Többször volt már a kérdés.
A vallás EGY adott hit formalizálása. Tehát a (vallásos) hit az, hogy hiszel valamilyen istenben - a hozzá tartozó vallás pedig azt mondja meg, hogy ezt milyen körülmények között kell tenned.
A „vallás” szó a Bibliában
Az „imádati formá”-nak vagy „vallás”-nak fordított görög szó a thre·skeiʹa. Az A Greek-English Lexicon of the New Testament meghatározása szerint ennek jelentése: „az Isten imádata, vallás, elsősorban az egyén önkifejezése valamely vallási szolgálatban vagy kultuszban”.
Imádati forma. Felöleli a vallásos magatartás, hitnézetek és szokások rendszerét; ezek lehetnek személyes jellegűek, vagy lehetnek egy szervezet által helyeseltek. Általában a vallásban megtalálható az Istenbe vagy több istenbe vetett hit, de az imádat emberekre, tárgyakra, vágyakra vagy bizonyos erőkre is irányulhat. Sok vallás a természet emberi tanulmányozásán alapul. Vannak kinyilatkoztatott vallások is. Van igaz, és van hamis vallás.
"van hamis vallás."
Mitől hamis?
Mondanál példát is rá?
Vegyük a kezdetet.
Ádámnak, egy "vallás" adatott Istentől
Ebben belefoglaltatott, hogy Ádámnak mit kell csinálnia, hogy Isten szerinti életet éljen.
Aztán jött valaki, és azt mondta, hogy van ennél jobb "vallás", és az szerint kell élni....
Ez utóbbi a hamis vallás.... :)
Na, gondoltam...
az igaz vallás az enyém, a többi a hamis.
Bigott szektások ferdítései.
Természetesen ez NEM igaz, mert minden pozitív vallás igaz. Néhány vallás létezik csak (mint mondjuk a szcientológia), ami hamisnak nevezhető. De a híveknek az is igaz.
Viszont létezik olyan vallás is, ami arról szól, hogy el kell rejteni, nem szabad megvallani. Na, az hamis vallás.
"Minden pozitív vallás igaz"
Kinek a nézete alapján? Isten vagy emberek nézőpontja szerint?
Amint már beszéltünk sokszor róla, sem Isten, sem a Fia Jézus nem hoztak létre vagy alapítottak vallást.
Egy életforma szerint kell hogy éljen az ember, és azokat az elveket amiket törvények alapozzák, Isten szabja meg mindenkinek.
Ezek egységesek, és ezért nem is lehetnek különbségek ez között, mert a Teremtő, nem támaszt külön tanítást, vagy elvárást egyénekre szabva.
A vallás, más néven az imádat, ami által hálát mutatunk be Istennek az életért, és a váltságért, nem többféle hanem egy. Egyébként ezért vannak meghasonlások emberek között.
"Isten vagy emberek nézőpontja szerint?"
Minden vallást CSAK az emberek nézőpontjai szerint tudunk értékelni, mivel egyik isten sem jön le hozzánk magyarázni.
Az meg, hogy a múltban mi történt, MA már nem bizonyítható.
Marad tehát ez, hogy nagyjából bármelyik vallás lehet igaz, amelyik nem száll szembe a tudománnyal.
A bigott szekták szembeszállnak, tehát ezek nem igazak (vagy az a részük nem igaz).
Ja: és amelyik vallás nem igaz - az nem hamis, hanem téved!
Már írtam, mitől lehet hamis egy vallás. 1-2 ilyen létezik csak.
Tévedés, Isten mindig azonosította a népét, és megfelelő irányítást adott, ezért íratta le a szavát, hogy a hűségesek megfelelő vezetést kapjanak és így megmentésben részesülhetnek, ha engedelmesek.
Isten nem hagyja azokat találgatni, akik alázatos, és engedelmes szívvel rendelkeznek.
Ha mindig engedte volna a találgatást, akkor nem tudták volna megfelelően végezni azt a feladatot, ami hozzá járul Isten szándékának megvalósulásához.
Rendben - ezt HISZED te. Szíved joga.
Ha azt mondod, hogy a többi vallás téved - na, az már egy kicsit meredek. Miért vagy ebben ENNYIRE biztos? Hiszen ez csak egy hit!
Ha viszont azt mondod, hogy a többi vallás HAMIS - na, az már egyszerűen rágalom. Az pedig egy büntetőjogi kategória. Így is kellene kezelni.
Amúgy ezt a szeretet vallása nem is mondhatja!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!