Isten minden embert szeret, de mi a helyzet az olyan emberekkel akik megbocsáthatatlan bünt követtek el?

Egyetlen bűn van, ami megbocsáthatatlan, az pedig a Szentlélek káromlása.

Isten gyűlöli a bűnt (minden bűnt), de az embert szereti, még a bűnöst is. Valójában mindannyian bűnösök vagyunk. Aki ezt tagadja, az Istent nevezi hazugnak.

A Szentlélek elleni bűnt, még Isten sem tudja megbocsátani, mivel az egy olyan megátalkodottság, amellyel maga a megátalkodott sem akarja, hogy Isten megbocsásson neki, annyira gyűlöli az Istent.

De elképzelhető, hogy ezen a gondolkodási módján idővel változtat a megátalkodott, és megbánva a bűneit, kéri Isten bocsánatát. Az Isten pedig ad arra egy új lehetőséget, hogy újra szülessen, és igazolja a gondolkodás megváltoztatásának komolyságát.

Az Isten mindig ad egy új esélyt, hogy a bűnösök is meg tudjanak térni, persze lehet, hogy nem ebben a világkorszakban, hanem majd egy másik világkorszakban.

Az Isten szeretet,és mindenható.

Az ember még mindenhatóbb,ha képes megváltoztatni Istent,hogy Őt ne szeresse többé.

Az igazság az,hogy Isten szeretete változhatatlan,hisz tökéletes,mint Ő maga.

A "Szentlélek elleni bűn"lényege az,hogy az ember lehetetlenné teszi önmagát az Isten Lelke bűn felismerésre, bűnbánatra és jóra hívó,Krisztushoz vezető hangja felismerésére.

Bűnbánat,és Krisztus kegyelme nélkül nincs bűnbocsánat.

Kedves Kolompár Achillesz

"Isten szemében nincs megbocsáthatatlan bűn." - ezt az állításod mivel tudnád magyarázni, bizonyítani, illetve miért gondolod így?

Mi pontosan a kérdésed, hogy őket szereti-e?

Az ilyen emberekről lemond Isten.

Képzeld el, hogy szeretetből adnál valakinek egy drága ajándékot, és az illető megfogná és belerúgna.

A Biblia a Szentlelket a kegyelem Szellemének nevezi, akit lehet "sértegetni, gyalázni, bántalmazni, és ellenállni neki".

A hívők is meg tudják szomoritani és ki tudják oltani ha megtűrnek magukban bűnöket.

Üdv,

Álljon itt mindenek előtt egy kérdés és arra egy válasz: https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..

Ennek tükrében:

Jézus Krisztus - úgy, ahogyan azt Emanuel113 válaszoló tökéletesen leírja, én csak magyarázni szeretném - egyetlen egy dologról mondja, hogy megbocsáthatatlan, ez pedig a Szentlélek-káromlás.

Ha elolvasod, amit írtam a linkben, akkor annak tükrében megérted, hogy a Szentlélek-káromlás egyenlő a jó és a rossz tudatos, végleges döntésen alapuló felcserélésén az egyénben. Azért mert a Szentlélek maga a szeretet. S ha az egyén a szeretetről, s így az abszolút jóról, bölcsességről, abszolút szépről, s így magáról az Istenről azt kezdi vallani - ismét: tudatos döntés alapján (tehát ismervén az igazságot, lásd pl.: Júdás) -, hogy gonosz, rossz, akkor azzal magát a Szentlelket káromolja.

Hadd szögezzek le valamit, ami örök érvényű igazság és egy zseniális megfigyelés Istennel kapcsolatban Remete Szent Antal által:

Isten nem örül és nem is haragszik, mert ezek szenvedélyek/indulatok, amelyek az anyagi létben fordulnak elő. Isten örökkévaló, állandó lételv, amely legbensőbb lényege a Szeretet. Tehát, amikor egy ember bűnben van (azaz akarata tudatosan a rosszra hajlik), azt mondani, hogy Isten megutálta Őt, s mikor újra megtér, azt mondani, hogy Isten ismét szereti őt, nemcsak hogy ellentmond az örökkévalóság fogalmának, hanem ugyanolyan oktalanság, mintha azt állítanád, hogy a Nap fénye huny ki, mikor eltakarod a szemedet és sötétséget látsz csak.

(Ez volt Remete Szent Antal gondolata. Értsd meg.)

Na most ennek tükrében felmerülhet egy kérdés például, hogy: "akkor a sátánimádók elkövették ezt a megbocsáthatatlan bűnt"?

Válasz: - Egyáltalán nem biztos. A hangsúly ugyanis azon van, hogy tudja, érti, látja és tapasztalja, hogy Isten és a Szeretet a jó, de ő mégis olyan erkölcsi rendet állít fel magának, amelyben ez az ellenség, a gonoszság. Ez csak a Sátánra biztos, hogy igaz. Nagyon kevés ilyen ember élhetett a történelem folyamán.

Felmerülhet még egy kérdés is: "na de, ha a bűn = rosszra irányuló akarat, akkor nem azért fordul a rossz felé, mert nem tartja jónak a Szeretetet?"

Válasz: - Nos, elsősorban ez a kérdés egy nagyon alapvető tévedést foglal magába, mégpedig azt, hogy a jó ellentéte a rossz. Nem. A rossz a jó hiányát, a nem-elrendeltetés/nem-funkció szerinti működést jelenti. A gonoszság viszont egy önálló morál, ami nincs effajta relációban a jóval, viszont ellentéte a jóságnak. Ez alapján kell tehát értelmezni a rossz akaratot.

Újabb kérdés merülhet föl: "Ajj, micsoda kukacoskodás! Na de akkor ha valaki gonoszságot cselekszik, mert az akarata rossz, akkor nemde elköveti ezt a bűnt?"

Válasz: - Nem, mert attól, hogy valaki gonoszságot cselekszik, még nem válik szükségképpen gonosszá. De ugyanígy igaz az ellentetje is, hogy azért mert valaki jót cselekszik, még nem válik szükségképpen jóvá. Azon múlik ez az egész azonosulás, hogy az illető mennyire konstatálja, illetve konstatálja-e egyáltalán cselekedetének természetét az abszolút (vagy "isteni") erkölcs fényében. Erre a válasz pedig csak nagyon ritkán igen. De hogy mégis azt látjuk, hogy a jónál ez gyakrabban előfordul, annak pszichés oka van, mégpedig az, hogy a gonoszságot az egyén nem akarja konstatálni, mert tudja, hogy testi-szellemi pusztulására válik, főleg, ha hisz Istenben.

Szentlélek-káromlás tehát csak akkor következik be, ha ez a konstatálás megtörténik és ennek ellenére a gonoszsággal való azonosságot választja.