Hol van leírva a Bibliában, hogy mikor nem szabad Úrvacsorát venni?
Továbbra is te tudod az eset súlyosságát. De bocsáss meg neki szívből és akkor rendeződik a kapcsolatotok.
Egyébként azért nem mindegy a "hol" kérdése, mert különböző egyháza és gyülekezetek mást vallanak róla. A katolikus Egyház és ortodoxok szerint Krisztus valóságos Teste, ezért bűnösen nem lehet magunkhoz venni. Az evangélikusok szintén ezt vallják, csak náluk a vétel pillanatában lényegül át. A reformátusok a Szentlélek által egyesülnek így Krisztussal. Ezen esetekben mindig kell a bűnbánat egy adott formája.
De van sok gyülekezet, ahol ezekről szó sincs, hanem csak szimbólumként/emlékként értelmezik. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy bűnösen eszel egy kis kenyeret meg iszol egy kis bort.
Szia
" De ki a méltatlan?" - kérdezed.
Nos kik fogyasztanak az emlékjegyekből, azoknak ezt méltó módon kell tenniük. Pál apostol világított rá erre, amikor levelet írt az ókori Korintusban élő keresztényeknek. Ebben a városban nem megfelelően tartották meg az Úr Vacsoráját erről a 1Korintus 11:20–22 ír. Ezért Pál ezt írta: „aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr poharát, vétkes lesz az Úr testét és vérét illetően” 1Korintus 11:27. Mit jelentenek ezek a szavak?
Sok korintusi keresztény méltatlanul fogyasztott az emlékjegyekből. Meghasonlások voltak közöttük, és előfordult, hogy néhányan magukkal vitték a vacsorájukat, és az összejövetel előtt vagy alatt fogyasztották el, nemegyszer túlzásba esve. Sem elmebelileg, sem szellemileg nem voltak éberek. Emiatt ’vétkesek lettek az Úr testét és vérét illetően’. Akiknek nem volt mit vacsorázniuk, megéheztek, és elterelődött a figyelmük. Így hát sokan tiszteletlenül fogyasztottak az emlékjegyekből, és úgy, hogy nem tudatosult bennük teljesen az esemény komolysága. Nem csoda, hogy ítéletet vontak magukra a 1Korintus 11:27–34 szerint.
"Vajon akik most jót tesznek Krisztus 144 000 testvérének a maradékával, fogyasszanak az emlékjegyekből az Úr Vacsoráján? (Máté 25:31–40; Jelenések 14:1). Nem. Isten azoknak tartja fenn ezt a kiváltságot, akiket felkent a szent szellemével, hogy „társörökösök [legyenek] Krisztussal” (Róma 8:14–18; 1János 2:20). Akkor hát milyen helyzetben vannak azok, akik abban reménykednek, hogy a Királyság-uralom alatt egy világméretű paradicsomban élhetnek majd örökké? (Lukács 23:43; Jelenések 21:3, 4). Mivel ők nem társörökösei Jézusnak, és nincsen égi reménységük, tiszteletteljes megfigyelőkként vannak jelen az Emlékünnepen (Róma 6:3–5)."
Ez minen évben elhangzik az Krisztus haláláról való megemlékezéskor, vagyis az Úr vacsoráján.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!