondtam hogy reformátusnak kereszteltek de nem gyakorlom, és a világnézetem (lehet volt egy teremtő erő, de nem kötődöm a klasszikus keresztény nézetekhez stb.) neki volt is egy megfogalmazása rá. fura kis helyzet volt de egy negyedórában meghallgattuk egymás véleményét. benne hatalmas hitet véltem felfedezni a vallás iránt, nyilván, hisz a vándorló kis turné tagja volt. mielőtt elköszöntem a végén megkérdezte hogy imádkozzunk-e együtt és én elutasítottam, hogy magamnak/magamban szoktam, nem emlékszem pontosan. nem bántódott meg rajta, de én valahogy rossz kedvet éreztem utána. hiába nem gyakorlom ezt a vallást, (főleg az ő formájukat, de ez lehet mellékes is) esetleg az alapjaira építkezem az egésznek ami lehet ugyanúgy hamis mint bármilyen keresztény ágazat, én éreztem magam kellemetlenül
2017. okt. 5. 20:04
1 2
 11/13 imakommandós ***** válasza:

Na ne legyünk huncutkák! xd

A gyülekezetről 3-szor szavazta meg a magyar parlament, hogy (történelmi) egyház, míg a szcientológia csak bejegyzett egyesület.

2017. okt. 6. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
nézd már meg a történelmi egyház fogalmát, ne mondj már ekkora hülyeséget légy szíves.
2017. okt. 7. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 imakommandós ***** válasza:

A törvényben két kategória van, egyházak es egyesületek.

Ha már huncutkodtál akkor én is. Azért írtam zárójelbe, hogy történepmi, mert szinte csak történelmi egyházak mellett lett egyházként bejegyezve a Hit Gyülekezet, a társadalomban betöltött szerepe miatt.

2017. okt. 8. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!