Zsidó vallás szerint az állatáldozat milyen célt szolgál?
Ez arra emlékeztette Őket, hogy attól függetlenül, hogy választottak, ne gondolják, hogy egyben bűntelenek.
Így is sokszor többet gondoltak magukról, ezért sokszor ki is kaptak.
És azért amit az előttem szóló írt.
Elő árnyékolta a megváltó halálát, illetve azt helyettesítette, amíg el nem jön.
Mert áldozat nélkül, nincs bűnbocsánat.
Bűnbocsánat, megtisztulás. Fontos, hogy a bűnbocsánat miatt csak bizonyos esetekben lehetett állatot áldozni, általában nem szándékos bűnök miatt. Az is fontos, hogy az illető megbánja a bűnt, mielőtt feláldozza az állatot. Ha a bűnt szándékosan követte el, akkor nem kap feloldozást az áldozat által. Az állatáldozat részben azért tűnt el, mert az emberek elkezdtek úgy hozzáállni, hogy oké, vétkeztem, de semmi gond, majd feláldozok egy bárányt és minden oké. Kicsit ez olyan, mint hogy ha például a férj megbántja a feleségét és hoz neki virágot, hogy a felesége megbocsásson. Ha tényleg bánja a dolgot, a feleség valószínűleg megenyhül, de ha csak arra használja, hogy jó van, most hisztizik egy kicsit, de majd viszek neki virágot és minden oké lesz, akkor nem fog működni a dolog.
A másik a megtisztulás. Rituális tisztátalanságról beszélünk, nem elkövetett bűnökről vagy fizikai koszról. Ilyen például a gyerekszülés utáni állapot.
A messiáshoz semmi köze az állatáldozatnak, Jézushoz pláne nem.
Itt lehet többet olvasni róla:
"Kicsit részletesebben lehetne? Bűnt követ el az illető aztán levág egy állatot és meg lesz bocsátva? Erről van szó?"
Nem egészen. A nem szándékos vétkekért kellett állatot áldozni
(3 Mózes)
4,2 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Ha valaki tévedésből vétkezik az Úrnak valamely parancsolata ellen, úgy a mint nem kellene cselekednie, és a parancsolatok közül valamelyiknek ellene cselekszik:
4,3 Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűnáldozatul.
Szándékos bűnért halál járt.
De állatáldozat kellett pl. ezért is:
5,1 Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét;
5,2 Vagy ha valaki illet akármely tisztátalan dolgot, akár tisztátalan vadnak, akár tisztátalan baromnak, akár tisztátalan féregnek holttestét, és nem tud arról, hogy tisztátalanná lesz és vétkezik;
5,3 Vagy ha illeti az ember tisztátalanságát, akármi tisztátalanságát, a mely tisztátalanná tesz, és nem tudta azt, hanem azután értette meg, hogy vétkezett;
5,4 Vagy ha valaki hirtelenkedve tesz esküt az ő ajkaival rosszra vagy jóra, vagy akármi az, a mire hirtelenkedve esküszik az ember, ha nem tudott arról, de azután megértette, hogy azok közül valamelyikben vétkezett:
5,5 Akkor, mivelhogy vétkezett ezek közül valamelyikben, vallja meg, hogy mi az, a miben bűnössé lett;
5,6 És vigyen az ő vétkéért az Úrnak, az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy nőstény bárányt vagy kecskét a nyájból, bűnért való áldozatul. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap az ő bűnéért.
Részletesen a 3 Mózes tárgyalja
"Nem egészen. A nem szándékos vétkekért kellett állatot áldozni "
A nem szándékos vétek mit jelent ebben az esetben? A törvény nem ismeretéből adódó vétkek vagy inkább gondatlanság?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!