Aki vallási (vagy egyéb) okból nem élhet egyáltalán nemi életet? (többi lent)

Szia!

Hát igen, de a te helyzeted azért nagyon más. Eleve, már csak amiatt is, hogy nő vagy. Egy férfi egoját sokkal inkább meghatározza a szexuális teljesítmény, mint egy nőét. Talán nem is csak társadalmilag, de evolúciósan is belénk van kódolva ez, és ehhez képest óriási kontrasztot jelent az önmegtartóztatás. Néha szinte a tudathasadás szélén érzem magam, hidd el, amikor úgy érzem, számomra lehetetlen, hogy egyszerre legyek jó ember, és férfi. Pedig mindkettő szeretnék lenni, és normális esetben ezeknek nem kellene kizárniuk egymást...

És az is óriási különbség köztünk, hogy az elmondottak alapján a te magányodba némileg éppen a büszkeséged játszik bele. Így még jó, hogy nem lehetsz önbizalom hiányos a végére.

De ettől függetlenül köszönöm, hogy megosztottad a saját tapasztalataidat velem. :)

Nem mondtam, hogy a büszkeség a sorsod oka, csak annyit, hogy közrejátszik benne. Hiszen azt írod, többek között azért sem keresel párt magadnak, mert úgy gondolod, hogy a férfiak dolga a kezdeményezés, az udvarlás. Ebben van egy kis női büszkeség, legalábbis én ennek tudtam be a dolgot.

Dehogynem. Nőként is nyilván megvannak ugyanazok a mozzanatok, amiket felsoroltál. Csakhogy nőként a másik nőkkel akkor is könnyen tudsz barátkozni, ha éppen nincs párod, vagy nem pasizol.

Míg férfiként ezzel nem csak társtalanná válsz, de a férfiakkal való haverkodást, a férfiakkal való szociális kapcsolatokat is meggyengíted.

Mivel a férfiaknál onnantól kezdve, hogy 14 évesen elkezdik összehasonlítani egymás farkt a tesiöltözőben, ez a fajta versengés és rangsor, ha szofisztikáltabb módon, vagy akár tudattalanul is, de életük végéig megmarad.

A nők kb kisezer témáról tudnak könnyedén pletyizni egymással, barátnőkként, de akár ismeretlenül is, míg a férfiak sokkal nehezebben nyílnak meg egymás közt is. Az átlag férfiak sablon kommunikációja 4 dologról szól: politika / sport / technika, kocsik / és nők

Ám ha nem tudsz a csajokról beszélgetni, az nem csak a az egyik kulcstémát lövi ki a szegényes választékból, hanem egyszersmind töketlenné, és hadd ne mondjam, gyanússá ("meleg a srác?") válsz a többi férfi szemében. Nem egyszer elzárkóznak, vagy ami még megalázóbb, akaratlanul is elkezdenek nőként kezelni.

Míg egy nőben a másik férfiakkal kapcsolatos sikerei maximum irigységet váltanak ki, de nem határozzák meg a női társadalomban betöltött helyét - vagy ha igen, akkor inkább negatív irányban, szemben a férfitársadalommal, ahol az ilyen siker abszolút pozitívum a többiek szemében.

Erre gondoltam, amikor írtam, amit írtam.

és elnézést, ha megbántottalak, nem állt szándékomban.

kicsit valójában lehet, hogy irigyellek, amiért te még mindig sokkal szabadabban dönthettél a sorsodról, mint én valaha is tehetném, és ezért is fogalmaztam túl élesen.

a pszichológus nem tudna segíteni, mert a pszichológus azt mondaná, hogy nincs abban semmi rossz, ahogy tudnék élni, és éljek úgy. A pszichológia átlépi a többezer éves, általános isteni törvényt. Csakhogy a pszichológia óriásit téved. Már csak abban is, hogy Istentől eltávolodva nem létezhet boldogság, tehát paradoxon az Isten által megszabott határokon kívül keresni, a világ aktuális trendjétől függetlenül...

a pszichológia nekem csak árthatna, kísérthetne

#17

sajnos ha valaki farkasnak születik, de lélekben bárány, és az akol törvényei szerint él, attól még a látszat mindig ellene fog szólni, és sosem lesz igazán befogadva az akolba, a bárányok megtartják tőle a 3 lépést, mert mindig tartani fognak tőle, hátha mégis farkas.

Viszont a farkasokhoz nem csak hogy nem fog akarni soha tartozni, de ugyanúgy a természetes ellenségei lesznek, mintha csak testben is bárány volna.

És aki nem tartozhat igazán a saját nyájához, az az erdő többi állata között sem fogja sohasem magabiztosan mozogni, mert egyedül érzi magát.

Kicsit sántít a szó szerinti hasonlat, de kb ez az életem.

Amit elfogadtam. Csak jó lenne, ha hasonló életúttal létezne még valaki más is.

De ez túl speciális.

Nem akartam ennyire kitárulkozni, de most már mindegy. Jobban tettem volna, ha semmit sem mondtam volna, akkor legalább nem érzem a szégyent