Ha van isten akkor miert halnak meg artatlan emberek?
"Az evoluciós elmélet nem ad magyarázatot a világ keletkezésére."
Ez nem is feladata. Csak az élőlények fejlődésével foglalkozik. Arra vannak más elméletek.
"Elmélet, nem tény."
Ez így van!
"Természetesen hihetsz benne.Vallásszabadság van."
A tudomány nem vallás és nem hit kérdése.
"A Biblia nem foglaslkozik geológiával.Csak teológiával. Azt állitja, hogy a világot Isten hivta létre(teremtette) a nemlétböl. Azt nem mondja hogyan."
Az ősrobbanás elmélet, pedig felvázol egy lahatőséget, hogy hogyen keletkezhetett a világ. A tapasztalatok ezt mutatják, mint legvalószinűbb lehetőség. Hogy ezt mi okozta? Majd erre is kitalálnak valamit.
"Ártatlan ember nincs."
Ez sem vitás.
"Hát azért, mert létezik a sátán is, aki gonosz és becsapta az első emberpárt, ezért bejött az emberiség életébe a halál."
Az ember mindig is halandó volt, mióta létrejött. A sátán csak annyira létezik, mint az isten, a fogtündér, a húsvéti nyúl és a medvedisznóember.
Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen?" (egy amerikai iskolában lelőttek egy kislányt, aki meghalt
"Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: "Menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből." És Ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmet adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket egyedül?
Tudom, nagyon sok levél ment körbe szeptember 11-ével kapcsolatban, de ez igazán el kell, hogy gondolkodtasson. A legutóbbi történések fényében.... terrortámadások, iskolai lövöldözések, stb. Lássuk csak, azt hiszem, ez akkor kezdődött, mikor Madeline Murray O'Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrégen találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában... - a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a felebarátodat, mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán dr. Benjamin Spock az mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megrongálódik, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszel, és azt mondtuk: rendben. Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, ha nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskolai ügyintézők azt mondták, a tanári kar tagjai inkább ne is érintsék meg a diákokat, mert nem akarunk rossz reklámot az iskolának, és semmiképpen nem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket (nagy különbség van a fegyelmezés, valamint a véres, pofozás, a megalázás, megrúgás, stb. között!). És mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, rendben. Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk, fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben. Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve akár az Elnököt is) a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik. Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel és hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges, természetes csodálatnak. És azt mondtuk, rendben. Aztán valaki eggyel tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyerekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga feljogosítja erre őket. És aztán a szórakoztató ipar azt mondta, csináljunk TV-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer-fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek. Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat. Talán, ha elég hosszan és alaposan gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van ahhoz, hogy "AZT ARATJUK, AMIT VETÜNK."
"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályában? Tisztelettel, Egy Érintett Tanuló"
és a válasz:
"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel, Isten."
Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy pokolra a világ. Furcsa, mennyire hisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén "hisz" Istenben. Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük viccek ezreit, és bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák. Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálón, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolában a munkahelyen. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatlan keresztény a hét további részében.
"Ki vagyok tiltva az iskolákból"
Jó, tegyük fel, hogy ki van tiltva az iskolából. De a kislány életéből és hitéből nincs.
Talán csak azért mert nincsenek felkészülve az életre.
Az első amit Istenről tudni kellene az hogy az nem egy személy, nem egy valaki aki az egyik embert megjutalmazza, a másikat megbünteti mert valami nagyon rosszat tett. Egy ilyen Isten nem létezik. De létezik egy Mindenható Törvény, egy Hatalom, Bölcsesség és Szeretet kimeríthetetlen forrása bennünk és körülöttünk mindenütt, egy Vezérlő Alapelv, egy önfejlesztő Eredeti Ihlet, melynek minden más lény a fejleménye, - az ember is. A fejleményeknek szükségleteikhez és képességeikhez mérten hozzáférhetőségük van az említett forráshoz. Az embernek szellemi képessége révén korlátlan hozzáférhetősége van, amit csak érdeklődése határoz meg. Ez azt jelenti, hogy az ember tökéletesen felkészülhet az életre.
Amikor minden rendben van egy ember életében,miért nem ad hálát Istennek?Mikor van elég pénz,mikor még a szülők hűségesek egymáshoz,mikor a gyermekeik még tisztelik őket,mikor a családban mindenki egészségnek örvend,akkor miért nem köszönik meg mindezt Neki?Miért csak akkor hívják segítségül Isten nevét,amikor már egy családtag haldoklik,nincs mit enni vagy amikor egy álomnak induló párkapcsolat teljesen kihalóban van?
Mindenért adjunk hálát!
Isten azért engedi megtörténni ezeket a dolgokat,mert különben mindenki megfeledkezne róla.
Érdekes,hogy Földünkön ott történnek a legnagyobb katasztrófák,ahol Istent megtagadják..
Utolsó, egyetértek veled:)
Én nem keresztény vagyok, de a vallásom istenének MINDEN nap megköszönöm azt a jót és szépet, amit kaptam,azt, hogy élhetek. És ha valami nem jön össze, akkor nem kezdek el duzzogni amiért aza gonosz istenke nem segít, hanem azt mondom?: " Ez most nehéz, de erősebbé tesz. Nem kell, hogy megoldd helyettem a dolgot, csak adj erőt hozzá."
Szóval nem lehet arra alapozni az életet, hogy a bajban van isten, akit lehet okolni, de szerencsében nincs, mert akkor meg kellene köszönni valakinek az áldást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!