Azok a vallások, aki fontosnak tartják a szombat megtartását: számukra ez min/mire alapul?

Kedves Zitus!

Valóban Kain hitével és szíve állapotával volt a gond. Mi alapján méri Isten a hitet? Hogyan tesz próbára minket? Hogyan tette próbára az első emberpárt? Hogyan tette próbára Ábrahámot? Mi mutatta meg a hitét?

A Biblia válasza egyértelmű ezekre a kérdésekre:

"Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által." (Jakab 2:21-24)

Az első áldozatot maga Isten tanította meg az első emberpárnak, amikor ezt olvassuk: "Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket." (I.Móz. 2:21)

A bűneset után az Istenhez való megtérésüket és a Megváltóra vonatkozó ígéretbe vetett reménységüket mutatja az a tény, hogy gyakorolták az áldozatbemutatást, amit Istentől tanultak.

„...És Ábel juhok pásztora lett, Kain pedig földművelő. Lőn pedig idő múltával, hogy Kain áldozatot vitt az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vitt az ő juhainak elsőszülötteiből és azoknak kövérségéből. És tekintett az Úr Ábelre és az ő áldozatára. Kainra pedig és az ő áldozatára nem tekintett, amiért is Kain haragra gerjedt és fejét lecsüggesztette” (I.Móz. 4:2-5).

A Szentírásnak az áldozatbemutatásra vonatkozó tanítása egyetemes. A két fiú magatartása a hamis és igazi áldozatbemutatás közötti ősi különbséget szemlélteti. Innét válik ketté – egészen napjainkig – az igazi és a hamis istentisztelet gyakorlata.

Ábel, látva a maga gyengeségét, őszinte bűnbánattal fordult az Úrhoz. A szüleitől nyert tanítás nyomán az Istentől rendelt áldozatra, az ártatlan bárányra - aki Megváltó előképe volt - kézrátétellel áthárította bűneit. Így az helyette szenvedte el a halált.

Kain épp ellenkezőleg, önteltségében saját keze munkáját mutatta be Istennek. A mágikus vallásgyakorlatban azóta is az ember ad ajándékot Istennek engesztelésül, akitől ezért kérése teljesítését reméli. Ábel elfogadta az Úrtól a kegyelmet, Kain ehelyett „adni vélt” a sajátjából Istennek. A kettő között óriási a különbség!

Kain lelkében a hirtelen indulat tartós sértődöttséggé, gyűlöletté érlelődött. Elrendezetlen bűnei tovább fertőzték. Isten azonban megszólította, kérlelte, próbálta felnyitni szemét: „Ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád van vágyódása (eredeti szöveg szerint: ugrásra kész)”. Így biztatta: „De te uralkodjál rajta” (I.Móz. 4:7). Az egyetlen terület, amelyen e bűnnel fertőzött világban valós uralmat gyakorolhatunk: a szívünk (Péld. 4:23). Csak ezt, de ezt hatalmunkban áll őrizni!

Íme, Isten így teljesítette az ősevangélium ígéretét, „ellenségeskedést szerzett az emberben” a bűnnel szemben. Bizonysága ez a megszólítás annak, hogy Isten éppúgy szerette Kaint, mint Ábelt, és éppúgy fáradozott megmentéséért. Sokak szerint sajnos Isten önkényesen választotta kegyeltjévé a két testvér közül Ábelt.

Kain nem hallgatott az intésre, bosszúvágyát hagyta kifejlődni, míg végül megölte öccsét. Miért tette? Az ige így indokolja: „Mivel az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvéréé pedig igazak” (I.Jn. 3:12). Ha a másik nálunk több, nálunk jobb, sokszor bosszankodunk miatta, elviselhetetlenné válik számunkra. Hányszor közösítik ki vagy üldözik azokat, akik tisztábbak, nemesebbek másoknál! Ezt úgy gondolom, te pontosan tudod Zitus! A valódi Krisztus követő keresztények élete eleven vád az önzésben megrekedtek ellen. Ha nem erősödünk meg a jóban, prédáivá válhatunk a gonosznak!

Isten újra megszólítja Kaint, bűnbánatra, beismerésre ösztönzi:

- „Hol van Ábel, a te atyádfia?

- Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” – válaszolt Istennek.

- „Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált hozzám a földről!” – szólt az Úr (I.Móz. 4:9-10). Kain válaszában szemernyi bűntudat sincs. Hazudik, elhallgatná tettét. Amikor pedig az Úr felfedi tette várható következményeit, akkor sem a bűne, hanem a rá váró büntetés miatt esik kétségbe. Önmagát siratja: „Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám” (I.Móz. 4:13). Az igazi bűnbánat így hangzott volna: Nagyobb az én bűnöm, semhogy azt – annak lelkiismereti terhét – elviselhetném!

Ettől a „kaini úttól” óv mindannyiunkat a Szentírás (Júd. 11).

Üdv. Péter