A szülők csak testileg szülei a gyermeknek, vagy lelkileg is?
Szellemileg is.
Hiszen Istenünk mindig is arra tanította a szülőket is, hogy neveljék a gyermekeket ezen törvények elvek alapján, amit ő felállított.
Mind az Izraeliták idejében,mind a keresztény időkben.
(5Mózes 6:6–9) 6 Legyenek ezek a szavak, melyeket ma parancsolok neked, a szívedben; 7 vésd ezeket fiaid elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel, és amikor felkelsz. 8 Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek homlokkötőül a szemeid fölött; 9 írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra.
(Efézus 6:4) 4 És ti apák, ne ingereljétek föl gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint neveljétek őket.
Nem teljesen egyértelmű a kérdés. A lelket Isten teremti az emberbe fogantatása pillanatában, de a test és lélek alkotja az ember egységét.
Szerintem ennyire nem szedhető külön a két alkotórészünk.
Ez nem egyértelmű. A Biblia kijelenti, hogy az ember legmagasabb rendű alkotóeleme görögül pneuma, illetve héberül ruach, aminek fordítása terminológiai vitákat szokott gerjeszteni, ezért most eredeti nevén nevezem, így sem fog tetszeni sokaknak, ez borítékolható. Amikor Ádám meg lett teremtve, akkor a pneumája, azaz ruachja Isten által lett belelehelve a földből készült teste orrába. Így lett Ádám görögül pszükhévé, héberül pedig nefessé. Amikor Ádám bűnt követett el, a pneumája/ruachja elszakadt Istentől, és bűnös természetűvé vált. Innen kezdve az ember nem azért lett bűnös, mert személyesen bűnt követett el, hanem bűnös természettel együtt született, aminek következtében abban az életkorban, amikor már alkalmas volt a bűn tevőleges elkövetésére, bűnös cselekedeteket vitt végbe. Az Újszövetség szerint a bűn pneumatikus törvényszerűség, amit a Biblia a bűn és a halál törvényének nevez. Mivel a bűn pneumatikus természetű, szükségszerűen az ember pneumájához kötődik, éppen ezért kell újjászületni, hogy az ember pneumája újra Istenhez kapcsolódjon, és így felszabaduljon a halál uralma alól, aminek a bűn a fegyvere, amin keresztül mérgezi az ember életét. Mivel azonban az ember pneumájához kötődik a bűnös természet, nem lehet igaz, hogy minden egyes gyermek fogantatása pillanatában egy mennyből alá szállt pneumát helyez Isten az osztódásnak indult emberkezdeménybe, vagy bármikor a terhesség során, ugyanis a mennyből nem jöhet bűn, mert ott nincs. Ehelyett a Biblia szerint a bűnös természetet az apák örökítik a leszármazottaikra (1Pt 1,18), ami nem volna lehetséges, ha az ember pneumája a mennyből szállna alá. Másrészt a Biblia soha nem a testével azonosítja az embert, hanem a pneumájával és a pszükhéjével. A Zsidó levél szerint pedig a Melkizedeknek tizedet fizető Ábrahám ágyékában már jelen volt valamilyen formában a dédunokája is, Lévi a tizedszedő (Zsd 7,9-10). Ha ez így van, akkor az ember a lényegét is, nemcsak a testét kapja a szülőktől. Mivel azonban a bűn pneumatikus, és a bűnös természetet az apák örökítik, az ember a pneumáját is az apjától kapja. Különben hogyan lett volna lehetséges, hogy a Názáreti Jézus ne kapja meg az anyjától a bűnös természetet, ha az minden egyes földi emberben benne van, így benne is jelen volt? Úgy, hogy nem az anyák örökítik azt, hanem az apák, a pneumával együtt. Jézus azonban valóban a Mennyből szállt alá, és nem volt földi apja, szemben velünk, akiknek volt, a bűn is sok csatornán keresztül tört utat a felszínre az életünkben. Ha igaz volna, hogy minden egyes megfogant emberi élethez közvetlenül Istentől szállna alá a mennyei pneuma, akkor az embernek volna olyan része, amely mentes volna a bűntől, és ebben az esetben nem volna szükség az újjászületésre, ami nélkül Jézus szerint nincs lehetőség látni sem Isten országát, nemhogy bemenni abba. A félreértések elkerülése érdekében arról a láthatatlanul jelen levő Isten országáról van szó, amely Jézus feltámadása, és mennybemenetele óta jelen van a világban, de a világ nem láthatja. Ha a világi emberek rendelkeznének bűntelen pneumával, akkor ők is láthatnák. Ha a Mennyből szállna alá minden ember pneumája, akkor sok ember megláthatná a világból is Isten országát, mert sokan lennének akiknek a pneumája nem szennyeződne be felnőtt korukig. De a bűn pneumatikus természetű, így a fészke is az embei pneumában van, ezért van szükség az újjászületésre.
Azt elismerem, hogy a Bibliában kevés utalás található erről, kevés ahhoz, hogy dogmatizálható legyen, de a legvalószínűbb magyarázat az, hogy az ember mindent a szüleitől örököl közvetlenül. Két eset van leírva, hogy Isten közvetlenül életet lehelt valaki orrába: az első Ádám. A második pedig az apostolok, amikor találkoztak a feltámadott Jézus Krisztussal. Amikor Jézus rájuk lehelt, akkor kapták meg az új pneumát Istentől. Csak ezután, legalább tíz nappal később, de valószínűbb, hogy hosszabb idő múlva, pünkösdkor teljesedtek ba Szent Szellemmel, vagy Szentlélekkel, kinek melyik terminológia jön be. Vagyis úgy néz ki, hogy az Isten által közvetlenül Ádám orrába lehelt pneuma szaporodik az utód megfoganása pillanatában, és az adatik át az apán keresztül a leszármazottakra. Éppen ezért volt szükség arra, hogy a Mennyből leszálljon egy szent, mennyei ember, akin keresztül újra mennyei pneuma jöhet be az emberiség életébe.
Testi adottságokat apai illetve anyai ágról is öröklünk.
Lelki? Itt nem értem mit szeretnél kérdezni.
Nyilván a gyerek személyiségének alakulásában nagyba belejátszanak a szülők.
"A lelket Isten teremti az emberbe fogantatása pillanatában, de a test és lélek alkotja az ember egységét. "
Érdekes egy kijelentés, eszerint ha valakit megerőszakolnak, Isten miért nem hátrál ki, hogy nem alkot lelket?
Gyerek fogantatásához, terhességhez semmi köze Istenednek, részletes leírásokat találsz arról, bizonyítékokkal, hogyan fejlődik a fogantatástól 9 hónapon át a leendő kisemberke.
Na legalább már elfogadod, hogy 9 hónapon át az bizony egy "kisemberke", nem egy halom sejtcsomó, amit az abortuszt pártolók állítanak.
Hogy te másként látod én elfogadom, én úgy látom, ahogy leírtam, nem akarlak téged meggyőzni, pusztán a kérdezőnek válaszoltam hitem szerint.
"A Biblia szerint a hiábavaló életet az apák örökítik."
???????? A Bibliában szó sincs ilyenről
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!