Vallásos embereknek általában az a véleményük az ateistákról hogy nem ismerik a vallásokat, ezért nem hisznek. Ateisták meg tudják ezt cáfolni?
Engem is zavarsz.
Többiek: ne etessük.
A kèrdezőnek szívesen válaszolunk.
Te jó ég, ti felnőtt emberek vagytok? Tudom, hogy ez nem olyan kis apróság, mint hogy ki ette meg az utolsó csokit, de nem hiszem, hogy érdemes lenne róla veszekedni. Nincs sok értelme, hisz aki eddig nem hitt Istenben, az ez után sem fog, nem?
Bár igaz, hogy én keresztény vagyok és keresztény iskolába járok (bár itt Ausztriában nem veszik annyira szigorúan a hittant, mint Magyarországon, az tény) mégis jobban hiszek a tudományban. Viszont amikor néha elgondolkodom azon, hogy hogyan jött létre az univerzum meg minden, olyankor a SZÁMOMRA logikus magyarázat Isten.
De ez mindenkinél más és semmi értelme sincsen erről vitatkozni, hiszen abból, hogy mindenki csak mondja a magáét nem fogjuk megtudni, vajon tényleg kell-e valami emberfeletti ahhoz, hogy forogjon a föld. Kétlem, hogy bárki befogja tudni bizonyítani, hogy van-e Isten.
Lehet lepontozni, meg leszólni, hiszen "csak" egy gyerek vagyok, de valamiért mégis úgyéreztem, ezt le kell írnom.
És bocsánat, hogy nem választ írtam a kérdésre...
50-es hsz!
"Buddhával, Allahhal, Jehovával meg ki tudja még hány istennel mi van? " - az itt felsoroltak közül csak egynek ismerem a véleményét, és azt itt leírom neked:
ezt mondta Jehova a népének - „Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében. Enmagamért, enmagamért cselekszem; mert hogyan szentségteleníttetnék meg nevem?! És dicsőségemet másnak nem adom” Ézsaiás 48:10, 11
Jehova SOHA nem fogja hagyni a nevét megszentségteleníteni:
Ezékiel 20:9
Cselekedni kezdtem a nevemért, nehogy megszentségtelenítsék azt a körülöttük levő nemzetek szeme láttára, mert megismertettem velük magamat a szemük láttára, kivezetve őket Egyiptom földjéről.
Róma 2:24
Mert „az Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között”, mint ahogy meg van írva.
Ézsaiás 42:8
Én vagyok Jehova. Ez a nevem, és senki másnak nem adom dicsőségemet, sem dicséretemet a faragott képmásoknak.
Szia
Bocsi kérdező a kitérőért.
Én vallásos ember vagyok, viszont azt tapasztaltam az évek során, hogy az ateisták a vallások miatt "ábrándultak" ki Istenből, az ott látott számukra helytelenségek miatt. Viszont Istent egyáltalán nem ismerik. Ezért könnyű ateistává válniuk.
Persze egészen biztosan van más vélemény is, ettől eltérő, de nekem ez a tapasztalatom velük.
Egyébként privátban írt nekem egy teista évekkel ez előtt, és azóta is tudunk egymásnak mit írni, nincsenek közöttünk a kommunikációban problémák.
"ilyenkor megáll a tudományuk."
Egyelőre.
Te hihetsz egy olyan istenben, aki elindította az ősrobbanást, aztán szépen magára hagyta.
Erre az ateisták MOST MÉG nem tudnak mit mondani, csak azt, hogy lehetséges.
De azt ugye tudod, hogy ez NEM a keresztények istene, és hogy ez bármikor megdőlhet?
No nem holnap reggel, hanem majd akkor, ha megismerjük, hogyan keletkezett az ősrobbanás.
Mit fogsz csinálni, ha esetleg majd kiderül, hogy természetes oka volt?
"Mit fogsz csinálni, ha esetleg majd kiderül, hogy természetes oka volt?"
Mi az hogy természetes oka? :) Az ősrobbanás elmélete szerint nem volt semmi, csak egy nagyon sűrű pont. Hogy került az oda? Mi indította be a robbanást, hmm?
Mit fogsz csinálni, ha esetleg majd kiderül, hogy létezik Isten? Egyébként nem írtam konkrétan egy vallást sem, mert nem az most a kérdés melyik vallás az igazi.
"ha esetleg majd kiderül, hogy létezik Isten?"
Akkor megpróbálok majd kérdezni néhány dolgot tőle.
De tényleg kíváncsi lennék, hogy TE mit fogsz csinálni, ha kiderül, hogy az ősrobbanás magától jött létre? Pl. úgy, ahogy egy fekete lyuk is magától keletkezik, egy csillag összeomlása során.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!